Színház

Pető Kata és Keresztes Tamás fellépőként az Exit Fesztiválon

2011.07.11. 20:11
Ajánlom
A két színész a Sadant zenekarral lépett fel Újvidéken, ahol a fesztivál húzónevei között ott volt a Portishead, az Underworld és Paul Kalkbrenner is. Az Exit Fesztivált, amely műfajában Délkelet-Európa egyik legnagyobbja, a péterváradi erődben rendezik meg.

Az együttest Kunert Péter zeneszerző-producer alapította. 1996 óta szabadúszóként több mint negyven színdarabban és táncprodukcióban dolgozott, filmzenéket írt (Citromfej, Nexxt Frau Plastic Chicken Show, Jött 1 Busz, Randevú, Noé Bárkája). Aembryon nevű electro formációjának "Denizen" című száma megjelent a Budapest 2000 című BMG válogatáslemezen. Kunert 2008-ban Paul Bernard Sleire norvég hiphop producer felkérésére készített remixet, Arena című számát pedig 2009-ben jelentette meg az olasz Evesmusic Records. Dolgozott többek közt a Merlin Színházban, a Trafóban, a MU Színházban, a Bárka Színházban, a Katona József Színházban, a berlini Deutsches Theaterben, a Közép-Európa Táncszínházban, a Miskolci Nemzeti Színházban, a Szegedi Kortárs Balett és a Pécsi Balett társulatával, a Krétakörrel, a Táp Színházzal, 2009 óta pedig a Duda Éva Társulat zeneszerzője.

A Sadant eredetileg Kunert félig akusztikus, félig elektronikus instrumentális zenéjére épült, a számok a dalszövegírók (MC Zeek, Lamm Dávid, Pető Kata) és társszerzők (Keresztes Tamás, Lamm Dávid, Kovács Zoltán) által nyerték el végső formájukat. MC Zeek a Dj Cadik és Dj Palotai nevével fémjelzett, évek óta nagy sikerrel futó Rewind heti party sorozat állandó MC-je, a Realistic Crew és az Uno Y Medio tagja. Szerepel Cadik Membran és Basic nevű projektjében, a Brains gyakori vendége, a Realistic Crew-val megjárta a Glastonbury fesztivált, és olyan sztárokkal lépett fel mint Goldie vagy MC Dynamite. Zeek, Kunert és Akkezdet Phiai hiphop formáció 2009-ben meghívottként workshopot tartott a Berlinben megrendezett European Poetry Slam Days rendezvényen. Pető Kata színésznő Kunerttel való munkakapcsolata 1996-ban kezdődött az Ad Hoc Társulatban. A Színház- és Filmművészeti Egyetemen és a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult, majd a Kaposvári Csiky Gergely Színház tagjaként számos drámában és zenés darabban játszott. Szerepelt többek közt Török Ferenc Overnight című filmjében, Kölnben, Grazban és Budapesten is dolgozik. Keresztes Tamás a Katona József Színház színésze, emellett zongorista, filmes és színházi zeneszerző. Kovács Zoltán billentyűs 2008-ban csatlakozott a csapathoz, társszerző, és ő kezeli élőben az elektronikát. Lamm Dávid a Balázs Elemér Group gitárosa, több lemezt készített Szalóki Ági népdalénekesnővel. Szólóalbumát 2010-ben jelentette meg a DDK. Szigeti Barna 1993 óta tagja volt Kunert csaknem összes formációjának (Bluescat, Mad Magazine, Basta Finucci), a lemezen két számban dobol (Me Vs Pain, Jaibe De Mon).

A Sadant 2008 nyara óta koncertezik, azóta sokfelé játszottak. A zenekar tagsága 2010 óta változott, Kunert Péter, MC Zeek, Pető Kata, Kovács Zoltán és Keresztes Tamás alkotják a csapat magját, koncertjeiken gyakori vendég Dj Marka és Bóna János hegedűművész. Mivel Kunert Süveg Márk (Saiid) és Závada Péter (Újonc) gyakori kísérőzenésze slam poetry rendezvényeken, és Zeekkel mindketten szerepelnek vendégként a hiphopduó Kottazűr című albumán, a Sadant többször közösen lépett fel AKKEZDET PHIAI-val.

