Színház

Premier: A pasi a szomszéd sír mellől

2013.04.10. 13:30
Ajánlom
Két különböző társadalmi osztály, más miliő, ellentétes világnézet, és mégis itt van a szerelem. Az azonos című regényből készült könnyed, sok-sok iróniával spékelt színdarabot Valló Péter rendezésében mutatja be a Rózsavölgyi Szalon április 14-én. A szereplők: Für Anikó és Schneider Zoltán. VIDEÓ

A fanyar humorral megírt komédia újabb adalék a jól ismert férfi-nő harcok történetéhez, fölvillantva közben a svéd hétköznapokat is, melyekről kiderül, nincs is annyira messze tőlünk.

A harmincas özvegy a könyvtár gyermekrészlegét vezeti, az "árván maradt" harmincas gazda pedig huszonnégy tehén gondját viseli. A temetőben, ahová szinte naponta kijárnak, a sírköveik egymás mellett állnak. A két magányos ember egyszer csak váratlanul egymásra mosolyog, a hormonjaik cigánykerekeket kezdenek hányni - és bár minden ellene szól, szenvedélyes szerelemre lobbannak egymás iránt. Vajon csak az a negyven kilométer az akadály, amely lakóhelyeiket elválasztja egymástól?

Benny: "Ott ül a drapp nő. Sápadt, mint egy kifakult színes fotó, mely éveken át virított a kirakatban. Kese, kókadt haj, sápadt arc, fehér szempilla és szemöldök, fakó színű ruha, legtöbbször drapp. Szóval drapp nő. Pofátlanság."

Desirée: "Jó lesz vigyázni velem! Egyedülálló, rendellenes érzelmi életet élő nő vagyok. Ki tudja, mire vetemedem a következő teliholdkor?"

A pasi a szomszéd sír mellől - Rózsavölgyi Szalon, 2013. április 14.

Író: Katarina Mazetti
Fordító: Kertész Judit
Színpadra alkalmazta: Lőkös Ildikó

Rendező: Valló Péter

Szereplők: Für Anikó, Schneider Zoltán

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Orbán János Dénes a Fideliónak: „Rajtam kívül senki nem bizonyított három sikeres operettel”

Orbán János Dénes szerint nem merül fel összeférhetetlenség amiatt, hogy az általa szakmailag vezetett KMTG több mint 410 millió forintért vásárolta meg kilenc művének felhasználási jogait. Fehér Renátó szerint az ügy túlmutat a jogdíjakon.
Könyv

Kiakadt a szakma: Orbán János Dénes saját szervezetétől kapott 412 millió forintot művei felhasználási jogaiért

A közpénzből gazdálkodó Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft., amelynek szakmai vezetését Orbán János Dénes látja el, egy év alatt több száz millió forintot költött a Kossuth-díjas szerző műveinek felhasználási jogaira.
Zenés színház

„Sokunkban ugyanaz az érzés kavarog: szégyen” – megszólalt Fischl Mónika Orbán János Dénes ügye kapcsán

Fischl Mónika Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekesnő, a Budapesti Operettszínház művésze közösségi oldalán reagált az Orbán János Dénes jogdíjkifizetései körül kialakult botrányra.
Zenés színház

Tanulás, fejlődés, változás – interjú Kolonits Klárával

„A bel canto királynője” – írták Kolonits Kláráról a német kritikusok a Roberto Devereux ulmi bemutatója után. A nemrég súlyos, daganatos betegségen átesett szopránt feltöltődésről és kedvenc rózsáiról is kérdeztük.
Színház

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.