Színház

Premier: Zebra

2011.11.28. 13:47
Ajánlom
Jana Dobreva Hadzsikosztova Gabriellának írt darabjának ősbemutatója december 2-án a Merlinben.

Jana Dobreva a neves bolgár írónő néhány évvel ezelőtt felajánlotta, hogy ír egy darabot Hadzsikosztova Gabriellának. A darab története rém egyszerű. Középkorú nő áll egy útkereszteződésben és képtelen átmenni. Úgy érzi, élete elért egy olyan pontig ahonnan nem lehet továbblépni. Sikereket ért el, lett valaki, de elvesztette a gyökereit, az identitását. Nem mer hátra nézni, de előre sem... Csak áll ott és lassan minden értelmetlenül belehullik egy szakadékba, amit ő hozott létre saját magában... már csak a szavaiba tud kapaszkodni.

Megpróbálunk kikísérletezni egy olyan új színházi formát, ahol a különböző műfajok nem együtt, egymásnak alá vagy fölé rendelve segítik a drámai hatást, hanem mintha darabokra tépnék a szöveget, és minden műfaj csak a maga koncával törődne. Az egyik elénekli, a másik eltáncolja, a harmadik filmet készít belőle, a negyedik elmutogatja, stb., de mit sem törődik a többi résszel. Az egység csak a nézőben születhet meg. Ő az alkotás utolsó eleme és erre fel is hívjuk a figyelmét, aztán az előadás után megkérdezzük, mire jutott.


2011. december 1. 19:00 - Merlin - Színházterem

Zebra

Szereplő: Hadzsikosztova Gabriella

Díszlet, jelmeztervezés: C. Nagy István, Hadzsikosztova Gabriella

Rendező: C. Nagy István

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

„Tökéletlen csaknem az alapjaiig” – Könyvek, amelyeket megbántak íróik

Kit kellett megölnie Sir Arthur Conan Doyle-nak, hogy végre nyugodtan írhasson? Miért tagadta meg főműveit Lev Tolsztoj? Mitől borzong Krasznahorkai László?
Vizuál

Látványos magyar sci-fi érkezik a mozikba márciusban

A 129 című film történelmet ír azzal, hogy az első olyan magyar sci-fi , amelynek szinte minden jelenetében látványos CGI elemeket láthatunk, kizárólag magyar szakemberek munkája nyomán. A neves színészgárdával készült alkotás március elején debütál.
Tánc

Ifjú tehetségek nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre

Több mint 90 gyermek és szüleik részvételével zajlott januárban a Magyar Táncművészeti Egyetem felvételije a felsőfokú táncművészképzés előkészítőjére klasszikus balettművész, valamint a moderntánc és színházi tánc szakirányra.
Klasszikus

Túlvilági utazás a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával

Három 19. századi zenemű szerepel a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának és vezető karmesterüknek, Riccardo Frizzának február 8-i koncertműsorán, melyek mindegyike gyönyörű dallamokkal szól az elmúlásról.
Színház

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Tabudöngető előadások érkeznek Szabadkáról a Bethlen Téri Színházba

A Kosztolányi Dezső Színház két Urbán András-rendezést és egy friss Hegymegi Máté-előadást hoz magával a VII. kerületi teátrum 11. Vendégváró Fesztiváljára. A felkavarónak ígérkező produkciókat február 17-19. között láthatják az érdeklődők.
Színház ajánló

Drámai példázat a jóságról – A kaukázusi krétakör a Nemzetiben

Avtandil Varszimasvili, az előadás rendezője Bertolt Brechttel szemben nem az értelemre, hanem a szívekre kíván hatni. A kaukázusi krétakört januárban mutatták be a Nemzeti Színházban, Katona Kinga, Bordás Roland, Szász Júlia és Trill Zsolt főszereplésével.
Színház magazin

A színház tart egyben lelkileg és fizikailag is – Kern András 75 éves

Kern András január 28-án ünnepli a 75. születésnapját. Eleinte filmrendező szeretett volna lenni, majd miután mégis a színházat választotta, pályáját a Vígszínházban kezdte, és mindmáig aktív tagja a társulatnak.
Színház interjú

Csiby Gergely egy keményen eldurvuló válást állít színpadra az Art-Színtérben

A Rózsák háborúja című előadás lesz az első produkció, amely kifejezetten az Art-Színtér idén birtokba vett terébe készül. Az előadást február 20-án mutatják be. A rendezőt társulati létről, szabadúszásról és a készülő előadásról kérdeztük.
Színház hírek

A Főváros kulturális pályázatokkal ünnepli Budapest születésének 150. évfordulóját

A Budapest Drámapályázat díjátadójával megkezdődött a főváros egyesítésének 150. évfordulóját ünneplő Budapest 150 programsorozat. A legelőkelőbb díjat Pass Andrea és Trencsényi Katalin vette át.