Színház

„Pusztító szenvedély, érzelmekkel teli háború” – A Feketeszárú cseresznyét mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház

2019.10.16. 08:05
Ajánlom
A Feketeszárú cseresznyét először 1930-ban mutatták be. Az 1920-as trianoni diktátum után játszódó mű hozta meg a szerző számára az igazi sikert és tette ünnepelt drámaíróvá. Október 11-én Szőcs Artur rendezésében mutatjuk be Hunyady Sándor színjátékát a Kamaraszínházban.

Közeledve a trianoni diktátum 100 éves évfordulójához, a Miskolci Nemzeti Színház is emléket állít a fájdalmas történelmi eseménynek Hunyady Sándor művével. A trianoni békeszerződés idején játszódó történet nem csupán egy szerelmi szálat bont ki; a határok és a politikai viszonyok átrendeződésének következményei akaratlanul is beszivárognak a mindennapi életbe, Hunyady megmutatja, hogyan befolyásolják a körülmények az egyéni emberi magatartást.

Szőcs Artur elmondta, nem csak Hunyady, de az író édesapja, Bródy Sándor műveit mindig is szerette olvasni, rendezni vagy éppen eljátszani. „Egy ilyen nehéz szerelmi háromszög igazán színész és rendezőbarát. Mindig úgy választok darabot, hogy figyelembe veszem, melyik színész ért meg arra a bizonyos szerepre, ezt nagyon fontos szempontnak tartom minden rendezésemnél” – fejti ki. Az előadás különlegessége az élő zene, melyet a Babra zenekar biztosít.

Az együttes a déli szláv népek és a Balkán ezerarcú zenei hagyományait éleszti újjá.

„Ez a fajta zene mindig is közel állt hozzám. A Söndörgő zenekar tagjaival, akik szintén ilyen zenét játszanak, mondhatni együtt nőttem fel, és amikor elkezdtem együttest keresni a darabhoz, jó szívvel ajánlották a Babra zenekart” – mondja Szőcs Artur.

20191009_MNSZ_Feketeszaru_cseresznye_104_resize-080143.jpg

Lajos András, Czvikker Lilla - Feketeszárú cseresznye (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

A szerb házaspár, Irina és Dusán, valamint a magyar főbíró, Péterházy Géza szerelmi hármasa adja a színjáték alaptörténetét. Társulatunk egyik új tagját, Czvikker Lillát láthatjuk Irina szerepében, aki ebben az évadban már a Don Juanban is színpadra lépett. A színésznő elmondta, szerencsésnek érzi magát, hiszen olyan társulatba érkezett, ahol mindenki segítőkész és befogadó, a közös munka pedig ezáltal igazán élvezetes.

Czvikker Lilla szerint mindhárom főszereplőt nagyon nehéz helyzet elé állítja az élet, és nem is tudhatjuk igazán, mi a jó döntés, ha egyáltalán van.

Ez egy kimerítő, érzelmekkel teli háború, el sem tudom képzelni, milyen lehet a valóságban ezt megélni

– vallja be a színművésznő. „Bár kiderül, hogy Irina és Dusán házassága már kihűlt, de a tisztelet megmaradt. A nő beleszeret férje jó barátjába, a főbíróba és választani kényszerül a két férfi között, ami súlyos döntés elé állítja” – magyarázza Czvikker Lilla.

20191009_MNSZ_Feketeszaru_cseresznye_043_resize-080143.jpg

Feketeszárú cseresznye (Fotó/Forrás: Gálos Mihály Samu / Miskolci Nemzeti Színház)

Bodoky Márk, aki Péterházy Gézát, Irina szerelmét alakítja, úgy látja, karaktere nem akar visszaélni hatalmi helyzetével, de mégis megteszi, amikor hatalmi pozícióját használva segít szerb barátjának, Dusánnak. Nagyon jó barátok ők, ami bonyolítja a helyzetet, hogy Géza pont Irinába, Dusán feleségébe szeret bele. „Ez az a fajta szerelem, amire mindenki vágyik. Az, hogy nem lehetnek egymáséi, csak még jobban összeköti őket” – meséli Bodoky Márk.

