Színház

Premier: Rükverc

2013.01.24. 10:15
Ajánlom
A mai témát feldolgozó kortárs magyar darabot január 25-én mutatják be a Kamrában Máté Gábor rendezésében. A főbb szerepekben Bán János, Bán Bálint és Bodnár Erika látható.

Kerékgyártó István 2012-ben megjelent regényének epizódjai egy hétköznapi magyar emberről szólnak. A Rükverc az ő élettörténete - a cím pedig a történetmesélés sajátos dramaturgiájára utal: a regény a főszereplő halálával kezdődik és visszafelé haladva az időben élete emlékezetes vagy sorsfordító mozzanatai jelennek meg, a keserves hajléktalan évektől a szépreményű csecsemőkorig.

Máté Gábor, az előadás rendezője elmondta: azért választotta a regényt, mert mindig is foglalkoztatta a hajléktalan-kérdés. "Úgy látom, hogy a hajléktalan igazi drámai figurája a mai világunknak. Anti-hős, de hős. Ha ma érdemes színdarabot írni, akkor a hajléktalanról kell." Mint megjegyezte, a darab olyan értelemben az ő története is, hogy a főhős két évvel idősebb nála, tehát a történelem azon szakaszát élte át, ugyanabban az országban, mint ő.

Emellett az is szempont volt, hogy van olyan színész a társulatban, aki eljátszhatja a történetet. A főhőst idősebb korában Bán János, fiatalként pedig fia, Bán Bálint formálja meg. Ha nincs a társulatban a Bán-színészpáros, akkor nem születik meg az előadás - mondta Máté Gábor, hozzátéve: izgalmasnak találta azt is, hogy a történet során Bán János nemcsak a főhőst, hanem annak apját is eljátszhatja. "Jó teátrális lehetőséget láttam benne" - fogalmazott a rendező.

A kihívások között említette, hogy visszafelé menni az időben színésztechnikailag mást kíván, mint ami megszokott, hiszen általában jellemfejlődést dolgoz ki szerepeiben a színész és nem jellem-visszafejlődést. "Furcsa ezen dolgozni, ráadásul két színésszel, akik közül az egyik rutinos, a másik kezdő" - jegyezte meg a rendező, utalva arra, hogy Bán Bálintnak ez az egyik első színházi szerepe.

Visszafelé sokkal kegyetlenebb látni ezt a történetet. "Tulajdonképpen a teljes lehetetlenségtől eljut az ember a reményig, de úgy, hogy látja: az a remény hiábavaló volt" - hangsúlyozta Máté Gábor, aki szerint az, hogy láthatjuk mi minden történhet egy emberrel, hogyan romlik el minden, elgondolkoztatja, felelősségteljesebbé tudja tenni az embert a saját élete, a gyerekeié és a környezete formálása terén.

A Rükverc díszlete, Cziegler Balázs alkotása, egy hatalmas szatyor, ebben játszódik a történet. A jelmez, amely Kovács Andrea munkája, szintén stilizált: a színészek trikóin az adott figura neve olvasható, a számos szerepet pedig összesen tizenegy színész kelti életre.

A próbákat folyamatosan figyelemmel kísérő szerző, Kerékgyártó István, akinek először viszik színre regényét, elmondta: az előadás olyan, mint amilyennek elképzelte. A regényt színpadra alkalmazó dramaturg, Radnai Annamária sokat adott hozzá munkájához, de a változás nem lepte meg, hiszen maga is hasonlóképpen írta le a jeleneteket, a könyvben is sok a párbeszéd.

Abból indult ki, hogy amikor látunk egy hajléktalant, nehezen jut az eszünkbe, hogy tíz-húsz éve még munkája, családja, lakása volt. Azok a csomópontok érdekelték az ember életében, amikor valami történik vele, és mindig lejjebb és lejjebb kerül. "Visszafelé ez már világos, de tényleg nem gondolnánk róluk, hogy éppúgy éltek mint mi vagy bárki más. Ezek nem eleve elrendelt dolgok" - vélekedett. Kerékgyártó István elárulta: annyira kedvet kapott a műfajhoz, hogy írt egy darabot, emellett ötödik regényén dolgozik.


