Színház

Psota Irén legméltóbb utóda Hernádi Judit

2018.03.28. 11:39
Ajánlom
A Rózsavölgyi Szalonban, a színházi világnapon adták át a Psota Irén-díjat. Az elismerést Hernádi Judit színművész vehette át, akinek Törőcsik Mari hangfelvételen gratulált.

Psota Irén emlékére Almási Éva, a nemzet színésze hozott létre alapítványt, amely minden évben díjat adományoz annak a színésznek, akinek színpadi sokszínűsége, tehetsége, kiemelkedő képességei Psota Irén örökségéhez méltónak bizonyulnak.

A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész nevét viselő díjra minden magyarországi színház állíthat jelöltet. Hernádi Juditot az Átrium Film-Színház terjesztette fel az elismerésre A félelem megeszi a lelket című előadásban játszott szerepéért.

Elképesztő erővel és energiával keresi és teremti meg a valódi helyzetet, nem elégedve meg a felidézéssel, hanem minden alkalommal a tartalomnak rendeli alá magát.

Minden feladatot komolyan vesz, nem tesz hamisan különbséget a szórakoztatás és a „magas művészet” között, mert tudja, hogy mindkettőt ugyanolyan intenzitással lehet csak képviselni, és a valódi színészben ez a két dolog átjárható, sőt, egymás nélkül nem létező fogalom. A nagyközönség leginkább komikus alakításairól, esetleg énekesnőként, dívaként ismeri, pedig életpályáján több jelentős drámai szerep is megtalálta” – állt a felterjesztés szövegében.

Hernádi óvatosan, szakértelemmel bontogatja a bebábozódott nő karakterét, megrendítő látni, ahogy jelenetről jelenetre oldódik zártsága, és egyre inkább mer beszélni, nevetni, olyan dolgokat tenni, amikről már évtizedek óta nem is álmodott

– írja az előadásról egy kritika.

A Psota Irén-díj egy ezüst plakett, amelyen a Madách Színház legendás művésznőjének aláírása és kedvenc bohóca látható. A díjjal 500 ezer forint jutalom is jár. A díjátadó ünnepségen összegyűltek Psota Irén pályatársai és tisztelői. A színpadon a művész naplójegyzeteiből olvastak fel részleteket, emellett fényképekkel idézték fel emlékezetes alakításait, színes egyéniségét.

Ungvári Tamás író, műfordító, irodalomtörténész a díj kuratóriumának képviseletében elmondta: 90 jelölt közül választották ki Psota Irén egyik legméltóbb mai utódát, Hernádi Juditot. Törőcsik Mari, a nemzet színésze, aki szintén a kuratórium tagja, hangfelvételen gratulált a díjazottnak és kiemelte: nincs annál nagyobb öröm, mint amikor a saját szakmája szavaz az emberre.

Hirtling István színművész Hernádi Judit pályájának kezdetét felidézve kiemelte, hogy a főiskola elvégzése után számos színházi és filmes szerepet, televíziós munkát kapott. „A fanyar humorral és korán érett életbölcsességgel átszőtt alakítások mind-mind a nagyok közé való tartozás ígéretét hordozták” – mondta, hozzátéve, hogy Hernádi Judit pályájának íve azóta is töretlen, a legnagyobb színésznők közé tartozik. „A kíváncsiság, a telhetetlen, mohó játékkedv és a bátorság hajtja az életben és a pályáján egyaránt.”

A színésznő a díjat átvéve elmondta: ugyan nem játszottak együtt Psota Irénnel, de rengeteg darabban látta. Felidézte emblematikus alakításait, emlékezetes találkozásaikat. „Ez az alkalom Psota Irén és a színészet ünnepe” – tette hozzá.

(MTI, Átrium, Revizor)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Franz Kafka életéről készített filmet Agnieszka Holland

Az Oscar-jelölt lengyel rendező Franz című filmjének előzetesét a napokban zajló Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be először. Cikkünkben megtekinthető a videó!
Színház

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Plusz

Az élmények harmóniája – jön a 34. Zempléni Fesztivál

A sokszínűség és a kulturális turizmus eseménysorozata idén immár 34. alkalommal várja közönségét augusztus 8–17. között. A fesztivál célja, hogy sokszínű programjaival felhívja a figyelmet a régió történelmi és kulturális értékeire.
Tánc

Eltáncolt szenvedélytörténet – A skarlát betű a Városmajorban

A Győri Balett hosszú évek óta szinte sorozatban foglalkozik női sorsokkal a színpadon. A Városmajor közönsége augusztus 8-án a világirodalom egyik legismertebb házasságtörő asszonyának sorsával ismerkedhet meg – a tánc nyelvén.
Zenés színház

„A humort is őszintén kell játszani” – beszélgetés Peller Annával és Peller Károllyal

Július 14-én a Benczúr Kert ad otthont A bagoly és a cicababa című kétszereplős komédiának, amely májusban nagy sikerrel debütált a 6SZÍNben a Propeller Team produkciójaként.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház kritika

15 sor színház: Sirály

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás az Apertúra Sirály című előadásáról szól. Sirály kritika. 15 sor színház.
Színház interjú

Fülöp Péter: „Annyira gyorsan változik a világ, komoly kihívás lépést tartani”

Tíz év után, direktori mandátumának lejárta előtt távozott a kaposvári Csiky Gergely Színház éléről Fülöp Péter, akit nemrég a Nemzeti Színház operatív igazgatásával bízott meg Vidnyánszky Attila. A kaposvári időszakról és a rá váró feladatokról kérdeztük. Interjú.
Színház ajánló

Nyáron sem húzza le a rolót Egger Géza laboratóriumszínháza

A kísérleti színház fenegyerekével, Egger Gézával és laboratóriumszínházával több nyári eseményen is találkozhatunk, legközelebb július 10-től három napon át a Bánkitó Fesztiválon, majd július 18-án a Campuson, illetve augusztusban az Ördögkatlanon.
Színház hír

Dömötör András rendezése rangos közönségdíjat nyert Berlinben

A TheaterGemeinde Berlin Dömötör András rendezését, Herman Koch A vacsora című előadást választotta „Az év előadásának” 2024-ben. A díjat a több mint 11 500 tagot számláló berlini kulturális közösség ítéli oda, amely 1963 óta aktív szereplője a város színházi életének.
Színház hír

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.