Színház

Premier: A folyón túl Itália

2014.09.24. 16:00
Ajánlom
Znamenák István rendezésében mutatja be legújabb darabját az Orlai Produkciós Iroda október 8-án a Belvárosi Színházban. Joe Dipietro vérbeli komédiájában Benedek Miklós, Lukáts Andor, Lázár Kati, Szabó Éva, Szabó Kimmel Tamás és Cseh Judit is fellép.

Az Orlai Produkciós Iroda nem az első alkalommal igyekszik az idősebb generáció gondolkodását és életfelfogását bemutató előadást létrehozni. A hatalmas sikerrel futó Nagy négyes után, most is egy komédiát állítanak színpadra, amelyben a nagyszülők és a szeretett unoka kapcsolatát mutatják be humoros eszközökkel a nézőnek. Ahogy a színlap is sejteti: "Négy olasz-amerikai nagyszülő ül a vasárnapi ebédnél hétről hétre, és várja az unokát a nyüzsgő New York-i belvárosból. És ha már együtt vannak, elszabadul a konyhaművészet meg a valódi olasz téboly. Csakhogy Nick nagy bejelentésre készül..."

Znamenák István rendezésében Benedek Miklós és Szabó Éva, valamint Lukáts Andor és Lázár Kati alakítják a szerető nagyszülőket, Szabó Kimmel Tamás pedig a mindennél jobban istenített unokát. Az idősek számára a család szentsége az első, ám a fiatal számára már nem feltétlenül. Erre az ellentmondásra épül a darab, amely a rengeteg nevetés mellett, mélyen megérinti a nézőt és sokakban feleleveníti majd a szülői gondoskodás mindent átható érzését.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Hiába fest jobban Szűz Mária a restaurálás után, a tulajdonos reklamál

Ez már nem az, akit ismert és szeretett, állítja, miután egy restaurátor szebb küllemet varázsolt a szobrának. Akár bíróság elé is kerülhet az ügy. Inverz „bundás Krisztus”-eset Lengyelországból.
Színház

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Plusz

Ezek a 75 éves David Gilmour kedvenc Pink Floyd-dalai

Ma ünnepli 75. születésnapját David Gilmour, a Pink Floyd szólógitárosa, aki egyébként a basszusgitártól a billentyűkön át a szaxofonig számos hangszeren játszik, mégis karakteres húrhajlításairól, összetéveszthetetlen soundjáról és kitartott hangjairól ismerünk.
Vizuál

90 év után bukkant fel a magyar származású Amrita Sher-Gil festménye

Az indiai Frida Kahlóként is emlegetett magyar származású festőnő portréja akár a 2,8 millió dolláros (849 millió forint) leütési árat is elérheti a Christie's aukciósház árverésén.
Színház

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Venczel Vera előtt tiszteleg a Vígszínház

Venczel Vera 75. születésnapja alkalmából a Vígszínház műsorra tűzi az élet körforgásáról mesélő misztikus darabját, A vörös oroszlánt, melyet a művésznő előadásában március 10-én láthatnak a nézők.
Színház hír

Upor László beszélgetéssorozatot indít az eTrafón

Véget ért a Trafó TudásTrambulin sorozata, a nézők azonban nem maradnak online műsor nélkül: március 10-én indul a Világhazafiak, amelyben Upor László olyan magyarokkal beszélget, akiket bár számos alkalommal láthatunk Magyarországon, külföldön is jelentős sikereket értek el.
Színház hír

Bakos-Kiss Gábor lett a Győri Nemzeti Színház új igazgatója

A kilenctagú szakmai bizottság javaslatára Bakos-Kiss Gábort választották a Győri Nemzeti Színház élére – tudatta Facebook-oldalán Dr. Dézsi Csaba András, Győr polgármestere. Az új igazgató 2021. július 1-jétől vezetheti a színházat.
Színház hír

Meghívja a tavaly elmaradt POSZT beválogatott előadásait a miskolci színház

A koronavírus járvány miatt 2020-ban nem rendezték meg a XX., jubileumi POSZT-ot, ezért a beválogatott tizennégy előadás sem mutatkozhatott be az eseményen. A Miskolci Nemzeti Színház most ezen változtatna.
Színház hír

Vándorfesztivál lehet a POSZT-ból?

Március 3-án robbant a hír, miszerint kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A döntést azzal indokolta a Magyar Teátrumi Társaság, hogy a fesztivál elfáradt, illetve a város számára sem volt annyira fontos – ez utóbbit Pécs polgármestere, Péterffy Attila azonnal cáfolta. Most úgy tűnik, hogy az MTT mégis megrendezné a szemlét valamilyen formában.