Persze, a pályaudvari infótábla nem a legpontosabb. A tébláboló kalauz kislányok nem a legtájékozottabbak. Oldalt mentem be a Keletibe, a Thököly út felől (kocsival oda a legegyszerűbb eljutni, jó rég nem jártam arra, így alakult, most metró4 építése folyik), sehol egy tábla. Előre rohantam, hát persze, hogy a pályaudvar másik végébe kellett volna átérnem három perc alatt! Kétségbeesett telefon, le fogom késni. Racionális, és egyben szurkolói férfihang válaszol: "Rohanj!" Kössz… Persze. 20 kiló a hátamon, plusz egy táska, plusz laptop. Lépni alig. Konklúzió: a Szent István körútról nem lehet húsz perc alatt a Keletibe jutni kocsival. Egyébként pedig rejtély, hogy Pécsre miért háromóránként indul vonat. Nem csak IC, hanem általában. Mindegy, így a fennmaradó időben vettem fejfájás csillapítót és szemcseppet. Még jól jöhet…

A 12:30-as vonathoz (új pótjegy) 11:55-kor érkeztem. Még bent állt a sülysápi személy. Kihúz, behúz, fölszáll, indul, utazik, befagy - nem sajnálták a légkondit. Dombóvárnál zuhogni kezdett. Először kis csíkok az ablakon, miként egy ismeretlen erő fölkente Malackát Bagoly ajtajára, aztán a rendes zápor, zivatar. Úgy látszik, egy "időnként, szórványosan előforduló" helyen voltam épp.

Délután négykor sikeresen elfoglaltam szállásomat, és rohantam le az elvileg ötkor kezdődő megnyitóra (lakhely: Tettye, várospanorámával, talán még Lance Armstrong se birkózna meg az emelkedővel, úgyhogy lefelé húsz perc séta, fölfelé taxi, igyekszem semmit nem fönt hagyni), ami a zuhogó eső miatt elmaradt, lévén, hogy a Széchenyi tér fölött nincs tető. Majd este hétkor, előadás előtt a színpadon. Más választásom nem maradt, pozícionáltam magam a Király utcában. Egy kávé elfogyasztása egy sörözőben (ígérem, holnap sörözöm egy kávézóban), ahonnan mindenkit látni. Egyelőre esernyők, esőkabátok és orkándzsekik közlekedtek az utcán. Alattuk politikusok - ok: megnyitó -, újságírók és fotósok - ok: sajtóworkerség, like me - és helybéliek - ok: itt élnek. Jelentős dolgok nem történtek. Az eső nem kedvez a fesztiváloknak. Egyesek fagyira vetemedtek. Másfél órát üldögéltem, megírtam a mai penzum elejét, mindenkivel beszéltem telefonon, majd átvettem a jegyem és beléptem a Pécsi Nemzeti Színházba. Igazi, első napos fesztivál-hangulat, csak az van itt, aki végig marad, vagy csak a megnyitó miatt jött. Felemás társaság, ez még nem az igazi POSzT. Ez még csak repi. A megnyitón rövid beszédet mondott Jordán Tamás, egy picit hosszabbat Tasnádi Péter, és még egy picit hosszabbat Hiller István. A zsűrit nem mutatták be, még a neveket sem darálták el. Úgyhogy ezt én is holnapra hagyom.

Hallgassa meg Hiller István beszédének végét!

A hivatalos rész után alig értek ki a tévéstábok, fotósok, már kezdődött is a nyitóelőadás, a Pécsi Nemzeti Színház Ivanovja, Funk Iván rendezésében. Ha tömören akarnék fogalmazni - pár pedig miért ne tenném -, az egyik szereplőtől idéznék: "hogy én mennyire unatkozom!" Egy picit bővebben: mindenről az jutott eszembe, hogy ezt már láttam valahol. Ahogy általában egy Csehov-előadást elképzelünk: minden homokszürke (sárga??), a szereplők többnyire világos ruhában vannak, kivéve egyet, a tüdőbeteg Anna Petrovnát, aki pirosban. Szép Csehov-klisé, kevés gondolattal. Ivanov (Zayzon Zsolt) borotválatlan, borzas, és kibontott ingben remeg és kiabál. Felváltva. A Szását játszó Szabó Vera tündöklő jelenség, de még kicsit erőtlen. A papáját játszó Pilinczes Józsefet bírtam. Jaj, csak a hátul vetített, úszó felhőket tudnám feledni!

POSzT Scriptum: Szünetben összefutottam egy rég nem látott kedves ismerőssel. Utána megittunk egy pohár Villányi Chardonnay-t. Az jó volt.