Színház

Politikai viták fenyegetik az egri színház zavartalan működését

2020.10.29. 14:05
Ajánlom
Megszegni készül Eger polgármestere a kormánnyal kötött működtetési megállapodást, ez pedig azt eredményezheti, hogy a Gárdonyi Géza Színház évi körülbelül 300 millió forint támogatástól esik el. Mirkóczki Ádám, elfogadva a szakmai bíráló bizottság véleményét, aláírta a Blaskó Balázst támogató nyilatkozatot, az azonban csak ma derül ki, hogy valóban őt támogatja-e.

Közös fenntartású intézményként egy szakmai testület dönt a színház élére kinevezett mindenkori igazgatóról. Jelen esetben ez a bizottság 7:2 arányban Blaskó Balázst, a jelenlegi igazgatót támogatta, ezt a nyilatkozatot Mirkóczki alá is írta. Azonban fordulat állt be az ügyben, amikor

a polgármester bejelentette, hogy nem fogja megszavazni Blaskót, helyette másra adja a voksát.

Oroján Sándor, a Fidesz-KDNP képviselője politikai okokat lát a döntés mögött. Még tavasszal Mirkóczki Ádám menesztette alpolgármesterét, Mirkóczki Zitát, mert megromlott köztük a viszony, azonban a képviselőasszony – a frakciótagságért cserébe – saját maga szeretett volna vezetőt választani a színház élére. Szőcs Arturt látná szívesen az igazgatói székben, ami Ororján szerint azért is problémás, mert Szőcs nem szeretné teljesen feladni a miskolci színházi munkáit, így az egri teátrum – a képviselő megfogalmazása szerint – Miskolc "fiókszínháza" lenne.

nyugat_5_1280-131353.jpg

A Gárdonyi Géza Színház épülete (Fotó/Forrás: Gárdonyi Géza Színház)

Oroján úgy véli, Szőcs Artur kinevezése esetén nem lesznek saját egri darabok olyan minőségben és mennyiségben, mint jelenleg, a szerződésszegés miatt pedig a város elesne attól a 300 millió forinttól, amit a színházra fordíthat, így álláshelyek szűnnének meg. A várható fejlemények fényében társulati szavazást tartottak, ahol

a dolgozók 75 százaléka Blaskó Balázs mellett tette le a voksát.

„A színház egy közös játék odabent, mi nem vagyunk meg egymás nélkül” – mondta Reiter Zoltán, a színház művésze az október 28-án tartott sajtótájékoztatón, hozzátéve, hogy a ott dolgozó közel 130 ember semmilyen tájékoztatást nem kapott a jövőbeni tervekről, ráadásul Szőcs Artur pályázatának részletei még számukra sem nyilvánosak.

A társulat petícióban biztosítja támogatásáról a jelenlegi igazgatót. Reiter cáfolta azt a vádat, miszerint emögött a kiállás mögött politikai nyomás állna. A színházi dolgozók részéről 73 ember írta alá a nyilatkozatot, de a nézők közül is többen jelezték, hogy mellettük állnak, hiszen az elmúlt években a negyed- illetve félházas előadásokból a vezetőség telt házat csinált.

A számaink nagyon jók. És a számok nem tudnak hazudni, azok nem vezetnek félre

– mondta Reiter Zoltán, aki aggodalmát fejezte ki azért is, mert november 1-től megszűnik a közalkalmazotti jogviszony, és az emberek elküldhetővé válnak.

A petíció mellett átadtak egy másik levelet is, amit Török Tamás, a színház egyik vezető színésze fogalmazott meg. A levélben arra kéri a képviselőket, hogy gondoljanak a színházban dolgozókra és a következményekre is a döntés meghozatalánál.

Kérem önöket, ne játszanak az állammal háborúsdit, ne kockáztassák 130 ember munkahelyét, lássák be az elhibázott döntéseiket, ne kényszerítsék ki az állam részéről a közös megállapodás felmondását, és ne minősítsék le a Gárdonyi Géza Színházat befogadószínházzá.

Mert bár lehet hogy céljuk nem ez, de a végeredmény könnyen ezzé válhat.”

A kiálló művészek a petíció mellett nyilvánosan kérték, hogy vegyék ki a napirendi pontok közül a döntés meghozatalát és tárgyalják újra a kérdést.

Fejléckép: A Gárdonyi Géza Színház épülete (forrás: Gárdonyi Géza Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Hallgasd meg, hogyan énekli Jonas Kaufmann Bánk bán áriáját!

Április 10-én jelent meg a világhírű német tenor legújabb, Magische Töne című albuma, amelyen számos magyar szerző, így Erkel Ferenc, Goldmark Károly és Kálmán Imre művei is szerepelnek.
Klasszikus

Dráma színpad nélkül – 15 sor klasszikus

„Tűpontos megszólalásaikkal, nem hangerővel, hanem karakterrel és kifejezéssel érték el, hogy a közönség mélyen átérezhesse, mit jelent nekünk mint emberi közösségnek a passió.” 15 sor klasszikus.
Színház

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Vizuál

Negyvenéves a Goya-díj – visszatérnek a legnagyobb nyertes filmek az Urániába

A spanyol film legrangosabb elismerése, a Goya-díj 40. születésnapja alkalmából vetítéssorozat indul az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Goya 40 – Spanyol filmek a díj tükrében című sorozatban tíz alkotást láthat április 15. és június 24. között a közönség eredeti nyelven.
Plusz

Kiállításokkal és színházzal ünneplik Janikovszky Évát Erzsébetvárosban

A VII. kerületben megannyi program fonódik a Janikovszky100 Emlékév Erzsébetvárosban köré a KULT7 szervezésében. A nagyszabású eseménysorozat egy Janikovszky-nappal veszi kezdetét, ezzel tiszteleg a kerület a gyermekirodalom meghatározó, évszázados értéket teremtő írója előtt 100. születésnapján.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.
Színház ajánló

Evolúciós kabaré a Pinceszínházban Harari Sapiens című művéből inspirálódva

Mikó Csaba írta a Pinceszínház legújabb bemutatójának szövegét az izraeli történész, Yuval Noah Harari nagysikerű művét, az emberiség múltját vizsgáló Sapiens-t figyelembe véve.
Színház ajánló

A Gólem Színházban folytatja a Roletti

A Jankovics Péter és Szabó Zoltán előadásában látható népszerű est a Jurányi Házból költözik a belpesti Gólembe – így a legtöbb, Vinnai András által írt produkció egy helyen, a Gólem Színházban látható.