Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója beszámolta róla, hogy a november 28. és december 2. közötti turné során Székelyföldet készülnek bejárni, és többnyire olyan településeken mutatkoznak be, ahol már régóta nem volt magyar nyelvű színházi előadás. A kabarészínház tagjai Maroshévizen, Korondon, Kovásznán, Gyergyószentmiklóson és Kézdivásárhelyen lépnek fel. Az Erdélyi Broadway hivatalos ünnepi megnyitóját december 3-án, Aradon tartják.
Az alapítás ötlete azt követően merült fel, hogy a nyáron Aradi Tibor és az idei Karinthy-gyűrűs Varga Ferenc József Aradon vendégszerepeltek. "Hosszú időt töltöttünk együtt, és ebben az időszakban merült fel egy erdélyi kabarészínház alapításának az ötlete" - idézte fel Tapasztó, aki emlékeztetett arra, hogy Erdélyben vannak már kabarétársulatok, de a teljes piac nincs lefedve.
A teátrum többnyire olyan ismert magyar humoristákat és kabarészerzőket foglalkoztat, akik korábban a Mikroszkóp Színpadon és a Rádiókabaréban is sokat játszottak. Az első előadáshoz, a Magyarország, szerellekhez a jeleneteket Aradi, Varga, Nádas György és Heller Tamás közösen írta. A produkció új jelenetekből épül fel, melyeket Magyarországon sem láthatott még a közönség. A tervek szerint később Lung László Zsolt és Maksa Zoltán is csatlakozik a kabarészínházhoz, amely minél több előadást szeretne bemutatni, és magánszínházként kíván működni.
Az igazgató elmondta, az Erdélyi Broadwaynek nincsenek "határai", így minél több helyre szeretnének eljutni. "Bárhol fogunk játszani, ahova hívnak minket, ahol van néző, és ahol meg tudjuk szervezni az előadásokat." Mint azt Tapasztó megjegyezte, Székelyföld nem kapcsolódik olyan szorosan a magyarországi médiatérhez, mint Partium, ezért nem tudják, hogyan csapódik le majd a pesti humor Székelyföldön, de a színészek tudnak alkalmazkodni a helyi körülményekhez. Hozzátette, a kabaréműfaj egyik sajátossága az állandó változás, a színészek együtt lélegeznek a közönséggel, a jeleneteket pedig át lehet írni egyik napról a másikra a helyi sajátosságoknak megfelelően.