Színház

Premier: pont com

2011.11.17. 10:41
Ajánlom
A középpontban a való életet gyakran felülíró, sőt felváltó virtuális világ, és ennek következményei: az elmagányosodás, s korunk jellegzetes betegsége, az agorafóbia áll.

A pont com című darab egy francia művészfilm forgatókönyvéből indult ki, végeredménye azonban kifejezetten mai magyar történet lett. A formabontó színházi nyelvet alkalmazó előadásban a színpadon kizárólag a főszereplő játszik, a többiek egy másik helyiségből, webkamerán át jelennek meg.  

„P. hét éve nem hagyta el a lakását. Agorafóbiás. Betegsége a súlyosabb fajtából való: lakásában sem tűr meg senkit. P. hét éve csak videofonon kommunikál a világgal. Tulajdonképpen teljes joggal vesz részt a társadalomban: betegség előtt jó állása volt, betegbiztosítása prémium kategóriás, mindene megvan, amire szüksége van a lét és lélek fenntartásához. Bizonyos aspektusból nézve élete irigylésre méltó. Legalábbis így látszik kívülről. De P. magányos. Mindenki elkövet mindent, hogy ne így legyen: az anyja - aki egyedül nevelte fel - mindennap jelentkezik. Pszichológusa immár hét éve próbálkozik, hogy betege valamikor elhagyhassa a lakását. Mellesleg társkereső klubba íratja P. -t, finom erőszakkal terelve egy igazi kapcsolat felé. A telefonos háztartási ügyelet embere segít, ha elromlik a porszívó, és tanácsot is ad - ha nem kérik, még akkor is. Biztosítója még „call girl"-lel is szolgál adott esetben. P. -nek mégis hiányzik valami. A virtuális szexjátékok elodázzák ugyan a robbanás pillanatát, de a hiányt nem tudják eltüntetni. És akkor megjelenik Éva. Csak a videofon képernyőjén persze. Éva nem sajnálkozik és nem akar jónak látszani. Éva az egyetlen, aki nem hiteget, mert ő maga sem hisz. Viszont ő az egyetlen, aki odamegy. És minden megváltozik. P. elhagyja a lakást, de majdnem az életével fizet érte...

Ez a történet Phillippe Blasband forgatókönyve nyomán jön létre. De nem sci-fi, mint az eredeti mű, hanem egy hús-vér, mai történet. A színpadon egyetlen színész játszik. Mindenki más élőben - de virtuálisan - lesz jelen a színpadon, egy videofon segítségével. A mai technikai színvonal lehetővé teszi, hogy bármelyik szereplő (P. -t kivéve természetesen) a játszóhelytől térben messze legyen. Tulajdonképpen a Földön akárhol.." (Dömötör Tamás rendező)


2011. november 18. péntek, 20.00 - Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínháza

pont com

P, Péter: Czukor Balázs

A, Anya: Unger Pálma

Mz, Madame Zoé: Füsti Molnár Éva

É, Éva: Stubendek Kati

Me, Mercédesz: Darabont Mikold

Ok, Otthon Klinika: Urbán Tibor

An, Analitikus: Rázga Miklós

Ész, Ételszállító: Józsa Richárd

Dr, orvos: Sólyom Katalin

Psz, Porszívószerelő: Rajnai Attila

Va, Vanessza: Györfi Anna

El, Elenor: Boros Anna

 Rendző: Dömötör Tamás

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

A muzsika hangja szigorú valósága

Talán nem meglepő, hogy számos musicalhez hasonlóan a Broadway színpadáról vászonra álmodott, öt Oscar-díjjal jutalmazott és minden idők ötödik legjövedelmezőbb filmjeként számon tartott A muzsika hangját is valós események ihlették, arról viszont már kevés szó esik, hogy a szereplők olyannyira az életből csöppentek a képernyőre, illetve a színpadra, hogy a szerzők még a neveket sem változtatták meg.
Színház

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Vizuál

Hétfőtől újra látogatható a Virág Judit Galéria

A virtuális túra mellett április 12-től kezdve már a galéria kiállítóterében személyesen is megnézhetjük az első tematikus grafikai aukció és a tavaszi kortárs aukció ritkaságait - köztük Rippl-Rónai József, Czóbel Béla és Kassák Lajos egy-egy művét is.
Vizuál

Ingyenesen látható Szomjas György kultikus filmje

Szerda éjfélig ingyenesen elérhető a FILMIO-n Szomjas György 1976-os filmje, a Talpuk alatt fütyül a szél. A Nemzeti Filmintézet ezzel az alkotással tiszteleg az április 7-én elhunyt rendezőlegenda előtt.
Klasszikus

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház szfe

Az SZFE szerint szabályt szegve zárhatták ki őket az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSE márciusban úgy határozott, hogy kizárja tagjai közül a Színház- és Filmművészeti Egyetemet. Döntésüket azzal indokolták, hogy a vezetőtestületben történt jelentős változások miatt az egyetem már nem tekinthető ugyanannak az intézménynek, melyet korábban felvettek. Az SZFE szerint a kizárás szabályellenes.
Színház hír

Stumpf István: Az SZFE ügye bizonyos értelemben baleset volt

A felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos is megszólalt a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül kialakult helyzet kapcsán, egyfajta balesetnek titulálva a modellváltás körüli ellenállást. Stumpf István reményét fejezte ki aziránt is, hogy a többi modellváltó egyetemen ilyen nem fog előfordulni.
Színház ajánló

Pap Verával és Börcsök Enikővel látható a Pesti Színház nagy sikerű előadása

A Pesti Színház 2010-ben mutatta be Hadar Galron kortárs izraeli író drámáját, a Mikvét, amely tizenegy évvel a bemutató után április 24-én online lesz látható az eSzínház oldalán.
Színház hír

Kizárták az SZFE-t az Európai Színházi Iskolák és Akadémiák Uniójából

Az E:UTSA márciusi döntése mögött az ATV birtokába jutott dokumentum szerint az SZFE modellváltása, pontosabban a vezetőtestületben bekövetkezett jelentős változás áll.
Színház hír

Nem maradunk színházi fesztivál nélkül nyáron – júniusban jön a Kisvárdai Fesztivál

Három helyszínen, tizenöt versenyelőadással és öt versenyen kívüli produkcióval várja a nézőket a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválja június 18. és 26. között. A határon túli magyar színházak seregszemléjének programját ezúttal is a fesztivál művészeti tanácsadója, Balogh Tibor dramaturg, kritikus állította össze.