POSZT – „Hagyjatok minket játszani!”

Első alkalommal rendezett a tatabányai színházban Szikszai Rémusz 2015 októberében, a közös munka pedig annyira jól sikerült, hogy az előadás meghívást kapott a POSZT idei versenyprogramjába. Molière vígjátéka, a Tartuffe mai fordítással, Parti Nagy Lajos friss, izgalmas és nagyon működő szövegével szólal meg, amelyet első ízben Alföldi Róbert használt fel még 2006-ban. Rendezésének egyik emblematikus jelenete volt, amikor a címszerepet alakító László Zsolt egy bőröndből Krisztus-szobrot és különálló feszületet vett elő, majd csavarhúzóval akkurátuson hozzáerősítette a megváltó figuráját a kereszthez. Szikszainál is hasonló IKEA-megoldással találkozhattunk: nála koporsóra emlékeztető ládából kerül elő az embernagyságú Jézus-szobor, melyet a falra már Tartuffe (Crespo Rodrigo) és Orgon (Megyeri Zoltán) közösen rögzít fel.

Megyeri zoltán, Kardos Róbert - Tartuffe (Fotó/Forrás: Jászai Mari Színház)

Az előadásban más módon is megjelenik Krisztus képe: mégpedig egy (arany)hal formájában, amely egy a színpadot uraló méretes akváriumban úszkál. Emögött tűnik fel időről időre Tartuffe már az első felvonástól kezdve, amivel Szikszai szakít a játszási hagyományokkal és már kezdettől behozza a szereplőt. A munka kapcsán a rendező korábban elmondta: Izgalmas volt ezzel a szöveggel dolgozni, különösen a zárófelvonás miatt, ami már Molière-nél sem volt egyértelmű, hiszen kényszerből írta, hogy bemutathassák az előadást. (...) érdekelt, mit lehet még kihozni a végéből, ezért nem hagytuk el teljesen ezt a részt. Parti Nagy írt a kérésemre egy olyan befejezést, ami azt feszegeti, hogyan tudjuk majd folytatni a közös életünket, ha egyszer vége lesz ennek az őrületnek, amiben létezünk” – mesélte a rendező. 

A Tartuffe-öt alakító Crespo Rodrigo 2011 óta a tatabányai Jászai Mari Színház igazgatója, aki a darabválasztás kapcsán lapunknak kifejtette: „Mivel ez egy vidéki színház, ezért népszínházi vonulatot viszünk, amin belül minden műfaj megjelenik, köztük a vígjáték is, ám nem csak szórakoztatni szeretnénk, hanem gondolatokat közvetíteni. Beszélgettem a színészeimmel és megkérdeztem tőlük, kivel dolgoznának szívesen. Így jött szóba Szikszai Rémusz, akivel végül a Tartuffe-öt választottuk ki. Több fordítást is megnéztünk, és nekem nagyon megtetszett Parti Nagy szövege, azzal együtt, hogy nehéz, bonyolult, egyes helyeken nyersebb is, mint a Vass István-féle fordítás. A tapasztalat azt mutatja, hogy a nézők tetszését is elnyerte, mivel ez lett az évad közönségdíjas produkciója” – foglalta össze az igazgató. Nem meglepő talán, hogy a következő évadban ismét rendezni fogja a tatabányai társulatot Szikszai Rémusz: Spiró Györgytől Az imposztort állítja majd színpadra, a főszerepben Fodor Tamással.

Crespo Rodrigo, Major Melinda - Tartuffe (Fotó/Forrás: Városmajori Szabadtéri Színpad)

Csepűrágók a pajtában

A vándorszínészet hősi világába csöppenhettünk a Budaörsi Latinovits Színház Liliomfi-előadásában, amelyet június 11-én tekinthetett meg a pécsi közönség. Már a nézők megérkezése sem szokványos: a színpadon felépített nézőtérre úgy lépünk be, mintha a takarásban járnánk, elszórt kellékekbe rúgunk bele, szűk folyosó vezet a székekhez, miközben fellógatott jelmezeket súrol a vállunk. Bent fiatal színészek várnak minket, akik – némi képzavarral élve – pont azt játsszák, hogy színészek. Megszólítják a nézőket, segítenek helyet találni, viccelődnek, ezzel pedig megteremtenek egy olyan közeget, ahol a néző és a színész közösséget alkot. Ezt aztán tovább erősíti, hogy a szünetben is megtartják ezt a formát: zsíros kenyérrel és sörrel kínálják a közönség tagjait, miközben zenészek húzzák a talpalávalót.

