Színház

Psotás fények és árnyak

2021.02.25. 12:50
Ajánlom
Öt évvel ezelőtt, 2016. február 25-én, 86 éves korában hunyt el a magyar színházművészet egyik legegyedibb és utánozhatatlan alakja, Psota Irén, akinek neve már életében fogalommá vált. Utolsó éveiben visszavonultan élt, elzárkózott a nyilvánosság elől, emiatt is különleges ez a 2009-ben készült beszélgetés, amelyben bepillanthatunk egy nagy művész hétköznapjaiba. Egy valódi, megismételhetetlen legendára emlékezünk ezzel az írással.

Nincs nagy kedve interjúzni. Épp délutáni szunyókálásából vertem föl. Elpanaszolja, hogy hűséges társa, Zsuzsi, az egyébként hímnemű yorkshire terrier beteg. Nem kevésbé hűséges gazdija, Psota Irén folyton mellette van, őrzi, vigyáz rá.  – Hívjál föl a jövő héten, akkor majd talán! – Aztán mégis meggondolja magát.

– Gyere most, szombaton fél hétre, jó? De várjunk csak, mégsem jó, vacsoravendégem lesz. Láááány…! – teszi hozzá az á-t játékosan elnyújtva, hogy nehogy azt gondoljam, férfi vendége lesz és harsányan nevet. Úgy, ahogy csak ő tud. Utánozhatatlanul. Psotásan. S ha nevet, kigyúlnak a fények. Ahogy hallgatom, úgy érzem, a világ azért még mindig a helyén van.  – Na, nem baj, gyere csak, majd kapsz egy kis rakott krumplit.

Mikor a kutyaugatást követve, a félig nyitott lakásajtó felé lépdelek, a művésznő régi barátnője nyit ajtót, kedvesen fogad. Míg a cipőmet és kabátomat leveszem és az érkezésemre megjelenő Zsuzsit simogatom, hallom bentről Psota Irén hangját, amint mondja, már megbánta, hogy igent mondott nekem. Nem, nem akar interjút adni, mert nem érzi jól magát. De a díjátadóra szeretne jobban lenni. Igen, Psota Irént, aki minden létező művészeti díjat a magáénak tudhat, jelölték idén Prima Primissimára.

– Valami bújkál bennem, érzem. – mondogatja. Kis időre azért feltarthatom, de tudom, nem sokáig.

  Zsuzsi jobban van?

– Jobban..? Hogy lenne jobban??? – mordul rám. – Megy el. Már megy el.

Bocsánat, nem tudtam, hogy… csak annyit tudtam, beteg, de azt nem, mi baja.

– Rákos – zárja le a témát. Arca elkomorodik, majd erőt vesz magán és így folytatja. – De beszéljünk inkább a díjról! Ez a legszebb dolog! – Falakba ütköztem, de az én hibám. Hallgatom. – Úgy érzem, fejet kell hajtanom ez előtt az ember előtt, akit úgy hívnak, Demján Sándor (ő alapította a díjat – a szerk.). Lehet, hogy túlzok, de biztos, hogy túlzok? Nekem ő a 21.század Széchényije. Annyi sok szép kitüntetést kaptam, hogy már megvan a jogar meg az országalma, s ez az elismerés lenne a koronám. Ha megkapom a Prima Primissimát, akkor három dologra akarom elkölteni a vele járó pénzt. Az éhező gyerekeknek szeretnék belőle adni, visszagondolva az én gyerekkoromra.

A kutyáknak is szeretnék juttatni belőle, hisz annyi örömet adtak nekem az életemben.

És harmadszor – mert a hármas szám nagyon fontos dolog az életemben; három férj, három kutya, három könyv – a Cerny Alapítványnak szeretnék adni, mobil inkubátorokra. – Aztán már azon gondolkozik, melyik ruháját vegye föl a december 4-i ünnepélyes díjátadóra. És persze üzen a közönségnek is, hamisítatlan stílusban: – Úgyhogy szavazzanak rám!

latabar1962-141525.jpg

Latabár Kálmán és Psota Irén színművészek. A felvétel az Egyiptomi történet című film forgatásakor készült. 1962. Egyiptom,Kairó Qasr el-Nil út a Tahrir tér felől nézve. (Fotó/Forrás: Fortepan / Inkey Tibor)


