A 90 decibel Project azzal a céllal jött létre, hogy a siketek és nagyothallók számára jelnyelvi tolmács segítségével elérhetővé, akadálymentessé tegye a színházi előadásokat, ezzel is segítve integrációjukat és esélyegyenlőségüket.
Budapesti és vidéki partnereik - többek között az első előadásnak otthont adó Centrál Színház, a Nemzeti Színház, a Vígszínház, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Debreceni Csokonai Színház - jelelt előadásai között találhatunk mind gyermekeknek, mind a felnőtt közönségnek szóló előadásokat.
Márciusban Rába Roland színész-rendező nem mindennapi kísérletet tett a Pánik című előadás során, ugyanis szakított a bevált protokollal, s a jelnyelvi tolmácsot nem a színpad oldalára állította, hanem belerendezte a darabba.

Rába Roland színész-rendezővel a Színház-és Filmművészeti Egyetemen találkozom. A megbeszéltnél egy kicsivel később érkezik, de mindez megbocsátható, hiszen leendő színészeket felvételiztetett az egyetemen.

- Milyen volt eddig a napod?

- Nagyon fárasztó, és egyben elképesztően izgalmas! Rengetegen jöttek, ma volt az első forduló, és mindenkiben óriási az izgalom, ki jut tovább. Ránk, színészekre, tanárokra hatalmas felelősség nehezedik, kiválasztani azt a néhány fiatalt, akiben megvan az a szikra, az a képesség, ami elsősorban a következő fordulóra, másodsorban pedig a színészi pályára predesztinálja őt.

- Osztályfőnök leszel?

- Nem, társ-osztályvezető leszek Pelsőczy Rékával együtt.

- Amikor a Pánik próbáján először találkoztunk, nagyon meglepett, hogy a velünk lévő siketeknek a saját jelneveden mutatkoztál be. Honnan tudtad ezt?

- Néhány évvel ezelőtt, még a Krétakör társulattal Franciaországban voltunk, és az ottani társulatban volt egy siket lány, ő adta nekem ezt a jelnevet. Akkor tudtam meg, hogy az ember nevét betűről betűre le lehet ugyan jelelni, de adhatnak neki egy csak rá jellemző jelet, és mivel ott a darabban egy bikát játszottam, a nevem a Bika lett.

- Milyen segítségeket kaptál a siketektől a kezdetekben? Azt hiszem, mindkét félnek tudni kell kezelni a helyzetet, az egyik nem várhatja el a másiktól, hogy megoldja a szituációt...

- Az biztos, hogy óriási türelemre van szükség mindkét fél részéről. Azt tapasztalom, hogy a siket közösségek pont olyanok, mint a hallók, vannak ellentétek, konfliktusok, nekik is kommunikálni kell egymással, és meghallgatni a másikat. Ez egy közös munka kell, hogy legyen hallók és siketek között. Nem várhatjuk el, hogy a két fél rögtön értse egymást, mondom, ehhez nagyon sok türelem kell még. Tolmács alkalmazása esetén a siketeknek is bizony meg kell tanulni megérteni őt, együtt kell, hogy kommunikáljanak.

- A francia színházak, társulatok nagyon előttünk járnak? Már ami a jeltolmácsolt színházi előadásokat illeti.

- Igen, minden bizonnyal előttünk járnak, akár ebben is. Ez a kezdeményezés, hogy vigyük be a tolmácsot a darabba, itthon még újdonságnak számít a hallók számára. Tapasztalatom szerint úgy egy közösségben, mint a társadalom egészében, félünk, tartunk az újdonságoktól. Amit nem ismerek, azt még nem szeretem, de ha megismerem, akár meg is szerethetem! Ami a színházi jeltolmácsolást illeti, azt mondom, ha van rá igény, akkor csináljuk!

- A Pánik című darab esetében nem csak mint színész, hanem mint rendező is közreműködtél. Az előadás egyedi volt abból a szempontból is, hogy Katát (Boros Kata, jelnyelvi tolmács - a szerk.) belerendezted a darabba. Milyen nehézségekkel kellett megküzdened akár a játék, akár a rendezés során?

- Minden darab más és más. Egy sokszereplős előadás esetében egész más szempontokat kell figyelembe venni, mint történetesen a Pánik esetében, amikor hárman vagyunk a színpadon, és a díszlet is mindössze egy kanapé. Sokkal több időt vesz igénybe a tolmács beállítása, hogy ne a színpad szélén legyen, hanem valahol a jelenetek közelében, ami a színpadon ugye több helyen játszódik. Egy próba alatt ez kivitelezhetetlen, mert veszélyes, és egy darabot így is hetekig próbálunk. A tolmácsnak ugyanúgy, mint a színészeknek, meg kell tanulni a közlekedést, az egymás közötti kommunikációt. Ahhoz, hogy a helyét pontosan beállítsuk, több próba kell, ami több pénz, a színházak gazdasági helyzete gondolom mindenki számára ismeretes... Praktikus megoldás, de egyben kényszerhelyzet is kevés szereplős darabbal kezdeni a munkát.

