Színház

Péterfy Bori: "Mintha mindent tudnék Joannáról"

2013.04.26. 17:30
Ajánlom
A Nemzeti Színháztól távozó művésznő veszi át májusban Kovács Patríciától a Kramer kontra Kramer női főszerepét az Orlai Produkció előadásában. Péterfy Bori először május 21-én látható Nagy Ervin oldalán a Belvárosi Színházban. INTERJÚ

- A Kramer kontra Kramer lesz az első külsős produkció, amiben láthat a közönség, miután kiderült, hogy nem maradsz a Nemzeti Színház társulatában. Hogyan talált meg a felkérés?

- Orlai Tibort már nagyon régről ismerem, nagy drukkere voltam az ő színházának, mert szerintem fontos és jó dolog, amit kitalált. Az előadást Rába Roland rendezte, aki nagyon régi kollégám, hiszen együtt voltunk már a Krétakörben és a Nemzeti Színházban is, nem mellesleg jó barátom. Nagyon örültem, hogy rám gondoltak. Jól jött maga a felkérés, több szempontból is. Egyrészt a színházi munkahelyem perceken belül megszűnik. Másrészt kisgyereket nevelek, ami mellett nagyon nehezen tudtam volna egy teljes próbaidőszakot végigpróbálni, ezért az is szerencsés, hogy beugrásról van szó. Sok munkalehetőségem lett volna nyáron, amiben rendes próbaidőszakot kellett volna vállalnom, de azokat ezért nem tudtam bevállalni. Ennek viszont nagyon örülök, mert a filmet nagyon szerettem, és bár az előadást sajnos nem tudtam megnézni, de eddig csak jót hallottam róla.

- Ezek szerint Joanna Kramer nem ismeretlen a számodra.

- A szerep, úgy érzem, egyszerűen telitalálat most nekem. Mintha mindent tudnék Joannáról és arról a helyzetről, hogy milyen, amikor családanyaként kell szembesülni azzal, hogy most már egy új rendszerben kell megtalálni önmagad. Úgy érzem, értem őt. Az én gyerekem is most két éves, pont mint az előadás első jelenetében Billy. Nem is jöhetett volna jobbkor ez a szerep.

- Lehetséges, hogy te is éppen most éled meg, hogy a családanyaság milyen konfliktusba tud kerülni a szabadságvággyal?

- Ahogy a darabban is elhangzik: valakinek pont megfelel, hogy reggeltől estig anyuka, valakinek meg nem. Nagyon tudom tisztelni azokat a nőket, akik tényleg odaadóan tudják a családjuknak és gyerekeiknek szentelni az életüket, bár sokszor találkozom azzal, hogy ez csak valamiféle rosszízű mártírszerep, és azt nagyon nem szeretem. Fél évvel a szülés után visszavettem a Három nővért a Nemzetiben és elkezdtem koncertezni is, és mind a kettő nagyon jól esett. Fokozatosan kezdtem dolgozni, a legtöbb időt a kisfiammal töltöm még most is, ő a legfontosabb, de ahogy Joanna mondja: muszáj mást is csinálnom. Ez persze alkati kérdés is. De amin Joanna átmegy, azon így vagy úgy minden anya átmegy egyszer.

- A filmhez milyen élményeid kötődnek?

- Amikor először láttam, még fiatalon és gyerektelenül, emlékszem, végig Tednek, az apának szurkoltam, és mint úgy általában mindenki, kárhoztattam én is az anyát, hogyan tudja ilyen helyzetbe hozni a családját, hogyan tudja elhagyni a gyerekét és hogyan lehet ilyen önző. De mai fejjel ez a történet egészen más. Ezt a filmet, azt hiszem, csak akkor lehet igazán megérteni, ha az embernek van gyereke. Ma már közel sem azt gondolom Joannáról, amit akkor gondoltam. A nagy különbség talán köztem és közte az, hogy én nagyon élvezem az anyaságot, életemben nem voltam meg ilyen boldog, neki meg ez sajnos nem sikerül, egyre frusztráltabb es boldogtalanabb lesz, bárhogy igyekszik.

- Vannak egyéb színházi terveid a közeli jövőben?

- Sok megkeresést kapok, de mivel nem tudok még bevállalni hosszú próbafolyamatot a gyerek és a koncertezés mellett, ezért egy ideig valószínűleg csak a Kramer kontra Kramerben leszek benne. De ez nagy élmény lesz nekem, abban biztos vagyok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Klasszikus

Mahler műve csendül fel az OMIKE következő koncertjén a Rumbach zsinagógában

Fischer Iván vezényli Gustav Mahler Dal a Földről című művét az OMIKE (Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület) március 5-i estjén, neves szólisták közreműködésével.
Zenés színház

Sümegi Eszter: „A felnőtt embernek is kell a mese”

Bár az olasz és német repertoár számtalan nagy szerepében hódította meg a közönség szívét, Sümegi Eszter pályája nemrég izgalmas fordulatot vett: Turandotként debütált a Magyar Állami Operaházban.
Vizuál

Magyar filmesek Orbán Viktornak: „A független film Magyarországon nem választás, hanem kényszerpálya”

„A független film nálunk fillérenként összegereblyézett, minimális költségvetésű vállalkozás, amit a hivatásszeretet és a filmcsinálás féktelen vágya hoz létre a rendező, a producer, a színészek és a stáb többnyire ingyenes munkájával, méltatlan feltételek között” – olvasható a nyílt levélben.
Vizuál

Ilyen nagy dolog a szabadság? – kritika A szent füge magjáról

Mohammad Raszulof új, Oscar-díjra jelölt filmje egy nehezen felejthető politikai dráma bűnről, szabadságról és arról, hogy aki hosszú időn keresztül a saját lelkiismerete ellen cselekszik, annak a jussa nem lehet más, mint az éjsötét őrület. A szent füge magja kritika.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.
Színház hír

Felvételt hirdet a Momentán Műhely

A Momentán Társulat 18-26 éves fiataloknak szóló improvizációs színházi alkotóműhelye felvételt hirdet. Olyanok jelentkezését várják, akik szeretnének egy fiatal alkotóközösség tagjai lenni, improvizációs színházi technikákat elsajátítani, és egy csapatban álmodnák és valósítanák meg különböző kreatív ötleteiket.
Színház ajánló

A hazai és nemzetközi bábművészeti élet legkiválóbb előadói érkeznek Veszprémbe

A Kabóca Bábszínház első alkalommal rendezi meg a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivált, amely három napra a nemzetközi bábművészet figyelmének középpontjába állítja a várost. A Tradíció és Innováció alcímű fesztivál február 7. és 9. között várja az érdeklődőket.
Színház hír

Két hét múlva megnyílik Budapest legújabb magánszínháza, a Bástya Színház

Február 20-án megnyitja kapuit a Bástya Színház. A hetedik kerületi, az egykori Bástya mozi épületében működő, 90 férőhelyes stúdiószínház célja, hogy friss előadásokkal és különböző műfajokkal gazdagítsa Budapest kulturális kínálatát.
Színház ajánló

Agatha Christie-krimit mutat be a Veres 1 Színház Simon Kornél rendezésében

Megkezdődtek Az Ackroyd-gyilkosság próbái a Veres 1 Színházban. A krimit, amely Agatha Christie számára meghozta a világhírnevet, Simon Kornél állítja színpadra. Az áprilistól látható előadásban Poirot szerepében Kálid Artúrral találkozhat a közönség, partnerei között található Szabó P. Szilveszter és Száraz Dénes is.