Színház

Próbáljatok meg hősök lenni! – Erre tanított minket Börcsök Enikő

2021.01.28. 16:35
Ajánlom
A Vígszínház 53 éves korában elhunyt színésznője a koronavírus-járvány első hullámának idején, tavaly júniusban készített videóüzenetet a Rehab Critical Mass Alapítvány számára.

A rövid videóban Börcsök Enikő arról beszél, hogy a karantén után egyik első dolga lesz megölelni a barátait, elmenni egy strandra, leülni egy jó teraszon másokkal együtt, akiket régen látott.

A színésznő sokat betegeskedett, műtétjei után korábban többször előfordult, hogy hosszú ideig nem mehetett emberek közé. „Nagyjából megtanultam akkor, hogy lehet ezt az időt eltölteni és megpróbálom ezt kamatoztatni. Üzenem mindenkinek, aki nem bírja már türelemmel és úgy érzi, hogy belebolondul, ha ennek nem lesz mielőbb vége, hogy próbálják meg azokat az értékeket meglátni, amikben eddig nem volt részük életükben.

Próbáljanak meg hősök lenni – ritkán adódik olyan lehetőség, hogy az ember hőssé válhat.”

A teljes videóüzenet itt nézhető meg:

Börcsök Enikő hosszan tartó, súlyos betegség után 2021. január 28-án, 53. születésnapján hunyt el. A színésznőt a Vígszínház saját halottjának tekinti.

Fejléckép: Börcsök Enikő (fotó: Vígszínház)

Elhunyt Börcsök Enikő

Kapcsolódó

Elhunyt Börcsök Enikő

A Vígszínház művészét hosszan tartó betegség után, 53. születésnapján, január 28-án érte a halál. A hírt elsőként a deszkavizio.hu osztotta meg, majd a Vígszínház oldalán is megjelent.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megszállottság: a horrorfilm, amiért most mindenki odavan

Curry Barker pszichológiai horrorja nem démonokkal vagy szörnyekkel rémisztget, hanem a szerelem legsötétebb oldalát mutatja meg: azt, amikor a rajongás lassan őrületté válik. Megszállottság kritika.
Klasszikus

Minden eddiginél ambiciózusabb koncertkínálattal tér vissza a MiraTone Fesztivál

Nyolcadik alkalommal tölti meg zenével Budapestet a Miranda Liu hegedűművész által alapított MiraTone Fesztivál és Akadémia, amely augusztus 22. és 30. között várja a klasszikus zene szerelmeseit.
Zenés színház

Nyolc óra hosszúságú barokk operát mutatnak be Innsbruckban

Antonio Cesti Il pomo d’oro című darabja annyira terjedelmes, hogy két estére bontva látható az idén ötvenéves Innsbrucki Régizenei Fesztivál műsorán. A produkcióban egy magyar énekes is közreműködik.
Zenés színház

Szaszák Zsolt: „Nem játszom az operettet, hanem jelen vagyok benne”

Szaszák Zsoltot két alkalommal, a Fekete tyúk és a Gül baba című előadásban is láthatja a közönség idén nyáron a Benczúr Kert színpadán. Az énekes-színésszel egyebek mellett arról beszélgettünk, milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagítják ezek a produkciók őt és a közönséget.
Plusz

Elhunyt Bonnie Tyler

A walesi énekesnő, akit „a női Rod Stewartként” is emlegettek, nemrég sürgősségi operáción esett át, ezért korábban tervezett koncertjeit elhalasztották. Hetvenöt éves korában érte a halál.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Schneider Zoltán nyerte el az idei Hollósi Frigyes-díjat

Másodszor ítélte oda Schneider Zoltánnak a közönség a Kőszegi Várszínház Hollósi Frigyes-díját. A színművész idén Bernard Slade Jutalomjáték című darabjában Scottie Templeton alakításával érdemelte ki az elismerést.
Színház ajánló

Molnár Piroska, Csákányi Eszter és Thuróczy Szabolcs is ott lesz a 25. VIDOR Fesztiválon

Molnár Piroska, Csákányi Eszter, Epres Attila, Kováts Adél, Járai Máté, Nagy Sándor és Thuróczy Szabolcs is szerepel a jubileumi, 25. VIDOR színházi programjában. A fesztivál idén augusztus 21-től augusztus 29-ig tart a Móricz Zsigmond Színház szervezésében Nyíregyházán.
Színház ajánló

Szabadtéren az Egy életem Csuja Imrével

Csuja Imre májusban jelentette be visszavonulását, befejezi a kőszínházi pályafutását, és nem vállal több szerepet. Egy életem című stand-up estjétől azonban nem búcsúzik, és a Mézesvölgyi Nyár programjában szabad ég alatt is látható lesz augusztusban.
Színház ajánló

„Akik évekig kerülgették egymást, miközben többet jelentettek a másiknak, mint gondolták” – a Jutalomjátékot mutatják be Kőszegen

Az ikonikus Jutalomjáték bemutatójával indul a Kőszegi Várszínház KözJáték Fesztiválja Schneider Zoltán, Balázs Andrea, Marton Róbert és Sándor Soma főszereplésével.
Színház hír

Rekordszámú pályamű érkezett a dráMÁzat VI. drámapályázatra

Június 3-a 15:00 óráig lehetett pályaművet küldeni a nagyváradi Szigligeti Színház és a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház közös drámapályázatának idei kiírására, összesen 187 pályamű érkezett a három kategóriába.