Az első Sadant-album készítése egy hét éven át tartó kísérlet volt, melynek során a tagok egyszer sem találkoztak egymással, a társszerzők kizárólag Kunerttel kettesben dolgoztak az anyagon. Kunert alapjaira Zeek, Lamm Dávid és Pető Kata írta a szövegeket, és a folyamat végére néhány dalban Keresztes Tamás, Lamm Dávid és Kovács Zoltán társzeneszerző lett. A végeredmény különböző műfajok stílusjegyeinek egységes és sajátos keveréke, trip hop, downtempo, hip hop, jazz, electro, klasszikus zene, filmzenék és a társművészetek szokatlanul erősen érezhető hatása. A Sadant Seven című albuma 2010-ben jelent meg.

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Tomboló sikert aratott Berlinben Eötvös Péter új operája

November 28-án este mutatta be a Berlini Állami Opera Eötvös Péter legújabb, Jon Fosse Trilógiája alapján készült operáját. A Sleepless Mundruczó Kornél rendezésében került színre.
Klasszikus

Itt a bejelentés, amitől minden Mozart-rajongó kibukik

A koronavírus járvány okozta gazdasági nehézségek nem kímélték Ausztria egyik ismert cégét, a Salzburg Schokoladét sem, amely többek között a Mozart-golyókat is gyártja. A grödigi székhelyű vállalat hétfőn jelentett fizetésképtelenséget – írta meg a Napi.hu.
Zenés színház

„A Diótörő mérföldkő egy balerina életében” – interjú Rotter Biankával

Rotter Bianka életét végigkísérte a Diótörő: az Operaház színpadán a darab csaknem összes gyerekszerepét eltáncolta, a Budapesti Operettszínházban pedig most a női főszereplő, Klára bőrébe bújik. A táncművészetis évekről, Klára hercegnőről és a jövőbeli terveiről beszélgettünk vele.
Vizuál

Újra látható a Moholy-Nagy Lászlóról szóló film az Urániában

Alysa Nahmias sokszorosan díjnyertes amerikai dokumentumfilmje a 125 éve született világhírű művész és tanár, Moholy-Nagy László életútját és örökségét mutatja be, azt az újító szellemű, a modern technikai lehetőségeket integráló művészi gondolkodást, amely máig inspirálja az alkotókat.
Vizuál

Rekordáron kelhet el Csontváry Titokzatos sziget című festménye

A magyar aukciók történetének legmagasabb kikiáltási áráról, 160 millió forintról indul december 19-én a Virág Judit Galéria karácsonyi árverésén Csontváry Kosztka Tivadar alkotása.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Egy hónapra beköltözött a nagymamájához, előadást készített róla – interjú Göndör Lászlóval

Beköltözött a nagymamájához, aki 97 éves. Az unoka 35, és rendszeresen álmodott azzal, hogy lekési kettejük találkozását. Göndör László azt mondja, ritkán elégedett valamivel, de ezzel igen: a Nagymamával álmodtam című, STAFÉTA-pályázatos előadás december 5-én, 6-án, 8-án és a jövő évben is látható a Trafóban.
Színház ajánló

Hamletként áll színpadra Vecsei H. Miklós

December 3-án mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Shakespeare egyik legnépszerűbb királydrámáját, a Hamletet, melynek címszerepében Vecsei H. Miklós látható.
Színház ajánló

Megkapó emberi történetek adventkor és az ünnepek után is a Bethlenben

Hangolódjon kamaradarabjainkkal az ünnepekre vagy lepje meg élményutalvánnyal szeretteit! Tordai Teri és Horváth Lili, Udvaros Dorottya és Földes Eszter, Igó Éva és Zoltán Áron, Vándor Éva és Szalai Ádám, Grisnik Petra és Gőz István, illetve Blaskó Péter és Szilágyi Ágota párosai várják élőben és az online térben is a közönséget a Bethlen Téri Színházban.
Színház interjú

Hogy lehet jól szeretni? – beszélgetés Járó Zsuzsával

Szakonyi Károly a hetvenes években írt, A hatodik napon című drámáját az író kilencvenedik születésnapja tiszteletére mutatta be a Rózsavölgyi Szalon. Az anya halála után magára maradt apa születésnapjára gyűlik össze ritkán látott családja. A Terézt alakító Járó Zsuzsával beszélgettünk próbafolyamatról, az előadásról, szerepekről és kiállásokról.
Színház ajánló

Mentális coming out a Pinceszínházban

November 30-án mutatja be a Pinceszínház Bodor Panna drámáját, A hisztérikát, amely a szerző-rendező személyes élményeiből táplálkozik. A személyiségzavar egy típusával diagnosztizált dramaturg ezzel az előadással szeretné felhívni a figyelmet a stigmatizálására.