- Miben volt Ionesco Rinocéroszok című darabja a kiindulási pont a Proton színészeinek improvizációi alapján született előadáshoz?
- Ionescónál egy kisváros zárt közösségében rinocéroszokká változnak az emberek egy különös fertőzés hatására. Egyedül csak a főhős marad meg embernek. Az utolsó monológjában azt kiabálja, hogy én vagyok az utolsó ember. Innen jött a címválasztás.
- A mai Magyarországba helyezett, horror elemekkel átszőtt katasztrófa történetet reflektálásnak szántad az emberiség létállapotára véghelyzetben?
- Az előadás elején elhangzik, hogy egy világméretű katasztrófa után vagyunk, amikor is elérkezett az igazságosság világa. Ez az utópisztikus kiindulás nem a mai Magyarországra utal. Nem akartam én reflektálni. Állandóan a gazdasági, pénzpiaci válságról hallani, közben olyan civilizációs problémáink vannak, mint a bevándorló kérdés, a kapitalizmus működése, a liberális demokrácia megbukása vagy megkérdőjelezése, a majdnem háborúvá terebélyesedő ukrán helyzet, a fertőzések, a politikai szinten generált harc, az iszlám államcsoport megjelenése, vagy éppen a nyílt vízen lelőtt emberekről készült szörnyű videó felvételek. Erről a félelemben létezésről akartam beszélni szórakoztató formában, hogy tudjunk röhögni is rajta.
- A fogyasztói mánia szimbólumaként esett a választásod a bevásárlóközpontra, mint metaforikus térre, ahol az ismeretlen járvány következtében karanténba kerülnek a szereplők?
- Olyan közeget kerestem, ami a zártságot jelképezi, másfelől leképezi a mai világunkat. A bevásárlóközpontokban mindenből rengeteg van, ömlesztve, mégis szép rendben a pogácsától a kismotorig. Eközben másról sem hallani, mint hogy folyamatosan feléljük a környezetünket. Mindenféle haszontalan tárgyakat vásárolunk, én magam is megveszek teljesen értelmetlen dolgokat a reklámok hatására, másfelől hihetetlen mennyiségű szemetet termelünk. Egy időben arról lehetett hallani, hogy Magyarország Európa élelmiszer szemétlerakója. Különböző összeesküvés elméletek születtek az élelmiszerek mérgező hatásairól. Ezeket az ellentmondásokat is szerettem volna megfogalmazni ebben az előadásban.
- A befolyásolhatóságunk révén a morális válság témája éppúgy felmerül az Utolsóban.
- Jó lenne valami pozitív üzenettel zárni az előadást. Magam sem tudom a választ, hogy mi az a jó mondat, amit megnyugtatásul mondanék. Anélkül, hogy lelőném a poént, talán nem kellene meghallanunk azt a sok hülyeséget, ami befolyásol minket pro és kontra.
- Rendezőként milyen lenyomatokat viszel tovább a Krétakör és a Proton előadásaiból, Schilling és Mundruczó alkotói módszeréből?
- Szeretném, ha minél több lenyomatot hagynának bennem ezek a közös munkák. Más színvonalú az, amit én csinálok, egyenetlenebb akár Schilling, akár Mundruczó munkáinál. Ennek ellenére mégis tetten érhető az ő hatásuk. A Proton társulatával dolgozva gyakran eszembe jutott Kornél, az, ahogy ő használja a különböző motívumokat, a vért vagy a horrort. Ezekre úgymond a játék kedvéért is reflektálok. Számomra feladat egésszé tenni az előadást, elérni azt, hogy ne csak a részleteiben működjön.
- Nemzetis korszakodban előbb megrendezted a Pánikot, majd ezt követte a Mein Kampf és A fösvény. Azóta dolgoztál rendezőként a Radnótiban, Orlainál, tavaly pedig a Tháliában. Érzékelsz különbséget a felkérésre történő rendezéseid és a saját kreatív ötletedből formálódó előadások között?
- Mindkettő nagyon nehéz. A felkéréseket azért vállalom el, mert adott esetben érdekelnek. Új produkciót létrehozni talán attól könnyebb, hogy nincsenek róla előzetes ismeretek. Idén két kész művet is fogok rendezni, a Sirályt Tatabányán és a Don Quijotét a Nézőművészeti Kft-vel. A színházban az a jó, hogy bármit lehet csinálni, megfogalmazni valamit egy adott szövegen keresztül, vagy bátornak lenni és kipróbálni új dolgokat.
- Milyen személyes érintettséged van a Sirályban?
- A szülővárosomból jött a felkérés, Tatabányán kezdtem el színházzal foglalkozni még diákszínjátszóként. Hajdanán nagyon motivált az elmenekülés, most pedig nagyon jó érzéssel térek vissza. Nem feltétlenül a városról szólt a menekülésem, minden fiatalember azt érzi, hogy el akar menni onnan, ahol van. A Sirály lényegében a színházról szól és egy színházcsináló fiatalemberről. Erről beszélhetek majd az előadás kapcsán.
- Nemsokára negyven éves leszel. Megfordul a fejedben a kerek évforduló okán, hogy hol tartasz, mit sikerült elérned, merre tart a pályád?
- Ugyanaz foglalkoztat, mint mindenkit, aki már betöltötte a negyvenet. Huszonévesen soha nem gondoltam arra, hogy majd én is leszek ennyi idős, sőt nagyon cikinek tartottam. Valami olyasmit érzek, hogy igazából minden rajtam múlik.
- Önként választottad a szabadúszást, amikor eljöttél a Nemzetiből. Kiváltságként éled meg vagy kényszernek?
- Nincs semmi kényszer, illetve ha bármit annak érzek, vagy rosszul érzem magam, csak azért van, mert elrontom. Sokan sokkal rosszabbul élnek nálam. Semmiképpen nem szeretnék panaszkodni.
- Jó néhány végletes, beteges karaktert, gengszter figurát formáltál meg, miközben civilben rendkívül szelíd, halk szavú vagy. Kihívást jelent az alaptermészeted ellen dolgozni, szívesen formálnál meg esendőbb, érzékenyebb karaktereket?
- Ez engem egyáltalán nem zavar. Vizuális műfajban dolgozom, ahol fontos, hogy mit jelent az ember karaktere. A nézők nem feltétlenül engem képzelnének el szelíd, romantikus szerepekre.
- A Levegőt venni öltönyös gyilkosa, az Isteni műszak halálosztó Fék doktora és a W. Úr üzen gengsztere három karizmatikus alakításod Bodzsár Márk rendezéseiben. Hosszútávó együttműködésre látsz esélyt vele?
- Nagyon szívesen dolgozom Márkkal, mindig meglep a végeredmény. Alapos, intelligens, nagyon tisztán gondolkodik saját magáról és arról a közegről, amit ismer. Szeretek jó személyiségekkel, minőségi emberekkel dolgozni.
- Mi árulható el a Don Quijote rendezésedről?
- Parti Nagy Lajos írja a darabot, ami nagyon nagy falatnak tűnik. A Scherer Péter, Mucsi Zoltán, Katona László, Gyulay Eszter nevével fémjelzett csapat, a Nézőművészeti Kft. kért fel erre a munkára. A fiúk régi krétakörösök, Eszterrel is dolgoztunk már. Biztos nehéz lesz, de mi nem az?
hírlevél