Liliomfi - Budaörsi Latinovits Színház (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Az előadást ifj. Vidnyánszky Attila rendezte, a szövegen Vecsei Miklós és Kovács Adrián dolgozott, akik Szigligeti Ede művéből teljesen új szövegkönyvet faragtak, ami a próbák alatt folyamatosan gyarapodott. Lapunk kritikusa, Stuber Andrea az előadás kapcsán megjegyzi: „A budaörsi Liliomfi elsősorban a színházzal játszik, a résztvevők konkrét érzeteiből és játékkedvéből kiindulva. Ennek mentén kerül szóba Ascher-cukorkától Szamóca-Szamin át a szereplők által alapítandó latrinai, függő, kőszínházi társulatig sok minden. A legbájosabb ötlet kétségkívül a spétdoboz, amelyet ahányszor csak kinyit valaki, mindig tömeges spétreakció támad.” (A teljes kritika itt olvasható.)

Ifj. Vidnyánszky Attila a próbaidőszak alatt adott interjújában így fogalmazott: „Végig arra törekszünk, hogy minél közelebb hozzuk magunkhoz az anyagot. Teljes mértékben le tudtuk volna fordítani saját magunkra, át tudtuk volna írni az egészet saját nyelvünkre és habitusunkra, mégis azt gondoltuk, hogy nem szabad ezt a darabot lehozni a földre, hanem meg kell hagyni, hogy egy derűs, játékos lebegés legyen az egész – ahogy a film is, és ahogy a darab is szerintem ilyen. Úgyhogy abban maradtunk, hogy valahogy a kettő között maradunk.”

Liliomfi - Budaörsi Latinovits Színház (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

Az előadásban Kamillát, a Liliomfi (vagy egyáltalán egy érdeklődő férfi) szívérét esedező vénkisasszonyt Spolarics Andrea alakítja, akinek állítólag már rajongói tábora is alakult, amely szerint ő érdemli a POSZT legjobb női mellékszereplőjének járó díjat. Nem ez az egyetlen elismerés, aminek a színésznő a várományosa, hiszen a napokban jelentették be, hogy Schneider Zoltán és Csankó Zoltán mellett ő is ott szerepel a Kaszás Attila-díj idei jelöltjei között.

„Mint az oxigén” – Spolarics Andreát kérdeztük

- Hallottál arról a rajongói csoportról, ami a Liliomfiban látható alakításodat díjazná a POSZT-on?

- Most hallottam én is, ez teljesen új nekem. Azt hittem, elbőgöm magam.

- A Kaszás Attila-díj jelölése is ennyire megindított?

- Nagyon meghatódtam, mert annyira valószínűtlen volt, hogy harmincnégy színház jelöltjei közül éppen engem válasszanak be. Csodálatos gesztus, ami azt jelenti, hogy a szakma figyel rám.

Spolarics Andrea a Liliomfiban (Fotó/Forrás: Puskel Zsolt)

- Neked mit jelentenek a díjak?

- 86-ban végeztem, most lesz a harmincéves diploma találkozónk, de tulajdonképpen már negyven éve színpadon vagyok, mert középiskolában is már ezzel foglalkoztam. Én nem tudok és sosem akartam mást csinálni, olyan ez nekem, mint az oxigén. Természetesen akadnak hullámvölgyek, néha lent vagyok, máskor meg fent, de folyamatosan játszom és nem elsősorban a díjak motiválnak. Természetesen nagyon hálás vagyok, amikor megtisztelnek egy-egy elismeréssel, de nem ez adja az erőt. Hosszú évek óta tanítok, az utánpótlással foglalkozom, sokfelé játszom, sokféle színházat csinálok a kőszínháztól az alternatívokig.

- Budaörsön állandó társulati tag lettél, hogy érzed magad, milyen az ottani műhely?

- Jó a csapat. Kevesen vagyunk, eddig hat társulati tag volt, akikhez most ketten szerződtek, Takács Kati és Böröndi Bence, aki a Liliomfiban Szellemfiként látható. Azt gondolom, hogy talán sikerül egy olyan színházat csinálni, ami szakmailag is és a közönség számára is érvényes dolgot tud felmutatni. A Liliomfi ilyen szempontból áttörés volt, mert a budapesti közönséget is ki tudtuk csalni, olyan nézőket, akik még sosem jártak nálunk.

- Sok pályakezdő színésznek ad remek megmutatkozási lehetőséget az előadás. Milyen volt a közös munka?

- Nagyon örülök, hogy Attilával és ezzel a csapattal dolgozhattam, mert mindig jó fiatalok között lenni. Egyrészt konzervál, másrészt szellemileg frissen tart, ami a pályán maradás egyik kihívása is: nemcsak fizikálisan, mentálisan is meg kell tudjuk őrizni magunkat. Ahogy az előadás kapcsán a fiatalabb nézők megfogalmazták: mintha gyerekek lennének a színpadon.

- Hogyan látod, milyen lehetőségei vannak ma egy friss diplomás színésznek?

- Nagyon nehéz helyzetben van az új generáció. Sok a tehetség, jól gondolkodnak, sokirányú a szakmai ismeretségük, sokféle színházat néznek, nem állnak egy áramlatba, úgyhogy nagyon izgalmasak, de a lehetőségek sajnos szűkösek. Én nagyon drukkolok nekik.