Színház

Pintér-darabban lép fel Bányai Kelemen Barna

2015.12.03. 14:25
Ajánlom
A marosvásárhelyi születésű színművész szereplésével mutatja be a Színház- és Filmművészeti Egyetem A sütemények királynőjét december 3-án, amely kapcsán a Szinhaz.hu közölt interjút.

A felkérés kapcsán Bányai Kelemen Barna elmondta: „Elsősorban a darab, ami első olvasásra megfogott és borzasztóan izgalmasnak tartom. Azt nem tudtam milyen helyzetbe csöppenek bele, a csapatból sem ismeretem senkit Bozó Andi kivételével, akivel már néhányszor találkoztunk, amikor ők nézték a mi Bányánkat, én meg az övékét. De otthon is sokszor vettem részt főiskolás produkciókban. Imádtam” – mondta a színművész, aki a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóiról megjegyezte: „Nagyon bírom őket. Persze egészen más, mint amikor Marosvásárhelyen bemegyek a főiskolára, aminek ismerem, minden kis zegzugát, itt meg nem. Van bennem egy pici hiányérzet, egy kis űr talán, de ez most így van jól.”

Bányai Kelemen Barna

Bányai Kelemen Barna (Fotó/Forrás: Weöres Sándor Színház)

A szerepformálás kapcsán a színművész elmondta: „Arról beszélgettünk Robival, hogy ez egy nagyon nyers pasi. Sokféleképpen lehet megközelíteni a figurát, de én az elején még nem szeretném lelőni a dúvadságát. Azon túl, hogy milyen vadállat és mit művel a családjával, amihez még az alkohol is rátesz egy lapáttal, azt akarom, hogy legyen benne valami finomság és intelligencia” - fejtette ki Bányai Kelemen Barna szerepének sajátosságát, amelynek igazságával kapcsolatban megjegyezte: „Az ő szemszögéből nézve abszolút hihető, hogy jóra akarja neveli a gyerekeket és a hozzátartozóit. Eltartja a bátyját, bár elveszi a neki járó segélyt, de azt rá költi, néha még az állatkertbe is elviszi. Eleget tesz a gyerekek nyaggatásának, és magnót vesz nekik, de közben megegyeznek, hogy a jó magyar nótákat meg kell tanulni, mert azok hozzátartoznak a kultúránkhoz. Mindebből azt tudom leszűrni, hogy ő tulajdonképpen nem akar rosszat. Nevelni és fönntartani akarja ezt a családot a maga sajátos módján.”

Bányai Kelemen Barna ősztől a szombathelyi Weöres Sándor Színház tagja. Olvasson tovább a komoly döntés hátteréről, az otthonosság érzéséről és a beilleszkedésről a Szinhaz.hu interjújában ide kattintva!

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Vizuál

Ország Lili elfeledett tévéfelvétele – Különleges felfedezéssel zárult a Fidelio kutatása

Mostanáig senki nem tudott annak a negyvenöt évvel ezelőtt készült televíziós riportnak a létezéséről, ami a Fidelio kutatásának köszönhetően került elő Ország Liliről. A hosszas kutatómunka eredményeként meglelt felvételt a művész születésének évfordulója alkalmából tárjuk a nyilvánosság elé.
Zenés színház

Az Eiffel Műhelyház valamennyi előadását törli az OPERA

A Magyar Állami Operaházat érintő forrásmegvonás miatt az intézmény levélben tudatta, hogy a gyermekprogramok kivételével nem tartja meg az Eiffel Műhelyházba tervezett előadásait. A CIKK FRISSÜLT.
Vizuál

Az ember, aki kikosarazta Ingmar Bergmant – 10 érdekesség a 85 éves Dustin Hoffmanról

A kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman pályája nem indult zökkenőmentesen, azonban néhány rövid kitérő után már a legnagyobb rendezők ajánlottak neki főszerepeket.
Színház

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Már próbálják a Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron

Utoljára koronáznak Árpád-házi királyt a Nemzeti Emlékhelyen Székesfehérváron, III. András halálával ugyanis lezárult a magyar történelem egy korszaka.
Színház ajánló

Tamási Áronról szól a Gyulai Várszínház összművészeti fesztiválja

Ötödik alkalommal rendeznek olyan színházi programsorozatot Gyulán, amely egy-egy nemzeti klasszikusunk életművét állítja középpontba. Székely János, Weöres Sándor, Márai Sándor, Szabó Magda munkássága után ebben az évben a 125 éve született Tamási Ároné következik, augusztus 12. és 14. között.
Színház ajánló

Váratlan vendég érkezik a Benczúr kertbe

Az Orlai Produkciós Iroda augusztus 10-én látható előadása, a Jaj, nagyi! humoros jeleneteken keresztül mesél a generációk közötti különbségekről.
Színház magazin

A kultúra megfizethetetlen?!

A kulturális szféra szereplői évek óta komoly anyagi gondokkal küzdenek, a járványhelyzet, valamint a gazdasági változások pedig újabb kihívások elé állítják az intézmények vezetőit. Legutóbb a kata módosítása, valamint a rezsicsökkentés átalakítása késztette stratégiai változásokra a művészeket. Megkerestünk néhány színházat, hogy mondják el, hogyan érinti őket a jelenlegi helyzet.
Színház interjú

„A színházban történetekre van szükségünk” – interjú Béres Lászlóval

Béres László a Karády zárkája után újra a Gyulai Várszínházzal dolgozik, ezúttal egy orosz szerzőhöz, Csehovhoz nyúlva. A rendezővel az augusztus 9-én látható előadásról, a drámaíróhoz fűződő viszonyáról, valamint a román színházi hagyományokról is beszélgettünk.