Körbenézek az otthonos kis lakásban, ami mint valami meghitt fészek ahogy ő fogalmazott – anyaméhként, biztonságban zárja magába lakóját. Aki ide vonul vissza a külvilág elől. Aki egész életét a reflektorfényben töltötte, aki mindig ragyogott, mint a Nap, akinek robbanásszerű energiáit a mai napig csodálják a legfiatalabbak is. Aki mindig ide vonult vissza, amikor valami fájt. Amikor úgy érezte, fel kell töltődnie. Magányos ember hajléka ez, aki maga választotta társául a magányt. Ám ezt az arcát mindig megtartotta magának, s a világ az örökké vidám, energikus művészt látta. Én is azt látom, de közben elgondolkodom, vajon a már legendává vált psotaságnak mekkora magány lehetett az ára. Erről talán csak Zsuzsi tudna nekem mesélni, aki folyamatosan igényli gazdája közelségét, hol fel kell rakni a gazdi lábához a fotelba egy kis simogatásra, hol úgy dönt, hogy leröppen onnan, hogy utána újból felkéredzkedjék.

– Akit szeretek, azt etetem. És ha nincs, akit etessek, magamat etetem – visszhangzik bennem sokak által ismert mottója.

– Azért van a kis lakásom, itt csönd van, meleg van, és itt töltődöm, ha lemerül az akkumulátorom. Mikor Zsuzsival sétálunk, s mikor egy kutya nem áll meg mellette, elmegy, mindig mondom neki, Zsuzsi, nem baj, el kell engedni, hadd menjen!
Domján Edit öngyilkossága előtti napok jutnak az eszébe. – Itt ültem és láttam a hátán, hogy el akar menni.

- Akiket szerettünk és elmentek, azok velünk maradnak?

- Azok vannak bennünk, akiktől kaptunk. Anyánk, a szeretteink. Szépen kell elmenni, ez a legfontosabb.

- Nem fél a haláltól?

- Nem.

Ez olyan, mint a kártyajáték. Benne van a pakliban.

Kevesen mernek beszélni a halálról. A művésznő harmadik könyvének címe azonban ez lett: „Csak a halálom előtt olvasható el, de siess!”, jellegzetes psotás humorral fűszerezve. Második férjének róla szóló írásai és levelezésük van benne. Mint mondja, Mojó volt élete legnagyobb szerelme. A boldogság egy évig és három hónapig tartott, ez volt életének legboldogabb szakasza. Gyönyörű, hogy egy ilyen könyvet adott ki, ami arról szól, mennyire lehet szeretni. Ahol – mint korábban nyilatkozta – úgy szerették őt, mint valami királynőt. Volt férje a világot akarta a lábai elé tenni. Egy királynő, akinek – saját bevallása szerint – ez a könyv a koronája. Az embernek óhatatlanul eszébe jut, hogy vajon miért nem a pályája sikereiből kovácsolt trónra ül, hanem arra a trónra, amit egy olyan ember állított neki, akinek a legnagyobb magánéleti boldogságot köszönhette. Gyönyörű önarckép egy olyan művész életéből, aki nem csupán a színpadon volt bátor, hanem a magánéletében is. Thornton Wilder Szent Lajos király hídja című regénye jut az eszembe. Mint kiderül, ez az egyik kedvenc könyve.

PsotaIren2-214013.jpg

Psota Irén (Fotó/Forrás: Keleti Éva)

– Amikor már fönn állsz a létrán és lenézel, akkor vagy a legjobb állapotban. Kell egy bizonyos távolság mindentől az életedben. A szakításba belehaltam egy kicsit. Mind a három könyvembe belehaltam egy kicsit. Egyik volt szerelmem kérdezte: „Muszáj volt kiadni ezt a könyvet?” A rögzítőmre mondta, épp nem voltam itthon. Visszahívtam és mondtam neki, olvassa el a könyvet és nézze: a végén a volt férjem megátkoz engem. És így folytattam: „Nem vetted észre, hogy te voltál a küszöb, amiről be tudtam lépni a csodába, ami a második férjem volt?”

Egész életemben boldog voltam – egy pillanatig elgondolkozik. – Igen. Talán.

