Színház

Programok a költészet napján

2014.04.11. 09:00
Ajánlom
Ma van a költészet napja: József Attila születésnapjára emlékezve számos irodalmi, művészeti programot rendeznek. Lesz például Budapesten Versmaraton, Debrecenben most is megrendezik a költészeti fesztivált, Szentendrén pedig újra lesz Verskommandó.

A diákok is bekapcsolódhatnak az idei Versmaratonba, amelyen a költészet napja alkalmából mintegy 70 kortárs magyar költő olvassa fel verseit a Thália Színház Mikroszínpadán. A Magyar Rádió nonprofit Zrt., a Magyar Napló Kiadó, valamint a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szervezésében megvalósuló egész napos Versmaratonon Az év versei 2014 című antológia szerzőit ismerheti meg a közönség. A költészet napjára kiadott kötetben a tavalyi év válogatása, 100 költő versei olvashatók. A "Személyesen a vers" szlogennel meghirdetett Versmaratonon mások mellett Juhász Ferencet, Ágh Istvánt, Czigány Györgyöt és Tóth Krisztinát, valamint verseiket ismerheti meg a közönség.

A Művészetek Palotájában Literárium extra címmel a 450 éve született William Shakespeare megzenésített szonettjei hangzanak el, amelyek központi témája a szerelem, a szókimondó szexualitás és mindaz, ami ezzel jár. A csapat - Márkus Albert mellett Dagadu Sena énekel, Gryllus Samu basszusgitározik és G. Szabó Hunor dobol - zenéjében keveredik a kortárs improvizatív zene, a dzsessz és a hiphop.

Kőbányán mintegy ezer kisiskolás gyerek mondja el, majd jelnyelven adja elő József Attila Hull a levél a fáról című versét ma 11 óra 11 perckor. A Takács Erika jeltolmács és Weisz Fanni siket modell segítségével jelnyelven előadott vers után Sebő Ferenc előadóművész és együttese énekli el a megzenésített költeményt.

In memoriam József Attila címmel tartanak előadást a költészet napja alkalmából a József Attila Színházban. Szabó Zoltán Attila író, költő, a Nyugat Plusz folyóirat főszerkesztője állította össze a programot. Az előadásban egy, a fiát féltő házaspár szemszögéből ismerheti meg a közönség a költőt. A házaspárt Kocsis Judit és Újréti László játssza, a betoppanó vendéget, Áron bácsit pedig Láng József alakítja.

Debrecenben immár 12. alkalommal rendezik meg a költészeti fesztivált, amelynek programjain költőkkel és verseikkel találkozhatnak az általános iskolákban, a gimnáziumokban és a könyvtárakban, a Református Kollégiumban, a Debreceni Egyetemen, a Debreceni Művelődési Központban és a Déri Múzeumban, az Apolló moziban, valamint a város utcáin és terein is az érdeklődők. Most első alkalommal - a Méliusz könyvtár kezdeményezésére - a belvárosi kirakatüvegeket is verssorok fogják díszíteni a fesztivál idején.

Kaposváron a főtérre várják ma a versszerető közönséget a Csiky Gergely Színház művészei, akik a város általános és középiskoláival együtt ünneplik a magyar költészet napját kortárs és "majdnem kortárs" magyar költők gyerekverseivel. Békéscsabán délben fejeződik be a 24 órás versfolyam, Szarvason pedig akkor kezdődik az este nyolcig tartó versmondó és versolvasó ünnep. Pécsett a versolvasást, vetélkedőt és a költészet aktuális kérdéseit feszegető előadást is tartanak a költészet napján.

Versmondók versenyével ünneplik Balatonszárszón a településen 1937-ben tragikus körülmények között elhunyt József Attila születésnapjához kötődő költészet napját. Megkoszorúzzák József Attila szobrát, majd Szőke György grafikusművész természetfotóiból nyílik kiállítás.

