Színház

Premier: Az álom féltestvére

2013.01.21. 09:15
Ajánlom
A Titkos Társulat és a Tünet Együttes közös produkcióját január 20-án mutatták be a Trafóban, Kárpáti Péter rendezésében. Az előadásban mások mellett látható Nagy Zsolt, Tóth Ildikó, Stefanivics Angéla és Furulyás Dóra.

Hypnosz és Thanatosz iker-féltestvérek. Az Álom és a Halál. Az Éj istennőjének fiai. Alvilági palotájuk a sötétség barlangja, ahová soha egyetlen fénysugár se téved. Kárpáti Péter rendezése Ljudmilla Ulickaja regényéből és az Alkésztisz-mítoszból kiindulva azzal foglalkozik, meddig tudja egy ember elkísérni a másikat az útján. Tudunk-e segíteni egymásnak, meddig lehet eljutni abban, hogy átvállaljuk valaki más terhét.

A pitbull cselekedeteinek magánéletekbe betolakodó, bolyongó vándorát és dühös prófétáját játszó Nagy Zsoltot most egy homlokegyenest más szerepben, egy kiszolgáltatott emberi helyzetben láthatjuk.

"Fölveszem a herevédőt, majd a lábszárvédőt. Fölhúzom, becsatolom. Aztán a fejvédőt. Becsatolom. Beteszem a számba a foggumit. Ráharapok. Fölveszem a kesztyűt. Becsatolom. Kész vagyok. A halállal szparingolok. Bal egyenesekkel tartom távol. Rádobok egy kombinációt: bal, jobb horog a fejre, és jobb lábbal egy körívest. Ráküldök még egy jobb egyenes rúgást. Levédi, válaszol két egyenessel és egy csapottal. Rúgok egy körívest combra, és rárobbanok négy egyenessel. Egy bal csapottal közbeszúr, dől a fülemből a vér. Térdelek a földön. Lefekszem a földre. Kiköpöm a fogvédőm. Ő leveszi a kesztyűjét, leveszi a fejvédőjét. Megnézi a pupillámat, beszél hozzám, csönd van."

Zsolt, az örök győztes kung-fu bajnok haldoklik. Lakásában sorra felbukkannak régi szerelmei, rokonai, barátai, tanítványai, akiket nem köt össze más, mint hogy az ő életének részei voltak. A halál közeledésének különös hangulata alól nem tudja magát kivonni senki, ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az életük normális menetéből kizökkent segíteni akarók és a haldokló körül lébecolók seregét álomszerű, részeg állapot ragadja magával, amelybe még az a vérfagyasztó lehetőség is belefér, hogy a beteg sorsa átadható - átvehető. Életét kiválthatja egy helyette önkéntesen halálba menő áldozat.

Hamarosan interjút közlünk Kárpáti Péter rendezővel és Sebők Bori dramaturggal.


Az álom féltestvére - 2013. január 19-20., Trafó

Titkos Társulat, Tünet Együttes, FÜGE

Írta: a társulat
Szerkesztő: Sebők Bori, Kárpáti Péter
Rendező: Kárpáti Péter

Szereplők:
Tóth Ildikó
Nagy Zsolt
Stefanovics Angéla
Furulyás Dóra
Stork Natasa
Szabó Zola
Szász Dániel
Gőz István
Csányi Dávid

Dramaturg: Sebők Bori
Koreográfus: Szabó Réka
Látvány: Izsák Lili
Munkatárs: Barna Zsuzsanna
Produkciós vezető: Kulcsár Viktória

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.
Színház hír

Pintér Béla és Keresztes Tamás is rendez jövőre az Átriumban

Izgalmas évadot zárt a szeptember óta új kollaboráció által üzemeltett Átrium, a következő szezonban pedig négy új bemutatóval is készülnek a színházban működő társulatok. Jövőre Keresztes Tamás rendezésében látható egy „generációs kíntorna“, Pintér Béla pedig vadiúj darabbal jelentkezik.
Színház hír

Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt Sopronban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 elnevezésű programot. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Színház gyász

Elhunyt Kovács Dezső kritikus

Július elsején hajnalban elhunyt Kovács Dezső színikritikus, esztéta, újságíró, az ART7 művészeti portál alapító főszerkesztője, a Kritika folyóirat egykori rovatvezetője – a halálhírt az ART7 közölte.