A levelet a mandiner.hu tette közzé.
„Kedves Robi!
Mielőtt meghívnálak egy baráti kávéra, hogy ne a nyilvánosság előtt üzengessünk egymásnak, szeretném leszögezni, hogy pontosan tudom, hogy »miben vagyok benne« –, hogy mit vállaltam. A kuratóriumi tagsággal vállaltam, hogy a SZFE – te is jól tudod – egyoldalú képzésében a nemzeti, keresztény értékrend is helyet kapjon. Azt is hidd el nekem, hogy a kuratórium egyetlen tagját sem vezérli sértettség vagy bosszúvágy.
Ha ezek után is barátodnak tartasz, igyunk meg egy kávét. Tudjuk egymás telefonszámát.
Üdvözlettel!
Zoli”
Alföldi Róbert korábban a Színház- és Filmművészeti Egyetem ügyében szólította meg pályatársát, az SZFE-t fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi tagját.
Mindeközben egyre több művész áll ki az SZFE demonstráló hallgatói mellett, tegnap Máté Gábor jelentette be, hogy távozik az egyetemről.
Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke péntek este a HírTV-ben reagált a Színház- és Filmművészeti Egyetem polgárai mellett kiálló szimpátiatüntetésen elhangzottakra – írta meg a 444.hu. Vidnyánszky szerint „félelmetes erők” állnak a háttérben és meggyőződése, hogy a hallgatókat eszközként használják fel
Vidnyánszky Attila és az egyetem korábbi vezetése között volt a heten egy megbeszélés, ám az álláspontok nem közeledtek, az egyetlen dolog amiben mindkét fél egyetértett az volt, hogy hétfőn el kell indulnia az oktatásnak, ennek megvalósulása jazonban eléggé kétséges.
Az SZFE hallgatói vasárnap délutánra szerveznek újabb demonstrációt, stafétaláncot az Egyetemtől a Parlamentig.