Idén te nyerted a Kaszás Attila-díjat, amelynek az előzménye a saját társulatod jelölése volt. Hogy érzed magad a Vígszínházban és hogyan jellemeznéd a csapatot?

Szuper érzés, hogy ezen a fontos szavazáson én is jelölt lehettem, büszkeséggel és hálával tölt el, hogy a kollégáim bizalmát élvezhetem. Eddig is jókedvűen mentem be a Vígbe, de ezek után úgy hiszem, még pozitívabb leszek, és még keményebben fogok dolgozni, hogy helyt álljak a társulaton belül. Nekem mindig az a legfontosabb egy színházban, hogy milyen a közös munka, és ahhoz kapcsolódóan a munkamorál. Ez pedig erőteljesen összefügg a közösséggel, hogy hogyan állunk egymáshoz nap mint nap. Azért vagyunk itt, hogy jó hangulatban, jó előadásokat csináljunk, amit aztán jó szívvel fogadnak a nézők.

Orosz Ákos (Fotó/Forrás: Juhász Éva)

Az előző évadban fontos szerepekkel bővült a repertoárod. Te milyennek érzed az elmúlt időszakodat?

Megtaláltak olyan feladatok, amikből azt érezhettem, hogy számítanak rám és lehetőségem van megmutatni a különböző oldalaimat. Több bemutatóm is volt a Liliomtól a Bíborszigeten át a Premierig, amelyekben eltérő karaktereket játszhatok. Akad köztük nagyobb és kisebb szerep is, de ez így jó, hiszen nem mindig nekünk kell középen állni, az is fontos, hogy hozzájárulhatunk valamivel a nagy egészhez. Ezért a legkisebb feladatokban is igyekszem a maximumot nyújtani.

Év elején egy német nyelvű előadásban is színpadra léptél Berlinben, ahol tetemes mennyiségű német szöveget kellett megtanulj. Hogyan boldogultál ezzel a kihívással?

A berlini Das-bat Studiotheaterben mutattuk be az előadást, amiből összesen hat ment le. A darab Nádas Péter és Peter Handke szövegei alapján készült, és Czájder Gábor vitte színre, diplomarendezésként. Ehhez nekem valóban sok német nyelvű szöveget, ráadásul hosszú monológokat kellett megtanulom, de nemcsak ez volt a nehezítés, hanem hogy ezeket itthon, egyedül gyakoroltam be egy némettanár segítségével, és csak a nyilvános főpróba napján tudtam együtt próbálni kint a többiekkel. Ezután a két és fél órás, szünet nélküli előadásban öt német anyanyelvű színésszel együtt folyamatosan a színpadon voltam, úgyhogy tényleg nagy falat volt.

A most megkapott díj névadója a Víg oszlopos tagja volt hosszú éveken át, így most úgyszólván hazakerült a díj. Milyen személyes élményeid vannak Kaszás Attiláról?

Az elmúlt hónapokban több interjút is adhattam a jelöléshez kapcsolódóan, amelyek során gyakran szóba került Kaszás Attila. Emiatt is egyre többet kezdtem gondolni rá, ami nem csoda, hiszen máig kézzelfogható a jelenléte a Vígszínházban, ahol kint vannak a képei és a kollégák is szívesen anekdotáznak róla előadás után a büfében.

De gondoljunk csak A padlásra, ami a mai napig műsoron van, abban a Fényév távolság című dal ugyancsak Attilának állít örök emléket, hiszen az ő hangján halljuk magunkban megszólalni. Nekem kamaszkori élményem van róla: egy operettszínházas gálaműsorban léphettem fel vele, és nagy benyomást tett rám az emberségével és a természetességével. Jó érzés volt gyerekként megtapasztalni azt, hogy egy ekkora színész ennyire közvetlen tud lenni velünk, fiatalokkal.

Hajduk Károly és Orosz Ákos a Liliomban (Fotó/Forrás: Dömölky Dániel / Vígszínház)

A napokban mutatjátok be a Pesti Színházban a Honderű című komédiát, amelyben egy végrehajtót alakítasz. Milyen árnyalatok megmutatására ad lehetőséget a szerep?

Amennyire én tudom, Valló Péter (az előadás rendezője – a szerk.) már a kezdetektől fogva velem képzelte el ezt a karaktert, ami nagyon jólesik. Szeretném, ha meg tudnám mutatni ennek a Vancsura nevű figurának a szerethető, emberi oldalát is. Nem azért, mert bármi bajom lenne a negatív karakterekkel, hiszen sokat eljátszhattam már, hanem mert azt gondolom róla, hogy nem egy teljesen elveszett lélek. Ő a mai kor gyermeke, aki egy rövid távú és talán kicsinyesnek mondható túlélési technikával rendelkezik, amivel próbál napról-napra gyarapodni, a rendszer részeként boldogulni, miközben elfogadásra vágyik.

A darab szerint hozzád képest mindenki legalább két generációval idősebb. Nagyszerű partnerekkel léphetsz színpadra, akik közül valóban te vagy a legfiatalabb. Hogyan élted meg a velük való próbafolyamatot?

A pályám során számtalanszor előfordult, hogy egy próbafolyamat során én voltam a legfiatalabb. Ez már az egyetemen is így volt, mivel elsőre felvettek, és voltak az osztályomban, akik hat-hét évvel idősebbek voltak nálam. Miután végeztem, azután is sokáig zöldfülűnek számítottam. Ebben az időszakban játszottam a Szegedi Nemzeti Színházban, a Bárkán, a Vidám Színpadon, a Tháliában, a Budapesti Kamaraszínházban és a Maladypében, most viszont, a Vígszínház társulatában hozzá kellett szoknom, hogy azóta már-már felnőtt egy nagyon erős, ifjabb generáció.

Ez a mostani munka megint egy kicsit a régi érzetet hozta vissza, bár olyan még nem volt, hogy ekkora korkülönbség legyen köztem és az összes többi szereplő között. Ez egy speciális helyzet, amiből sokat lehet tanulni, miközben nagyon szórakoztató is. Remélem, hogy az a szellemi frissesség és humor, amit ők képviselnek, az előadásban is átjön majd. Én pedig most élvezem, hogy megint én lehetek az újonc.

Honderű (Fotó/Forrás: Szkárossy Zsuzsa / Vígszínház)

Az új évadra is terveztél be kockázatosnak számító kihívást?

A Honderű bemutatója után Mixi gróf szerepét kezdem el próbálni a Mágnás Miskában a Vígszínház nagyszínpadán, ami azért különleges számomra, mert ez lesz az első operettem. Ráadásul ebben a színházban még nem játszottam ilyen bohóc-szerű karaktert, úgyhogy nagyon örülök, hogy megmutathatom ezt az oldalamat is. Ezt követően a II. Richárd című darabot kezdjük el próbálni a Pestiben Tompa Gáborral, akivel ez lesz az első találkozásunk, ami mindig izgalmakat rejt, és ugyanígy

Ha pedig lesz időm, akkor a többi tervemmel is igyekszem haladni, így például a zenekarommal, az Aszittemmel is szeretnék többet foglalkozni, folyamatosan születnek az új dalok, készülünk koncertekre és tervezünk videóklipet is forgatni, ezen kívül szeretnék minél többet filmezni is, úgyhogy sűrű lesz az évad.