Színház

Programok az idei Színházi Világnapra

2012.03.26. 15:09
Ajánlom
Idén 50. alkalommal ünnepeljük meg a Színházi Világnapot, melyhez kapcsolódóan különleges programokból válogathatnak a színházbarátok.

A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet 1961-es bécsi közgyűlésének határozata alapján tartják 1962 óta annak emlékére, hogy 1957. március 27-én volt a Párizsban működő Nemzetek Színházának évadnyitója. Az első színházi világnapra Jean Cocteau írt ünnepi köszöntőt, 1978-tól a világ valamennyi országában üzenettel köszöntik e napot. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a színházművészet - és tágabb értelemben a kultúra - fontosságára, tisztelegjen a színészek, a színházi dolgozók előtt, kérje a közönség szeretetét és támogatását. A magyar színházak előadásai előtt is felolvassák az idei 50. világnapon az amerikai John Malkovich által megfogalmazott üzenetet. Hazánkban másnap adják át a Gobbi Hilda, Hevesi Sándor és a Soós Imre nevét viselő elismeréseket.

Március 27-én a tízéves jubileumát napokban ünneplő Nemzeti Színházban az ősszel Alföldi Róbert rendezésében bemutatott Szent Johanna című darabot és Rába Roland rendezésében A fösvényt tekinthetik meg a nézők. A Katona József Színházban a Dilettánsok, a Kamrában pedig a Nordost lesz aznap műsoron. A Pestiben a női fürdőben játszódó Mikve, a Vígszínházban Eszenyi Enikő rendezésében a Hegedűs a háztetőn, az Örkény Színházban pedig a sokat díjazott Jógyerekek képeskönyve, vagyis rémvarieté felnőtteknek Ascher Tamás tálalásában. A Radnóti Színház az Alkony című előadást tűzi aznap műsorra, míg a Tháliában az Operettszínház Abigéljét, a Madách Színház pedig a februárban bemutatott Én, József Attila című musicaljét láthatják az érdeklődők a színházi ünnepen. Különleges előadásokkal ünnepelik a Színházi Világnapot a Pinceszínházban: Nori Sawa bábos, Csuja Imre színművész, Szabó Sándor gitáros lépnek fel aznap, amely egyben a hatnapos Nemzetközi Monodráma Fesztivál zárónapja is. Itt a Fairy Tales, a Jónás könyve és A cseresznyéskert árnyai című bábjátékot nézhetik meg a látogatók, míg szintén gyerekeknek kínálja a Kolibri Színház a Bambit, nagyobb diákoknak pedig a Boni és Klájd kereket old, illetve a Lila története című ifjúsági előadásokat. A Bajor Gizi Színészmúzeum az ünnep alkalmából a Sufni G'ART'N-ban tart különleges programot 17 és 20 óra között: Gajdó Tamás fog beszélgetni Békés Italával és Polgár Csabával színházi múltról és jelenről, Gobbi Hildáról és Bajor Giziről láthatunk fotókat és hallhatunk érdekes történeteket a Bajor-villában, majd zenés nosztalgiával idézik fel dédanyáink dallamait Darvas Ferenc közreműködésével. A rendhagyó színházi napot egy hagyományteremtő szándékkal először megrendezésre kerülő Színházak Éjszakája követ pár nappal később március 31-én szombaton, amikor a hagyományostól eltérő helyzetben találkozhatnak a színházszeretők kedvenc színészükkel, rendezőjükkel vagy előadásukkal.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Jamie Lee Curtis is reagált a választások eredményére

A magyar származású Oscar-díjas színész sem hagyta szó nélkül az országgyűlési választások eredményét: rövid bejegyzéséhez pedig David Bowie egyik klasszikusát választotta zenei aláfestésként.
Klasszikus

Versenyművek a barokktól a modernig – a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarának hangversenye

Április 16-án az együttes Ménesi Gergely vezényletével és neves szólisták közreműködésével ad koncertet, műsorukon több évszázad különféle hangszerekre írt versenyműveivel.
Színház

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Zenés színház

A szabadság és a hűség operája – közeleg a Fidelio premierje a Magyar Állami Operaházban

Tobias Kratzer 2020-ban a londoni Covent Garden számára készült nagyszabású Fidelio-rendezése április 18-án debütál a Magyar Állami Operaházban. Az OPERA együtteseit Halász Péter első vendégkarmester dirigálja.
Vizuál

A belső gyógyulás története: az Akik maradtakkal folytatódik a Filmrendezők klubja

Április 20-án 19 órától a Művész Mozi Bunuel termében láthatja a közönség Tóth Barnabás 2019-es rendezését a Magyar Játékfilmrendezők Egyesülete sorozatában. A vetítést követően ezúttal is mesterkurzus várja a résztvevőket. 

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.
Színház ajánló

Kis város, nagy függöny: A Veres 1 Színház

Az elmúlt évtizedben a veresegyházi színház neve mellé újabb fogalom forrt oda: a minőségi szórakoztató színház. A Veres 1 Színház története nem csupán egy kulturális vállalkozás sikere, hanem annak élő bizonyítéka, hogy a tehetség és a profizmus nem városhatárfüggő.
Színház hír

Ezek az előadások versenyeznek a debreceni OSZT-on

Összeállt a 2026-os Országos Színházi Találkozó (OSZT) programja, amelynek idén a 160 éves debreceni Csokonai Nemzeti Színház ad otthont. Az elmúlt évekhez hasonlóan most is 7 nagyszínpadi és 7 stúdióelőadás versenyez majd június 15. és 21. között, ezúttal a cívisvárosban.
Színház interjú

Nagy Péter István: „Nincs olyan hatalom, ami kivonhatja magát a kérdezés alól”

A rendező Nagy Péter István szerint az Angyalok Amerikában az emberben rejlő potenciálról mesél, arról, hogy mindig van remény a változásra, az újrakezdésre, a romokon kisarjadni képes életre. Interjú.
Színház hír

Sokszólamú, bátor és jelen idejű válogatás Kisvárdán – megnyílik a Várszínház

Június 26-a és július 4-e között rendezik meg a Magyar Színházak 38. Kisvárdai Fesztiválját, amely idén nemcsak gazdag és sokszínű versenyprogrammal várja a közönséget, hanem egy régóta várt eseménynek is teret ad: hosszú felújítási időszak után újra megnyitja a Várszínház.