Közben megcsörren a telefon, bekapcsol az üzenetrögzítő, egy férfihang az iránt érdeklődik, jól van-e és jól van-e Zsuzsi, erre odarohan a telefonhoz, felkapja, „Ki vagy?” De az illető már letette. Balra nézek, ahol a nagy ablak nyílik és lélegzetelállító panoráma fogad. Budapest szinte minden csodája ott hever a lábai alatt, a Parlamenttől a Várig.

– Nézd meg a kilátást!

Igen, éppen azt nézemfelelem készségesen, de leint.

– Nem te, te csináld az interjút!

Lesütöm a szemem, mint akit rajtakaptak valamin, miközben barátnője az ablakhoz megy és a látványban gyönyörködik.

–  Morbid vagyok – folytatja. – Beszéltem Alföldi Robival telefonon, mondtam neki, mi lesz velem, ha meghalok? Koporsóba nem temethetnek, mert klausztrofóbiás vagyok, hamvasztani sem lehet, mert a tűz jegyében születtem. Erre Robi azt javasolta, akkor balzsamozzanak be! Ez tetszett! – harsogva nevet. Amikor nevet, kigyúlnak a fények. – Bebalzsamozni és úsztatni a vízen, a víz és a tűz – ragyog a szeme. Kezében pedig ott füstöl az elmaradhatatlan cigaretta. Egyik a másik után.

– Hívtak a televízióba, hogy adjak interjút, de nem megyek, olyan könnyen feldühödöm már mindenen. Mondtam nekik, majd a következő életemben bemegyek! – Erre rögtön bevillan az a körülbelül nyolc évvel ezelőtti reggeli tévéműsor, ahol vendég volt és a műsorvezető szinte földig hajolva megköszönte, hogy ilyen korai órákban befáradt a stúdióba, mire közölte, hogy ilyenkor hajnalban akasztani szoktak, nem interjúvolni.

Elkészült a rakott krumpli, lehet tálalni. Elkezdünk enni és Zsuzsi is elhelyezkedik a gazdi lábainál a jussát követelve. S valóban, a lecsókolbász karikák rendre az ő szájába vándorolnak, s ha nem kap elég gyakran, figyelmeztetően rávakkant a gazdira. Az utazásokról esik szó. Meséli, hogy Alföldi Robi ajánlgatta neki, köttesse be az internetet, mert azon keresztül annyi helyre el lehet jutni. Mire megkérdezte, például hová. Alföldi azt mondta, például Argentínába. „Ott már voltam!” Erre Robi nem tudott mit mondani.

Nem vágyik már a világ egyetlen pontjára sem?

– Nem.

37 országban jártam, megteltem.

PsotaIren3-214014.jpg

Psota Irén (Fotó/Forrás: Keleti Éva)

Szóba kerül az utolsó Psota! Psota! Psota! című előadás a Madách Színházban, ahol a kollégák és a közönség egyaránt felállva búcsúztatta.

– Az előadás végén azt éneklem: „Elmegyek, elmegyek...” és kiabáltak, nem tudom, honnan, hogy: „Ne menj el, ne menj el, ne menj el!” Ez mindig bennem marad.

A rakott krumpli nagyon finom, gyorsan elfogy, s Zsuzsi is jóllakottan vonul vissza aludni.

– Azt mondták rólam, a Psotának csak egyetlen partnere lehet, és az a Psota. Tudom, hogy nem könnyű velem. Egy dolgot még kérdezhetsz, aztán menj.

Jól látom, hogy mostanában mintha elbújt volna a világ elől?

– Én már távozóban vagyok. Megyek el. Csak azt nem tudom még, melyikünk megy el előbb, Zsuzsi vagy én. Szeretnék végig vele lenni, ott lenni, amikor elmegy.

Megilletődve, halkan búcsúzom, a régi barátnő és Zsuzsi az ajtóig kísér. – Ügyes légy! – kiáltja utánam gazdája, figyelmét a televízióban elkezdődő tehetségkutató műsornak szentelve. Az ajtón kilépve még hallom, ahogy barátnőjének kiáltja lelkesen: – Nézd, itt az a fiú, aki a tévéből tanult meg táncolni! –  és újra felharsan a jellegzetesen psotás nevetés, az életteli, az energikus. A lifthez megyek, s nevetését magammal viszem. Jó érzéssel tölt el, hogy odabent újra kigyúltak a fények.

