Tegnap két olyan előadásról szólt a szakmai beszélgetés, amiket nem láttam, a Czukorshow-t este néztem. A Pesti Magyar Színház Hullámtörés című előadása nem osztotta meg a szakmai hozzászólókat, egyöntetűen negatív volt a véleményük. Lehúzták a díszletet és a nem konzekvens játékstílust. Egyedül Soltész Bözsét emelték ki, mind a hárman örültek, hogy a pécsi közönség is megismerhette őt. Máté Péter, az off-programok szervezője fogalmazta meg talán a legtömörebben: "Soltész Bözse lassan összehajtogatott és zsebrevágott engem…"

A Czukorshow majdnem teljesen levette a lábáról a hozzászólókat. Ugyan előbb hallottam a beszélgetést, de most mégis az előadásról írok. Tévéfelvételre terelnek be minket. Mi vagyunk a tapsoló statiszták. Gyorsan kell elfoglalnunk a helyünket, azonnal kezdődik Czukor Balázs showja. Pont, mint a Balázs show a tévében. Hangulatfelelős ember tapsoltat minket, ovációt és füttyöt gyakorlunk, vágóképet vesznek fel és nevetést. Jön a műsorvezető, felkonferálja a mai témát: egyesítem a családomat. És elindul Füst Milán Boldogtalanokja, kibeszélő-show formájában. Az ötlet jó, csak mindig kizökkent, hogy tapsolni és fütyülni kell. Nem hat rám. A színészek nagyon jók, elementárisak. Vasvári Emese és Csonka Szilvi kettőse a végén gyomrost adott. Nekem az egész jobban ütött volna, ha lett volna egy pont, amikortól engedik, hogy színházi nézőként vegyek részt. A végén nem volt taps, kitereltek minket a stúdióból…

Délután fél hat van, már érződik, hogy végleg vége. Átköltöztem a Palatinusba, mindenkit begyűjtöttek a többi szállodából az utolsó napra. Ez legalább közel van. Kiderültek a díjak, föloldódott az embargó. (Kétségtelen, az érintettek már tegnap este megtudták, mindenki hajnalig ünnepelt a Dantéban.) Most épp a sajtószobában ülök megint, a gálát próbálják, időnként megszólal a hívó. Spilák Klári folyamatosan interjúkat ad és egyeztet. A Király utcában kiürültek a teraszok, csak a gálán fellépők, a díjazottak és az újságírók vannak már itt. Meg néhányan, akik úgy döntöttek, mégis maradnak az utolsó estére. Kicsit izgulok, a Fidelio Súgó díját én fogom átadni.

Közhely, de egy ilyen fesztiválvég mindig szomorú. Úgy maradnék még egy napot, amikor nem nyomaszt (jó, persze nem nyomasztott, mert örültem, rettenetesen élveztem, de azért minden nap lebegett a kötelesség), hogy mindezt a nap végén még meg is kell írjam! Ma volt egy fesztiválzáró értékelés. Számokkal és fölvetésekkel nem untatok senkit, ez is meghallgatható a poszt.com-on. A 2009-es fesztivál valószínűleg június 4-én kezdődik majd. Addig búcsúzom mindenkitől, járjanak, járjatok színházba, legyetek nyitottak mindenre!