Színház

Premier: Operett

2014.09.01. 11:30
Ajánlom
Sűrű hónappal kezdi az évadot a Nemzeti Színház, hiszen három bemutatót is tartanak. Az elsőt, Witold Gombrowicz darabját szeptember 5-én mutatják be Andrzej Bubien rendezésében.

Gombrowicz darabja egy igaz operett - zenével, tánccal, ahogyan az dukál. Pontosabban - hogy félreértés ne essék - az operett paródiája, közép-kelet-európai abszurd. "Az operett monumentális idiotizmusa, mely a történelem monumentális pátoszával párosul, az operettmaszk, mely mögött az emberiség nevetséges, fájdalomtól eltorzult arca vérzik - ez lenne talán az Operett legjobb megvalósulása színpadon" - írta utolsó drámai alkotásáról a szerző.

"Senki se hinné, mennyi erőfeszítést emésztett fel e badarság drámai felépítése. Elrejteni bizonyos szenvedélyt, bizonyos drámát, bizonyos pátoszt az operettben, nem bolygatva meg annak ostobaságát..." - fogalmazott a munkáról Gombrowicz. A történelem "operettjének" színjátékában az erőszak fölfalja önmagát, s az erőszak haláli játékába belefáradt emberi lélek mélyén megszületik az erőszakmentesség utáni vágy.

"Az Operettben összedőlnek a formák, mert már a saját súlyukat sem bírják el. A helyüket törve-zúzva elfoglaló modern, agresszív divatok - a nácizmus és a sztálinizmus - mindent elpusztítanak, olyannyira, hogy végül már csak egyetlen olyan forma marad - a meztelen, fiatal női testé -, melyhez, minthogy nem divat szülte, még fűződhet valamiféle új fejlődés reménye. Gombrowicz a divat és a konvenció beteges tüneteit egyértelműen a férfivilág számlájára írja. A lány vetkőzni szeretne, de udvarlói egyre csak öltöztetnék..." - írta a darabról a verseket fordító Eörsi István.

A történet szerint Himaláj hercegék kastélyukba várják Fior mestert, a divatdiktátort, hogy alkossa újjá a női és a férfi sziluetteket. Charme gróf és Firulet báró a hódításaik számával versenyeznek. Hufnagel, az elcsapott szolgáló forradalmat szít a lakájok segítségével az üresfejű arisztokraták estélyén. Az előadásban Himaláj herceget Incze József, a hercegnét Bánsági Ildikó, míg Fior mestert Trill Zsolt alakítja. Charme gróf szerepében Szatory Dávid látható, Firulet bárót pedig Farkas Dénes formálja meg. Mások mellett fellép továbbá Reviczky Gábor, Mátyássy Bence, Szűcs Nelli és Fehér Tibor is. Közreműködik az Óbudai Danubia Zenekar.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Az opera mint újraformálható anyag – független és kísérletező társulat alakult

Édenkert – underground operák című előadásával új, független és színházközpontú operajátszó intézmény lép színre. A Budapesti Független Operaszínház meg akarja mutatni, hogy élő és kortárs műfajt képviselnek, amely képes mindenkit megszólítani.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Zenés színház

Jackie Chan operát rendez

A világhírű színész-harcművész pályája első operarendezésére készül, Puccini Turandotját állítja színre a Torre del Lagó-i Puccini Fesztiválon. A produkció július 17. és augusztus 9. között látható.
Színház

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Könyv

A hallgatás terei: új kötet tárja fel, hogyan szorultak falak közé a kortárs zene hangjai

Április 15-én mutatják be a Budapest Music Centerben A hallgatás terei című könyvet, amely a kortárs zene nyilvánosságának alakulását vizsgálja a Kádár-kori és a rendszerváltás utáni Budapesten.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.