Szerző: Canjavec Judit

A cikk eredetileg a Városi Kurír oldalán jelent meg, a másodközlés a szerző engedélyével történt.

Fejléckép: Psota Irén (fotó: Keleti Éva)

Irén, te édes! – vallomások Psota Irénről

Kapcsolódó

Irén, te édes! – vallomások Psota Irénről

Keleti Éva fotóművész egy életen át fényképezte Psota Irént. Fényképezte előadásait, fényképezte otthonában, és azokon a nem ritka alkalmakkor, amikor csak neki játszott. Keleti Éva fotóival és pályatársak visszaemlékezéseivel könyv jelent meg Psota Irénről. 

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyolcvanöt előadást töröl a jövő évadból az Opera

A 24.hu értesülései szerint az intézményben tartott sztrájkot lezáró megállapodás következtében a Magyar Állami Operaház kénytelen törölni az Eiffel Műhelyházba tervezett előadások nagy részét.
Klasszikus

Martha Argerich, Mischa Maisky és Fazil Say is fellép a 10. Cziffra Fesztiválon

A 2025-ben 10. jubileumát ünneplő Cziffra Fesztivál különösen gazdag programkínálattal várja az érdeklődőket. A mintegy 40 eseményt számláló ünnepi hangversenysorozat ősszel, Cziffra György születésnapjához kapcsolódóan indul Oslóban, Budapesten és Londonban.
Klasszikus

Idén is tíz fiatal kapott Junior Prima Díjat a klasszikus, a könnyűzene és a jazz területéről

A május 15-én a Magyar Zene Házában tartott ünnepélyes díjátadón tíz harminc év alatti kiemelkedő művészt díjaztak, akik az elismerés mellett hárommillió forint támogatásban is részesülnek.
Színház

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.
Zenés színház

„Az anyanyelvén az ember a lelkét tudja kifejezni” – interjú Alekszej Kulagin operaénekessel

A Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen feltűnt fiatal művész, aki a Fidelio különdíját is elnyerte, épp az Opera Borisz Godunov-produkciójában szerepel. Hogyan választja valaki ezt a pályát, aki kamaszkoráig nem is látott operát? – erről is kérdeztük az énekest.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Bíró Kriszta első rendezése és Gálffi László önálló estje az Örkény Színház jubileumi évadában

Meghirdette 2024/25-ös évadát az idén húszéves jubileumát ünneplő Örkény Színház. A szezon során a kortárs művek ismét nagy szerephez jutnak, hét ősbemutatóval is készülnek.
Színház ajánló

Jön a Jelen/Lét, a nemzetiségi színházak fesztiválja

Június 1-jén kezdődik a magyarországi nemzetiségi színházak fesztiválja Budapesten. A VII. Jelen/Lét Fesztivál kilenc napja alatt 18 társulat mutatkozik be a Nemzeti Színházban.
Színház hír

Kórházba került Jordán Tamás

A színművész elmondása szerint egy kisebb beavatkozás miatt szorult kórházi kezelésre, ám várhatóan már vasárnap hazaengedik, rövidesen pedig ismét színpadra állhat.
Színház hír

Meghívást kapott a Nagymamával álmodtam című előadás a Párizsi Olimpia kulturális fesztiváljára

Göndör László a pandémia alatt harminckét napon keresztül folytatott hosszas beszélgetést holokauszt-túlélő nagymamájával, az együtt töltött idejükből készült színházi produkció most egyedüliként képviseli a magyar előadóművészeti szcénát Párizsban.
Színház hír

Évadot hirdetett a Budaörsi Latinovits Színház – Alföldi Róbert, Pelsőczy Réka, Hegymegi Máté és Fehér Balázs Benő is rendez

Hat új bemutatóval készül a 2024/25-ös évadra a Budaörsi Latinovits Színház. Berzsenyi Bellaagh Ádám, a színház vezetője ezúttal is olyan alkotókat kért fel, akik magától értetődően tudnak bekapcsolódni abba a műhelymunkába, amely évek óta mind professzionálisabban és egyre több szakmai eredményt felmutatva működik Budaörsön.