Színház

Premier: Johanna a máglyán

2013.11.27. 16:20
Ajánlom
Paul Claudel és Arthur Honegger művét Vidnyánszky Attila állította színpadra. A Nemzeti Színház bemutatóját november 29-én tartják, Tompos Kátya címszereplésével, nagyzenekar, kórusok, operaénekesek közreműködésével.

Az előadás azt a pillanatot dolgozza fel, amikor Johanna a máglyára kötözve áll, még mielőtt a lángok elérnék. Ebben a sokkhelyzetben a néző Johanna lelkébe tekintve nézheti végig élete főbb történéseit, amelyek fordított sorrendben peregnek le a szemünk előtt.

Vidnyánszky Attila az MTI-nek a főpróbahéten arról beszélt, hogy a darab - Paul Claudel szövege és Arthur Honegger zenéje - üzenetét tekintve pontosan, szépen, tisztán illeszkedik a Nemzeti Színház profiljához, hitvallásához, gondolatiságához. Formája pedig az általa mindig is keresett határokon - a prózai szöveg és a zene, ének, valamint a tánc és a mozdulat, gesztus határán - mozog.

Mint fogalmazott, maga a mesélési mód, ez a balladisztikus, látomás-színházi forma a mai színházi nyelv szempontjából nagyon izgalmas. Jelenleg éppen a jelenetek, a próza-zene-tánc-gesztus viszonyainak finomhangolása zajlik, amely talán a legizgalmasabb része a munkának - mutatott rá a rendező.

Vidnyánszky Attila elárulta: a mű legfontosabb gondolata számára is az, amely a darab végén elhangzik. "A szeretet nevében feláldozni magad egy közösségért, egy nemzetért, egy országért, egy hazáért, annak mindenekfelettvalósága, Isten nevében, az ő akaratában fölszabadulni, szabaddá válni és tenni."

"Az a színház, amit mi művelünk, mindig aktuális. Száz éve is, ezer év múlva is" - fogalmazott a rendező-igazgató. Kérdésre válaszolva azonban arról is beszélt, hogy az előadás egyik jelenetével konkrétan a mának szól. A "kártyás jelenet" a darabban arról szól, hogy politikusok machinációi miatt került oda Johanna, ahova került. "Ebből léptünk egyet a mába, hogy a mai politikusok machinációja sem különb a pár száz évvel ezelőtti politikusok manipulációjától. Mindig vannak áldozatok és mindig vannak manipulátorok, sajnos ilyen szempontból nem változott a világ" - mondta a jelenetről szólva, amelyben az óriás kártyalapokon európai újságok lapjain európai parlamenti képviselők, többek között Rui Tavares és Daniel Cohn-Bendit karikatúrái szerepelnek.

Arra a kérdésre, hogy miért érezte fontosnak a mába helyezni ezt a jelenetet, elmondta: a darabban a vízfejű, csámborgó, a Johannát a disznó vezetésével elítélő alakok után a szerző odaírta, hogy Anatole France. "Claudelt ugyanis borzasztóan felháborította Anatole France Szent Johannáról írt regénye, amelyben teljességgel mítosztalanította, demisztifikálta, lerántotta a földre, a sárba Johannát. Ő úgy érezte, hogy egyszer-kétszer a felsorolás végén odabiggyesztette Anatole France nevét, amúgy meg soha nem kötött át a mába. Na, ez az én Anatole France-om itt, ez a négy és fél perces jelenet" - mondta a rendező.

Vidnyánszky Attila kiemelte: azért választotta a történetnek ezt a feldolgozását, mert egyszerre van jelen benne a vers a maga száguldásában, gyönyörűségében és a zene: operaénekesek és prózisták vannak együtt a színpadon. Ilyen feldolgozása ennek a témának nincsen, de ilyen fajta műfajban se sok minden született a világban - fogalmazott. Mint megjegyezte, maga Claudel is négyféle műfaji megnevezést használt a műre, kereste a megfelelő meghatározást. A rendező totális színháznak nevezi az előadást, amelyet mindenkinek ajánlanak, 12 éves kortól.

Az előadást Bozsik Yvette koreográfiájával, a MÁV Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Stúdió Kórus, a Honvéd Férfikar, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola gyermekkara és a Bozsik Yvette Társulat közreműködésével mutatják be.

A produkció díszlet- és jelmeztervezője Olekszandr Bilozub, a maszktervező Varga-Járó Ilona. Az előadást Kocsár Balázs és Strausz Kálmán vezényletével láthatja a közönség. Szent Johannaként Tompos Kátya mellett Kiss Emma lép színpadra, a további szerepekben Blaskó Péter, Udvaros Dorottya és Bodrogi Gyula is látható.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Jazz/World

Írók, akiknek szövegeiben ott lüktet a jazz

A jazz és az irodalom keveredéséből igazi varázsital jön létre, ha avatott kezek keverik. Olyan prózaírókat gyűjtöttünk össze, akik a jazz és az irodalom iránti szenvedélyüket igazi esszenciába oltották.
Klasszikus

Plácido Domingo koncertjén álló tapsot kaptak a Virtuózok

A legendás tenor Gertler Teóval, Abouzahra Amirával és Abouzahra Mariammal lépett fel Dániában. A kis virtuózok álló ovációt kaptak, és hatalmas motivációt az előttük álló feladatokhoz.
Zenés színház

Anna Nyetrebko lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége

Anna Nyetrebko orosz-osztrák sztárszoprán és férje, Yusif Eyvazov azerbajdzsán tenor lesz az idei Bécsi Operabál díszvendége.
Plusz

A kínaiak ellopták a Szabadság hidat

Épül a Huawei új központja Tongkuan városában. A kínaiak európai építmények pontos mását húzták fel, köztük a Szabadság hídét.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház kritika

Liliom mint intellektuális művész – ifj. Vidnyánszky Attila rendezése a Vígben

A Vígszínház hatalmas színpadát is szinte szétfeszítő, óriási díszletben mutatták be Molnár Ferenc emblematikus darabját, a Liliomot. A kisemberek szinte elvesznek a térben, de tragédiájuk elemi erővel tör át a rivaldán.
Színház józsef attila színház

Így ünnepelték Láng József színművész 85. születésnapját

A József Attila Színház a Feketeszárú cseresznye január 10-i előadásán ünnepelte mindenki Dodi bácsiját.
Színház ajánló

Suttogók a FÉMben

A FÉM több lábon áll, hiszen a színház mellett a zene, a képzőművészet szinte ugyanolyan hangsúllyal szerepel a kulturális tér kihasználásában. Ám a legfontosabb, maga a színház is két részre tagolódik: egyrészt a FÉM saját, repertoár előadásaira, s az igencsak színes felhozatalt képviselő vendégelőadások produkcióira.
Színház ajánló

Isten férfi vagy nő? – Halhatatlan a FÉMben

Márton Andrással és Andai Katival a főszerepben mutatta be a FÉM Cziczó Attila Halhatatlan című drámáját. Lehet-e sírni az élettel? Lehet-e nevetni a halállal?
Színház hír

Meglepetéssel indítja az évet a Proton Színház

A színházzal nem rendelkező társulat a föld alá csábítja nézőit.