Rükverc - Katona József Színház, Kamra - 2013. január 25

Író: Kerékgyártó István
Színpadra alkalmazta: Radnai Annamária
Rendező: Máté Gábor

Szereplők:
Vidra Zsolt, később Vidra apja - Bán János
Fiatal Vidra Zsolt - Bán Bálint
Gazdag vendége, és egyéb szerepekben - Mészáros Béla
Vidra anyja, és egyéb szerepekben - Bodnár Erika
Zsuzsi, és egyéb szerepekben - Borbély Alexandra
Rezső, és egyéb szerepekben - Dankó István
Rutinos verőember, és egyéb szerepekben - Lengyel Ferenc
Bodó, és egyéb szerepekben - Kovács Lehel
Vidra Joli, és egyéb szerepekben - Pálmai Anna
Kustyánné, és egyéb szerepekben - Pelsőczy Réka
Főmérnök, és egyéb szerepekben - Szacsvay László

Díszlet: Cziegler Balázs
Jelmez: Kovács Andrea
Dramaturg: Radnai Annamária
Asszisztens: Tóth Judit

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Vizuál

Átadták a 44. Magyar Filmszemle díjait – Tarr Béla életműdíjat kapott

Tizenhárom év szünet után visszatért a magyar mozgóképkultúra egyik legfontosabb eseménye, a Magyar Filmszemle. A rendezvény hagyományosan filmes verseny is volt, az ünnepélyes díjátadót február 9-én tartották meg a Corvin mozi Korda termében. A díjakat a versenykategóriák zsűrijei ítélték oda, és adták át.
Színház

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Jazz/World

Idén is meghirdeti Fringe felhívását a Magyar Zene Háza

Mivel az intézmény kiemelt céljának tekinti a zenei tehetségek támogatását, a zenélés népszerűsítését kortól és zenei háttértől függetlenül, 2025-ben is meghirdeti a Fringe-t. Jelentkezési határidő: március 2., vasárnap éjfél.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

A szem nem öregszik – először tartottak felnőttbábfesztivált Veszprémben

Árnyjátékkal a mindennapi szorongásokról, szemgolyókkal az evolúcióról mesélni – mostanra talán tudatosodhatott a hazai nézőkben, hogy a báb műfaja nem csak gyerekeknek szól, a hétvégén az I. Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál is ezt igazolta. Négy előadáson jártunk. Beszámoló.
Színház interjú

Haumann Máté: „Hamlet szerepe három embert igényel egyszerre”

Február 7-én mutatta be a Magyar Színház Shakespeare örök klasszikusát, a Hamletet, Eperjes Károly rendezésében. A címszerepet Haumann Máté alakítja, aki szerint az előadás összekovácsolta a társulatot. Erről is beszélt nekünk. Villáminterjú.
Színház magazin

„Apu, azt hadd kérdezzem meg…” – Léner Péter és Léner András a Mester és Tanítványa podcastban

Apa és fia beszélgetésével folytatódik a Magyar Színházrendezői Testület frissen indított podcast-sorozata, amely a Fidelio online felületein jelentkezik kéthetente. A második részben Léner Péter színházi rendezőt kérdezi fia, Léner András színházi rendező, a Magyar Színházrendezői Testület alelnöke.
Színház interjú

Hajdu Steve: „Egy színésznek a saját halálát is könnyebb lesz feldolgozni”

Két nap alatt fogytak el a jegyek a Centiről centire márciusi előadásaira is, nézői várólista van a produkcióra a Rózsavölgyi Szalonban. A darabot Őze Áron rendezte, és játszik is benne Marjai Virág, Dobó Kata, valamint Hajdu Steve mellett, aki szerint Magyarországon is kezd hobbivá válni a színészet. De nem csak erről kérdezte őt a Fidelio.
Színház interjú

Bátyai Éva: „Megtanultam szeretni a nehézségeket”

Bátyai Éva pályája során számos zenés előadásban szerepelt, de thrillerben ez idáig még nem játszott. Az Újszínház színésznőjével új bemutatója, A hóhér kötele kapcsán a készülő krimi-musicalről, a leghálásabb közönségről, az összetartó társulat erejéről, valamint arról is beszélgettünk, mi mindenre tanítja őt a futás.