A történet tágabb helyszíne Magyarország, ahol a helyi újnemesség képviselői frigyeken keresztül akarnak gazdasági előnyökhöz jutni. A két jegyespárból azonban az egyik férfit, Fácska Richárdot (Fáncsik Roland) – talán a deus ex machina hatására – őszinte érzések kerítik hatalmukba, és már nem is annyira szerelmes a neki kiszemelt Borbálába (Messaoudi Emina). Légies könnyedséggel suhan bele ebbe az „aggasztó” közéleti konfliktusba a kifogástalanul elegáns (jelmez: Benedek Mari) Apollonia Von Höllenthal (Rezes Judit), akit máskor Titániának hívnának, de itt van egy bulgakovi aurája pokolra utaló beszélőneve miatt.
Ezzel kezdetét veszi egy musicalbe oltott bacchanália, amelyben a szereplők mindenféle fortély hatására összemagányosodnak a saját élethazugságaikkal.
Kifejezetten szórakoztató, de pokoli vígjáték ez, mert mint minden könyörtelen szatírában, itt sem akarnak változni a górcső alá vett szereplők, és minél inkább ellenállnak, annál jobban nevetünk rajtuk és lehetetlen helyzeteiken. Mindenki – még a „tündérházaspár” is – ragaszkodik a korlátoltságához, így az egyes cselekményszálak durva komédiába torkollnak, amelyben a tragikomikus végkifejlethez szükséges változás már fájdalmas a szereplők számára.
Marshal Fifty-Six (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)
A Marshal Fifty-Six Partyra mindenkinek a saját, személyre szóló, bűnös kisszerűsége „szerepel a meghívóján”, úgy mint: kapzsiság, homofóbia, transzfóbia, idegengyűlölet, antiszemitizmus stb. Hogy mindez ne dermesztő legyen, hanem humoros, ehhez kell Pintér, aki nagyon jó érzékkel állít mindent a szatíra szolgálatába. Itt van mindjárt a szöveg. A rendező-író magabiztosan nyúl a klasszikus tartalomhoz: kihúzza és kicseréli a sajátjára, hogy felépíthesse azokat a típusokat, akiket móresre akar tanítani.
Itt van az, aki nem gyűlöli azt a bizonyos kisebbséget, mert hisz van onnan is haverja, Kristóf (Szabó Kimmel Tamás), a mélymagyar nemes kisasszony, Gyöngyi (Fodor Annamária), a belpol PR kreatív, Dr. Sánta Marietta (Roszik Hella), a dalnok, Sashegyi Bernát (Szabó Zoltán) és Magnus Oberon Marsallsky (Takács Géza), aki tudja, hogy mekkora érték van a lába között. Természetesen nem lehet kihagyni „A Marsallt” (Gálvölgyi János) sem, aki a történet helyszínét adó klub tulajdonosa is egyben.
Marshal Fifty-Six (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)
Pintér találóan választja ki és mintázza meg azokat az „ismerősen idegesítő” jellemeket, akiken már rég szeretnénk felszabadultan nevetni.
Ellentmondásoktól hemzsegő, de nagyon is realisztikus szöveget ad a szájukba. A nyelvi humort még inkább erősíti, hogy a szereplők a cselekmény előrehaladtával igazi hardcore trágársággal fordulnak ki önmagukból. Még ha ez a fajta nyelvi humor próbatétel elé is állíthat pár nézőt, a hatványozott alpáriságnak mégis fontos szerepe van a szereplők lelepleződésében: egy komédiában nevetünk a bután, de akkor még inkább, ha felsül. Pintér pedig nem kíméli a szereplőit, összezárja őket egy mágikus éjszakára, hogy elbánjanak egymással, és ők minden tőlük telhetőt meg is tesznek ennek érdekében. Ezen a ponton ─ hogy ne tragédiát lássunk ─ besegít a shakespeare-i dramaturgia, hiszen a végletes helyzeteket legtöbbször a két kedvesen ügyetlen szolga, Frau Puch (Jankovics Péter) és Giuliana Begemotti (Enyedi Éva) baklövései teszik a tévedések vígjátékává. S amikor a szereplők egymást kergetik ebben a bűbájos őrültekházában, akkor Pintér egy-egy félmondatra megengedi a szerelmeseinek, hogy líraiak legyenek, de amikor a versláb vagy az ütemhangsúly átvenné a hangzást, egy másik szereplő mindig a legprózaibb képmutatással zúzza szét a felsejlő őszinteséget.
Marshal Fifty-Six (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)
21. századi, sokszínű magyar commedia dell’ arte ez, saját fejlesztésű hazai szereptípusokkal.
Ahhoz, hogy mindez működjön, természetesen kell egy „pintérül” tökéletesen tudó társulat. Nincs könnyű dolga Szabó Kimmel Tamásnak, mivel szerepe kevésbé fordulatos: varázslat előtt és után sem cizelláltabb, de macsó Kristófja ösztönösen kerüli el a felszínes buktatókat. Párját, Gyöngyit meggyötri a varázslatos éjszaka, amelynek feszültségét Fodor Annamária őszinte erővel üvölti a világba. Fáncsik Roland Richárdja meggyőzően zavarodik bele az identitáskeresésébe, míg kedvese, Messaoudi Emina Borbálája épp ellenkezőleg, bébiszitterből felnőtt nővé válik.
Apollonia Von Höllenthalé a legplasztikusabb szerep, mert ő hozza létre a darab színház a színházban helyzetét, mellyel egyeduralmát akarja megszerezni. Rezes Judit virtuóz hangsúlyváltásokkal építi fel a szerepívet. Vonzó kiszámíthatatlansága mindenki fölé helyezi, miközben mint nő sebezhető marad. Az eredeti darab tündérférje helyett ezen a Szent Iván éjen be kell érnünk egy kevésbé gáláns házastárssal: Takács Géza abuzáló hangszíne akkor is telitalálat, amikor ordít és akkor is, amikor bocsánatot kér.
Marshal Fifty-Six (Fotó/Forrás: Mészáros Csaba)
Gálvölgyi Jánost pedig tenyerén hordozza a darab, kiemelt vendégjáték a szerepe, melynek látszódik a humora és a szégyene is.
S mindezt a játékot a zongorista Kéménczy Antal saját forgószínpados, sejtelmes jelenléte teszi idézőjelbe, mintha egy zenés esztrádműsort néznénk. Az, hogy mi kerül idézőjelbe, a darab vége felé már kérdés, mert a varázslat egyre inkább a valóságra kezd hasonlítani. Pintér szereplői ugyanis nem részesülnek a shakespeare-i feloldozásból, az csak nekünk szól, hogy ne legyen bűntudatunk, mert annyit nevettünk az egyébként kínos jelenünkön.
hírlevél
