Színház

Pénzhiány miatt másik darabot visz színre Tarnóczi Jakab a Katonában

2023.02.21. 14:35
Ajánlom
A színház az eredetileg tervezett Istenek alkonya nagyszabású, háromfelvonásos produkciója helyett Csehov Cseresznyéskertjét mutatja be. A próbák február 20-án elkezdődtek. Az Istenek alkonya produkcióra korábban megvásárolt jegyek érvényesek az új bemutató előadásaira is, vagy igény esetén visszaválthatók.

Színházaink egy része már a 2022-23-as évad elején világossá tette, hogy a sokszorosára emelkedő rezsiárak mellett hosszabb távon nem látják biztosítva a működésüket. 2022 novemberében több vidéki polgármester is jelezte: mivel a központi költségvetésből nem kapnak plusz forrásokat, amivel kompenzálni lehetne az adott település radikálisan növekvő költségeit, a kulturális intézményeiknek helyet adó épületek egy részét átmenetileg bezárják. Korábbi cikkünkben olyan vidéki színházakat kérdeztünk, akik emiatt voltak kénytelenek átszervezni, nagy mértékben csökkenteni vagy szüneteltetni a működésüket.

Sokkal rosszabb a helyzet, mint a pandémia alatt volt – bezárni kényszerült vidéki színházakat kérdeztünk

Kapcsolódó

Sokkal rosszabb a helyzet, mint a pandémia alatt volt – bezárni kényszerült vidéki színházakat kérdeztünk

Vidéki színházakat kerestünk meg annak kapcsán, hogy a költségtakarékosság jegyében sok helyen be kellett zárni a színházépületeket.

A budapesti Katona József Színház döntése mögött is gazdasági okok állnak, amikor a korábban meghirdetett Istenek alkonya helyett Csehov Cseresznyéskert című darabját mutatják be. A budapesti Katona honlapján olvasható közlemény szerint Tarnóczi Jakab rendező azért döntött így, mert az eredeti elképzeléséhez képest túl sok kompromisszumra lett volna szükség a darab színrevitelénél.

„Megfontolt mérlegelés után úgy döntöttem, hogy nem az Istenek alkonya című produkción fogunk dolgozni február 20-tól. Ugyan a teljes stáb sok munkát rakott az előkészületekbe, kiváltképp Kálmán Eszter tervezői munkáját tekintve, mégis

úgy állnak a dolgok, hogy túl sok kompromisszumot kellene kötni.

Nem ideálisak a körülmények az általunk elképzelt nagyszabású, háromfelvonásos előadás létrejöttére, elsősorban az egyre problémásabb gazdasági körülmények miatt” – mondta a rendező a változtatás okairól.

TJ_0169-145714.jpg

Tarnóczi Jakab (Fotó/Forrás: Fábián Évi / Fidelio)

A Cseresznyéskertet Morcsányi Géza fordításának felhasználásával, az Istenek alkonya szereplőivel állítják színpadra. Az Istenek alkonya produkcióra megváltott jegyek automatikusan érvényesek az új bemutató előadásaira, vagy igény esetén visszaválhatóak. A visszaváltásra vonatkozó igényt a [email protected] címre küldött levélben lehet jelezni, legkésőbb február 26-ig.

Fejléckép: Tarnóczi Jakab (fotó / forrás: Fábián Évi / Fidelio)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Vizuál

Elhunyt Sam Neill

A Jurassic Park-filmekből ismert új-zélandi színész 78 éves volt, családja közleménye szerint halála hirtelen és váratlan volt. Sam Neill karrierje során több mint 150 filmben és sorozatban szerepelt.
Színház

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.
Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.