Színház

Premier: Párnaember

2014.01.09. 11:15
Ajánlom
Radnai Márk Martin McDonagh Párnaember című rémtörténetét rendezi a Jurányi Inkubátorházban. A bemutatót január 11-én 20 órától tartják.

McDonagh története egy elképzelt diktatúra egy elképzelt városában játszódik. A szabályokat lépten-nyomon felrúgó nyomozók hidegvérrel játszadoznak a gyanúsított, egy író idegeivel, de a folyamatos lelki és fizikai kínzás ellenére sem érnek el sikert. A darab nem csak egy kihallgatószobában, hanem az író történeteinek világában is játszódik. Ezeken a meséken keresztül ismerjük meg Katurian és testvére múltját, a novellák mentén derül ki szépen lassan az igazság a gyilkosságokról.

A rendező, Radnai Márk a 011-es Alkotócsoport vezetője rendezőként ritkán dolgozik megírt darabbal. Általában a próbafolyamat során a színészekkel és az alkotókkal közösen hozza létre a készülő előadás szövegkönyvét. Így történt ez eddig rendezései a Kutyaszorítóbban, a Meanwhile in Kansas, vagy a Droszt esetében is. Most azonban Bodó Viktor kérésére egy előre megírt szöveggel dolgozott, de olyan témában, ami már régóta foglalkoztatta: a sorozatgyilkosságok.

Az előadásban Hajduk Károly, Jankovics Péter, Kárpáti Pál, Király Dániel, Kurta Niké és Pető Kata lesz látható. Az előadás különleges látványvilágáról Radnai Márk állandó alkotótársa, Cseh Renátó gondoskodik, az előadás zenei aláfestését pedig a friss Junior Prima-díjas Keresztes Gábor szerzi.

A héten már tartottak egy premiert a Szputnyikhoz kötődően: Gogol A revizor című komédiáját január 8-án mutatta be a Vígszínház Bodó Viktor rendezésében. Az előadásban Hegedűs D. Géza, Járó Zsuzsa, Lengyel Tamás és Hevér Gábor mellett részt vesznek a Szputnyik társulatának művészei is: Koblicska Lőte, Rainer-Micsinyei Nóra és Szabó Zoltán.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Igazi Angyal volt” – Emlékezések Kurtág Mártára

Fischer Iván és Keller András a Slipped Disc hasábjain búcsúztak a múlt héten elhunyt zongoraművésznőtől, Kurtág György alkotótársától.
Vizuál

Rekordok dőltek a Virág Judit Galéria árverésén

Kádár Béla Concertina című festménye 110, valamint Schönberger Armand Abszintivók című festménye 85 millió forintos eladási árával életműrekordot döntött a Virág Judit Galéria őszi árverésén.
Klasszikus

Ilyen érzés volt egyetlen európaiként hallgatni a Concerto Budapest koncertjét Kínában

Szürreális és tanulságos élmény volt, de emlékezetes volt az este Fucsouban a zenekar azon tagjai számára is, akik a koncert előtt egy vörös szőnyegen sétáltak Jackie Chan-nel.
Klasszikus

Hangverseny Kocsis Zoltán emlékére

Maurice Ravel, Frédéric Chopin és Kovács Zoltán egy-egy művével emlékeznek Kocsis Zoltán zongoraművészre, karmesterre és zeneszerzőre halála évfordulóján a Nemzeti Filharmonikusok.
Klasszikus

Íme a februári Beethoven-maraton teljes programja!

Forradalmi, látnoki, zseni – a klasszikus zene örök csillagát, Ludwig van Beethovent ünneplik a Müpa, a BFZ és a magyar zenei élet legmeghatározóbb muzsikusai 2020. február 2-án, a zeneszerző születésének 250. évfordulóján. Az igazi fanatikusok 11 órán át hallgathatják a zeneszerző-óriás műveit.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház magazin

Fűtsd magad kultúrával novemberben is! - Megjelent az új Fidelio

Az ingyenes programmagazin novemberi számában az aktuális eseménynaptár mellett interjút találsz többek között Elek Ferenc és Wunderlich József színművészekkel, Takács-Nagy Gábor karmesterrel, Gryllus Dániellel, a Kaláka alapítójával és Bodzsár Márk filmrendezővel. Lapozzon bele online!
Színház hír

Elhunyt Tóth-Máthé Miklós író, színművész

Életének 84. évében, vasárnap Debrecenben elhunyt Tóth-Máthé Miklós József Attila-díjas író, színművész.
Színház ajánló

Aldo Nicolai: Hárman a padon

Színmű - A Szolnoki Szigligeti Színház előadása a Pesti Vigadóban.
Színház ajánló

Monodráma az 56-os hős költőről

Gérecz Attila költő, 1956-os hős történetét adja elő október 23-án, a Vígszínház Házi Színpadán Orosz Ákos. Csuja László rendezővel egy olyan pesti srác lélekrajzát vitték színre, akit a hatalom nem tudott megtörni.
Színház ajánló

To be, or not to be - Benedict Cumberbatch Hamletként tér vissza az Urániába

Decemberben újra látható az Uránia történetének egyik legnépszerűbb színházi közvetítése, a londoni Barbican Színház Hamlet előadása, főszerepben Benedict Cumberbatch-csel.