Hunyady Sándor:

Feketeszárú cseresznye

színjáték

Átdolgozta: SZŐCS ARTUR

  • Péterházy Géza - BODOKY MÁRK 
  • Veliszavljevics Dusán - LAJOS ANDRÁS
  • Irina - CZVIKKER LILLA
  • Milica - SZIRBIK BERNADETT
  • Danica - HORVÁTH ALEXANDRA
  • Pópa - FANDL FERENC
  • Balázsházy főhadnagy - SIMON ZOLTÁN
  • Csaholyi hadnagy - SOMHEGYI GYÖRGY
  • Jankovics - KOLLER KRISZTIÁN
  • Pántó - KOKICS PÉTER
  • Nikolics - FECZESIN KRISTÓF
  • Kispál - KERESZTES SÁNDOR
  • Püspök - KINCSES KÁROLY
  • Goran - SZEGEDI DEZSŐ
  • Nadia - KEREKES VALÉRIA
  • Anika, Asszony - MOLNÁR ANNA
  • Csordás - GALAMBOS PÉTER
  • Ezredes - MÁRTON B. ANDRÁS

Közreműködik a BABRA együttes, valamint Váradi Zoltán, valamint a Fagyi-Zoo növendékek és Vanyó Levente, Rimán Mária Kiara, Volyák Benjámin

Szerb szövegek fordítása: KEREKES VALÉRIA

Díszlettervező: ÁRVAI GYÖRGY

Jelmeztervező: SZŰCS EDIT

Koreográfus: FŰZI ATTILA

Korrepetitor: NAGY NÁNDOR

Ügyelő: BUDAI RÉKA

Súgó: MÁRTON B. ANDRÁS

Rendezőasszisztens: SZALAY PETRA

Rendező: SZŐCS ARTUR

További információ és jegyvásárlás ide kattintva>>>

Támogatott tartalom

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Támogatói estet tartanak a Villa Esterházy javára az Örkényben

A június 10-re meghirdetett esten fellép Hámori Gabriella és Mácsai Pál, valamint az irodalmi alkotóház létrehozásának kezdeményezői közül Dragomán György és Vámos Miklós.
Klasszikus

Betiltott zeneműveket játszik a MÁV Szimfonikus Zenekar

Az együttes az Elfojtott hangok fóruma című kezdeményezés keretében április 24-én a BMC-ben olyan szerzők műveit adja elő, akik a 20. század történelmi tragédiái ellenére is maradandót tudtak alkotni.
Plusz

Székelyföld a Kiskunságban – jön a Gyergyó-Hétvége

Május 7-étől 9-ig tart majd a VIII. Gyergyó-Hétvége, a Kecskeméti Katona József Múzeum Népi Iparművészeti Gyűjteményében, a Lakiteleki Közösségi Térben és Kecskemét Főterén.
Klasszikus

Haydn, Eötvös, Beethoven – ismét Budapesten a Quartet Integra

A Zeneakadémia 2021-es Bartók Világversenyének győztese, a Quartet Integra április 23-án a Solti teremben lép fel, igazi zenei utazást kínálva a bécsi klasszikától a 20. század végének zenéjéig, aztán vissza.
Színház

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Költői Oidipusz, Z-generációs Candide, királynői szerelem – ajánló a MITEM 2. hetének előadásaihoz

Gazdag műfaji, tematikai és stílusbeli változatosságot kínálnak a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó következő heti előadásai, amelyekből sokan csemegézhetnek, hiszen most először gyerekelőadás is érkezett a MITEM-re.
Színház kritika

Mostoha sors – Visky-dráma a Jurányiban

Provokatív címére 2009 óta lehet felkapni a fejünket, pedig a Megöltem az anyámat szövege egyáltalán nem erőszakos, sőt. Nemrég Molnár G. Nóra rendezte meg Visky András darabját, Bánfalvi Eszter és Bán Bálint szereplésével április óta látható az előadás a Jurányi Házban.
Színház kritika

Mindörökké happy end – bemutatták A végét a Rózsavölgyi Szalonban

Befejező részéhez érkezett a Rózsavölgyi Szalonban David Eldridge párkapcsolati trilógiája: A vége egy olyan szoros szövetséget mutat be, amely még a létezés legnehezebb szakaszát is megkönnyíti.
Színház magazin

Polgár Judit sakkos előadást nézett a Budapest Bábszínházban

Polgár Judit, a világhírű magyar sakkozó stílszerűen sportágához illő darabra ült be, ugyanis megtekintette A sárkányfutó átka című előadást a Budapest Bábszínházban – ritka színházi pillanat.
Színház ajánló

Kezdődik a 7. Tantermi Színházi Szemle

Két nap alatt kilenc előadás – április 14-én kezdődik a Jurányiban a Tantermi Színházi Szemle. Az előadások többek között a környezetvédelemről, az identitás- és önkeresésről, a szülői támogatás nélküli felnövésről, az intimitásról szólnak.