TÁP Színház, Fekete Ádám átirat, Puszi Együttes közreműködésével, Vajdai Vilmos rendezés. Hogy az eredeti műből mi marad, az maradjon titok, mert a TÁP Színház változata a jelenre reagál; és az előadás után büszkén mondhatja majd egy magyar ember, hogy van saját magyar, nemzeti alternatív színházunk. Még akkor is, ha a darab nem tud felmutatni optimista perspektívát.
"Egyedül alkottad meg azt az épületet, melynek alapkövét Gribojedov és Gogol tették le. Csak a te munkásságod után mondhatja büszkén egy orosz ember: van saját orosz, nemzeti színházunk. És azt jogánál fogva úgy kellene hívnunk: Osztrovszkij Színház." (Goncsarov gondolatai Osztrovszkij színházi munkásságáról)
A darabot átdolgozó Fekete Ádám elmondta, hogy Vajdai Vilmos több éve készül megrendezni az előadást, a független színházi életben azonban gyakori, hogy egy-egy terv megvalósulása évekbe telik, ennyi idő, míg előteremthetők az anyagi feltételek. A darab azért áll közel a rendezőhöz, mert fiatalon látta Ascher Tamás híres előadását - fűzte hozzá.
A Jövedelmező állás 1857-ben keletkezett, és maga Tolsztoj is igen nagyra értékelte mélységét és erejét. A színdarab a korrupt hivatalnokok természetét vizsgálja, pontosabban azt, hogyan működnek különleges erkölcsi elveik, védőmechanizmusaik és önfelmentésük. A darabot azonnal betiltották, mert a cenzúra szerint az állami hivatalnokokat figurázta ki. Csak keletkezése után hat évvel mutathatták be Szentpéterváron.
A darab szerint a gazdag és befolyásos Visnyevszkij unokaöccse, Zsadov, nősülni készül. Mivel választottja vagyontalan, mindenki óva inti, mert tisztességes munkából nem fognak tudni megélni. Márpedig egy nőt csak úgy lehet boldoggá tenni, ha az ember kényezteti és elhalmozza. Zsadov lázadó természete nem tudja elfogadni az őt körülvevők életszemléletét és morálját, a romlott, korrupt, felfele törekvő hivatalnokok ostobaságát. Nagybátyja hiába figyelmezteti, hogy ha nem áll be a sorba, akkor támogatására se számítson többé. Egy év telik el. Zsadov becsületes munkából, szegényes körülmények között él ifjú feleségével. A fiatalasszony egyre jobban szenved a nélkülözéstől, és arra készül, hogy elhagyja Zsadovot. A férfi csalódottan beadja a derekát: hajlandó beállni a csalók társaságába, hogy feleségét megtartsa.
A Jövedelmező állás korábbi előadásai között az átdolgozó Fekete Ádám a Nemzeti Színházban 1950-ben Horvai István rendezte előadást (Zsadov: Gábor Miklós, Visnyevszkij: Rátkai Márton), Ascher Tamás 1980-as Nemzeti Színházbeli rendezését (Zsadov: Balkay Géza, Visnyevszkij: Őze Lajos) és az Új Színház 2002-es előadását (Zsadov: Vass György, Visnyevszkij: Újlaki Dénes) említette. Utóbbit Réthly Attila állította színpadra.
Jövedelmező állás - Trafó, 2013. február 5.
A TÁP Színház előadása
Író: A. Ny. Osztrovszkij
Rendező: Vajdai Vilmos
Szereplők:
Zsadov: Kovács Krisztián
Polina: Gergely Katalin
Kukuskinné: Lázár Kati
Visnyevszkij: Hegedűs D. Géza
Visnyevszkijné: Stork Natasa
Juszov: Thuróczy Szabolcs
Belogubov: Szabó Simon
Julinyka: Gera Marina
Anton 1: Schönberger Ádám
Anton 2: Fekete Ádám
Anton 3: Mózes Balázs
Anton 4: Sebő Ferenc
Anton 5: Horváth Kálmán
Átdolgozta: Fekete Ádám
Dramaturg: Keszthelyi Kinga
Látvány&világítás: Juristovszky Sosa
Jelmeztervező: Juhász Dóra
Videó&technika: Gábor Marci
Produkciós menedzser: Kulcsár Viktória
A rendező munkatársa: Kern Dóra
Közreműködik: Puszi Együttes, Ferencvárosi Herz Férfikar