Színház

Premier: Godot-ra várva

2014.04.26. 16:00
Ajánlom
Samuel Beckett művét Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor rendezésében mutatja be április 26-án a Katona József Színház. A főbb szerepekben Kocsis Gergely, Elek Ferenc, Keresztes Tamás és Kulka János látható.

Ascher Tamás elmondta, hogy az előadás eredetileg Zsámbéki Gábor rendezése, aki egészségi okok miatt adta át neki a munkát. A koncepció, a díszlet, a jelmez, a szereposztás Zsámbéki Gáboré, az előadást azonban neki kellett élettel feltölteni.

"Zsámbéki Gábor elképzelt egy előadást, és én vezettem a próbákat az utolsó három hétben, igyekeztem az ő intencióit megvalósítani, amelyek egyébként nem állnak távol az enyéimtől" - fogalmazott, hozzátéve, hogy közös iskolából valók. Felidézte, hogy a Zsámbéki Gábor igazgatta kaposvári színházban rendezte először 1975-ben a Godot-t. A darabról szólva kiemelte, hogy Beckett művéből valamiféle univerzalitás árad. Az egész egy nagy életmetafora, miközben az apró bohóctréfák és kabaréjelenetek stílusvilágából merít.

Elmondta: számtalanszor kérték Beckettet, hogy magyarázza meg darabját, a szerző ettől mindig ódzkodott, mert nem is lefordítható dolgokról van szó, inkább egy hangulat, atmoszféra, világkép lenyomata a darab, amely őrzi magán az '50-es évek francia egzisztencializmusát, a háború utáni szorongásos világvége-hangulatot. "Én úgy érzem, hogy egy világvége-hangulat valamilyen szempontból mindig aktuális. Tehát ez a mű sem vesztette el az időszerűségét" - hangsúlyozta a rendező.

Mint megjegyezte, a darab időszerűsége olyan, mint mondjuk Baché: mindig minden korban mond valamit, de fölötte is áll a koroknak, a színházkultúrában sikerült valami egyetemeset megfogalmaznia.

A darabban Estragonként Elek Ferenc, Vladimir szerepében Kocsis Gergely látható, Keresztes Tamás Luckyt, Kulka János pedig Pozzót játssza, a Fiú szerepében Varga Zétény látható. Az előadás ajánlójában a szerzőt idézik: "nem hiszem, hogy művem pesszimista. Nem állíthatom, hogy szereplőim kétségbeesése optimizmust sugallna. De azt igen, hogy embereim mégis makacsul követik útjukat. Darabjaim kulcsszava a talán".

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Vizuál

Cormac McCarthy regényéből forgat filmet Nemes Jeles László

Az Oscar-díjas Nemes Jeles László első angol nyelvű filmjében az Odakint a sötétség című könyvet adaptálja vászonra, a főszerepben Lily-Rose Depp és Jacob Elordi lesz látható.
Plusz

Húsz éve a Balatonnál – összeállt a Kultkikötő jubileumi évada!

Idén különleges évadot ünnepel a Kultkikötő. A szervezőcsapat húsz éve hívja életre a balatoni nyarak felejthetetlen kulturális élményeit. A jubileumi programsorozat négy helyszínen – Földváron, Szárszón, Bogláron és Alsóörsön – várja a színház, a koncert és a családi programok kedvelőit.
Jazz/World

Bor és a hazai jazz legjobbjai a Margitszigeti Színházban

Minikoncertekkel, borkóstolással és egy nagyszabású gálával készül a pünkösdi hétvégére a teátrum. A JAZZ és BOR Ünnepe Fesztiválon a hazai jazzélet fiatal tehetségei is bemutatkozhatnak.
Plusz

Készülj a nyárra a Fidelio júniusi számával!

Részletes programbontásokkal, hírekkel, ajánlókkal és interjúkkal megjelent a Fidelio 2025. júniusi száma. Az ingyenes magazin megtalálható országszerte, az ismert terjesztési pontokon, és az online verzió is elérhető!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Angol krimi és dán komédia – évadot hirdetett a tatabányai színház

Az új szezon szerzői a drámairodalom három évszázadának kiemelkedő alakjai, olyan írók, akik katartikus hatást gyakoroltak nézők és olvasók millióira. Dosztojevszkijt és Agatha Christie-t, Hedda Gablert és Liliomot mutat be a Jászai Mari Színház Tatabányán. Társulati tag lett Erdős Lili.
Színház kritika

15 sor színház: Cyrano de Bergerac

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a Budaörsi Latinovits Színház Cyrano de Bergerac című előadásáról szól. 15 sor színház.
Színház hír

Bodrogi Gyula, Szinetár Dóra és Nagy Ervin is fellép a SzíDoSz jótékonysági estjén

Nyolcadik alkalommal rendezi meg jótékonysági gálaestjét a Színházi Dolgozók Szakszervezete (SzíDoSz) a nehéz helyzetbe került, egészségi állapota következtében rászoruló, szakmabeli háttérdolgozó kollégák megsegítéséért. A nagyszabású műsornak június 19-én a Vígszínház ad otthont.
Színház ajánló

Júniusban is Radnóti Színház

Júniusban három utazásra hívja önöket a Radnóti Színház: tartsanak velük a '80-as évek Amerikájába, egy horvátországi esküvőre és egy meg nem nevezett, ám mégis oly ismerős országba, ahol egy választás kellős közepébe csöppenhetnek!
Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.