Szentendrén és a környező településeken verskommandók keresik fel a közintézményeket reggeltől. Délután három órakor flashmobbal várják az érdeklődőket Szentendre Fő terén, ahol a verskommandó tagjainak előadása mellett bárki felolvashatja az általa választott költeményt.

Telkiben a Kokukk Egyesület felhívására aki kedvet érez, ma kiakaszthatja kapujának, bejárati ajtajának kilincsére legkedvesebb versét nyomtatva vagy kézzel írva. A Kolozsvári Állami Magyar Színház és a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata Ady Endre verseiből, naplórészleteiből, publicisztikáiból összeállított pódiumesttel ünnepli a költészet napját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Tánc

Abbahagyja a balettet, és búcsúzik a színpadtól Leblanc Gergely

A 31 éves balettművész az Operaház videójában beszélt arról, hogy elbúcsúzik a színpadtól, és a továbbiakban a háttérben fogja segíteni a Magyar Nemzeti Balett munkáját.
Könyv

Megmenekülhet Esterházy Péter egykori otthona

Alkotóházként születhet újjá a 2016-ban elhunyt Kossuth- és József Attila-díjas író egykori, rómaifürdői családi háza.
Színház

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Klasszikus

Balázs Jánost, Harcsa Veronikát és Fischer Ivánt is elismerték az első alkalommal átadott Bartók Rádió Zenei Díjjal

A Bartók Rádió a tavalyi év kiemelkedő zenei teljesítményeinek elismeréseképpen először adta át díjait. A nagyszabású díjkiosztót a Bartók Rádió és a Duna május 25-én, az M5 kulturális csatorna május 26-án tűzi műsorra.
Klasszikus

Bach-estre készül Ránki Dezső és az Anima Musicae

A sűrű májusi koncertszezon igazi különlegességet tartogat még a hónap végére is: a Klukon Edit, Ránki Dezső és Ránki Fülöp által megálmodott Csönd-zsák koncertek 14. hangversenyén J. S. Bach négy zongoraversenye csendül fel az Anima Musicae Kamarazenekarral közösen.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Chaplin és Einstein barátságának történetéről szól a Rózsavölgyi Szalon augusztusban érkező bemutatója

Megtartották a Rózsavölgyi Szalon soron következő bemutatója, az Albert és Charlie olvasópróbáját Ujj Mészáros Károly rendező vezetésével. Az augusztusi bemutatóban színpadra lép Epres Attila, Pál András és Nagy Dóra.
Színház hír

Komédia, horror és romantikus musical is helyet kapott a Karinthy Színház új évadában

A Nemzetközi Történetmesélő Fesztivállal, az első Karinthy New Wave Festivallal júniusban, az új évadban pedig több bemutatóval várja a közönséget a Karinthy Színház.
Színház ajánló

Milyen hatással van hat ember életére egy váratlan terhesség? – új bemutató a 6SZÍN-ben

Csákvári Krisztián írta és rendezte a 6SZÍN legújabb bemutatóját, amely egy váratlan terhesség körül forog. A Kontraszt című előadás története egy fiatal felnőtt férfi útkereséséről szól a modern világ talajvesztett zűrzavarában.
Színház interjú

Mindig van egy hajnal a konyhában – beszélgetés Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal

Valódi érzelmi hullámvasutat kínál a nézőknek a Rózsavölgyi Szalon április közepén bemutatott, Bármit mondhatsz című előadása, amelyben egy negyvenes házaspár próbálja tisztázni sok-sok év alatt felgyülemlett sérelmeiket egy reggelbe nyúló beszélgetés során. A két főszereplővel, Kovács Patríciával és Schmied Zoltánnal beszélgettünk.
Színház interjú

A művészet szabaddá tesz – interjú Venyige Sándorral

Pest megye legnagyobb szabadtéri összművészeti fesztiválját kínálja Budapesttől mindössze 25 kilométerre a Mézesvölgyi Nyár. A fesztivál alapító-igazgatóját, Venyige Sándort kérdeztük az idei programokról.