Kár lett volna lemaradni a ma induló Nyílt Fórum első fölolvasójáról. Kiss Judit Ágnes Prága, főpályaudvar című darabja (dramaturg: Radnóti Zsuzsa). Kiss Judit Ágnest eddig csak költőnőként ismertem, és ezennel üdvözlöm azt az ötletét, hogy darabírásban is gondolkodik. A női test és lélek nagy ismerője, nála nem a sorok között kell olvasni. Nincs olyan, hogy a költő azt akarta mondani. A költő azt mondja. Nincs apelláta, kecmec, lacafaca. Nőként mindenesetre jó olvasni ezt meg ezeket a verseket. Első darabjában sem mellőzi a párbeszédek tárgyának konkrét megnevezését. Emellett viszont kíméletlenül megmutatja a női mindenséget, a kétségeket, a testi és lelki viaskodásokat. Férfiak, olvassatok és nézzetek Kiss Judit Ágnest!

A darab középpontjában négy nő áll, egy prágai vasúti pályaudvar közértjében dolgoznak. Egy idősebb, alkesz férjjel és felnőtt gyerekekkel (Horváth Zsuzsa), egy középkorú, rendezett családdal (Nyakó Juli), egy fiatal próbaidős (Erdélyi Tímea), és egy másik középkorú (ő az üzletvezető, Söptei Andrea) egyedül. Közülük hárman keringenek a fiatal biztonsági őr (Poroszlai Kristóf) körül, aki egyébként személyi edző, és büszke mindenféle méreteire, valamint ebből fakadó népszerűségére, amit ki is használ. Amerre a szél fúj. "Ha az ember nem kaphatja meg, akit kíván, azt kívánja, akit megkaphat" - jegyzi meg. A hatodik szereplő egy vásárló (Mertz Tibor), rendezett családi háttérrel. Azonnal elkezd udvarolni a szintén rendezett családi háttérrel rendelkező nőnek, majd jól megszívatja, amikor az már mindent borított maga körül. ("Ígértem én neked bármit?" - tegye föl a kezét, aki elmúlt húsz, és még nem hallotta ezt a mondatot!) A nők egymás között harcolnak, de csak a végén jönnek rá, hogy tulajdonképpen saját magukkal vívják a csatáikat. (A rendező, Almási Tóth András egy remek ötlettel emelte ki a monológokat a felolvasószínházi forma keretein belül: egy nagy plazmatévén kaptunk közeliket az arcokról.)

A színészek meglehetős élvezettel olvastak. Már-már színészi alakításokat véltem fölfedezni. Mint egy jól sikerült olvasópróbán. Leginkább Söptei Andreának örültem, aki mostanában a Nemzetiben nem tudja azt az arcát mutatni, amire évekkel ezelőttről emlékszem, és amire tehetsége és szakmai tudása predesztinálná. Itt most tudta. Szeretném többször ilyen jónak látni. És meglepett az is, hogy Mertz Tibornak ilyen kifinomult színpadi humora van.

A Jógyerekek képeskönyve előtt kaptunk egy kiadós vihart. Bemenekültem egy vendéglátóipari egységbe. A személyzet azt mondta, ez smafu és kismiska ahhoz képest, ami néhány hete volt. Akkor a Király utcában röpültek a székek. (A Jógyerekek képeskönyve Robikája, aki vihar által vész el, bizonyára boldogan szaladgált volna az utcán.)

Az előadás megint jó volt, már láttam az eredeti helyszínén, de ezt nemigen lehet megunni. Az Örkény Színház csapata profi munkát végzett, Ascher Tamás irányításával. Parti Nagy Lajos szövege még mindig üt, a The Tiger Lillies zenéje különleges, de azonnal megjegyezhető. (Kis kommentár: a mostanság született zenés darabok többségének fő témájára sem emlékszem, egyetlen sort sem tudok fölidézni, amikor kijövök a színházból, itt minden dal megmaradt, majdnemhogy szöveggel együtt.) Gegbonbonokat dobál a nézők felé Ascher - mint a cukormentes szaloncukrokat a Dr. Robozt játszó Gálffi László - morbid humor például, amikor az ujjszopást abbahagyni nem tudó kisgyermek ujjainak levágása után Gálffi ül a székén, és átszellemülten körmöt vág egy szabóolló méretű szerszámmal. És megint nem tudtam elfelejteni azt a gondolatomat, hogy vajon mennyi ideig röhögtek egymáson a színészek az első jelmezes-maszkos próbán... (Amikor először láttam, Bíró Krisztát csak a hangja után, és kizárásos alapon tudtam beazonosítani.) Az előadást Janisch Attila "public choise"-nak aposztrofálta. Szerintem igaza lett.

Este egy OFF program, az Ifi Géniusz keretében. A Kaposvári Egyetem Művészeti Főiskolai karának másodéves színészosztálya játszotta Egressy Zoltán Portugálját, Balikó Tamás rendezésében, közepesen jó és egyenletes színvonalon. Persze másodévesen komplett előadást csinálni nehéz feladat; nem rendelkezhetnek olyan tudással, ami végighúzna egy egész estét. Jó pillanatai, villanásai mindenkinek voltak. Kiemelkedőnek találtam Masniként Boros Annát, és a Sátánt játszó Juhász Istvánt.

Utóbbi az egyik legnehezebb színészi feladatot abszolválta, eljátszotta ugyanis a részegséget és az alkoholizmust. Némán. Lassított mozgással, remegő kézzel itta egymás után a fröccsöket, kitartóan, fáradhatatlanul és mozdulatlanul nyújtotta az üres poharat a pult felé, úgy, hogy oda se nézett, és olyan tekintettel szemlélte az előtte álló, egyre csak ürülő poharakat, mintha maga sem értené, hová tűnnek hirtelen a hetven forintos piros-fröccsök. Ha valaki figyelmesen nézte, láthatta, hogy minden megmozdulása mögött gondolat van. Egy egész életet játszott le szavak nélkül.