- Marton Róbert és Szabó Kimmel Tamás, a másik két szereplő hogy fogadta, hogy gyakorlatilag lesz egy negyedik társuk is a darabban?

- Mivel nekem nem ez volt az első ilyen jellegű munkám, sokat meséltem nekik a tapasztalataimról, így könnyebb volt meggyőzni őket. Azt hiszem, a közös munka nekik is nagy élményt és egy másfajta megtapasztalást jelent, ami érdekes dolgokat eredményezhet. Kellettek a tolmácsos próbák, hogy kitaláljuk, kell-e, lehet-e bevonni őt úgy, hogy segítse a jelenetet, és ne öncélú bohóckodás legyen az egész. Ahogy mondtam, ez egy nagyon érzékeny dolog, egy folyamat elején vagyunk, ami türelmet igényel a siketek részéről, a színészek oldaláról pedig érdeklődésnek kell lennie.

- Nekünk, szervezőknek is sokszor meg kell küzdenünk a rendezők felől érkező ellenállással, nevezetesen, nem zavarja-e a nézőket, színészeket a jelnyelvi tolmács jelenléte. Véleményed szerint ez is az ismeretlentől való félelemből fakad?

- A színház egy veszélyes üzem. Az, amit a néző lát a színpadon, és magától értetődőnek gondol, az rengeteg szervezést igényel a háttérben. Óriási a felelősség, azt hiszem, az ellenérzés itt ebből fakad. Magam is rendeztem olyan előadást, amibe nem merném rögtön belerendezni a tolmácsot, mert mozog a színpad, mozognak a díszletek, tehát veszélyes, mert a tolmács akár leeshet, megsérülhet. Az elgondolás, hogy a színpad szélén álljon, egyszerűnek tűnhet, de nem az, mert világítási problémákat vet fel. Egyszóval bele kell nyúlni az előadásba, ami sok ember munkáját érinti. Bizalom kell, nyitottság és tapasztalat, bár elég nehéz úgy tapasztalatot szerezni, ha eleve elzárkózunk valamitől... Talán érdemes arra hivatkozni, hogy már nálunk is működik jó néhány helyen ez a módszer.

- Vannak-e ma Magyarországon siket színészek, és egyáltalán, létezik-e bármilyen képzés hallássérülteknek?

- Itthon még semmilyen képzés nincs a részükre, és jelelő színész sincs nagyon. Mai felvételire jelentkezett egy lány, aki tudott jelelni, tovább is jutott a második rostára. Nem a jelelés miatt, hanem mert olyanok a képzettségei. Magyarországon ez még gyerekcipőben jár, noha jó külföldi példák vannak. Ugyanakkor hatalmas probléma az elhelyezkedés, ez még egy halló színésznek is nehéz, nemhogy egy siketnek, de nyitni kell feléjük. Ma, amikor nyolcvanmillió forintot vonnak el az egyetemtől, kilátástalannak tűnik a siket diákok oktatásának akadálymentesítése. Ehhez nagyon kellene a siket szervezetek segítsége, hogy keressék a lehetőségeket, hogyan oldható meg egy tehetséges siket színészjelölt oktatása! Az biztos, ez egy nehéz és lassú folyamat lesz.

- Mik a jövőbeli terveid? Gondolkodsz-e további akadálymentes előadásokban?

- Igen gondolkodom új előadásban, tervből nincs hiány! Nagyon örültem, amikor a 90 decibel Project megkeresett, hogy hozzunk létre jelelt előadásokat. Magam is rendeztem már egy előadást a Nemzetiben (Jó estét nyár, jó estét, szerelem! - a szerk.), amit direkt felirattal láttunk el. A színház maximálisan támogatta az ötletet, azonban mégis azzal kellett szembesülnöm, hogy hiába értesítettem a siket szervezeteket, újságokat, az érintettekhez nem jutott el a hír, pedig szerintem ez egy lehetőség, program, amiben jó lenne részt venni. Őszintén remélem, hogy e cikk hatására tudatosul mindenkiben, ez a darab minden esetben feliratozva megy a Nemzetiben! Össze kell fogni ahhoz, hogy legyen változás!

- El tudnál képzelni egy jelelt filmet?

- Ahogy mondtam, a magyar színészek nem tudnak jelelni. Azt biztosan megígérhetem, ha jövőre ott leszek az egyetemen, mint társosztályfőnök, lesz olyan óra, amikor jelelni tanulnak a hallgatók! Hihetetlenül fontosnak tartom a szakmánk szempontjából, a színészet része lehet. Alkalmazása kinyitja a mozgással, testbeszéddel kapcsolatos kommunikációt, szóval nagyon hasznos. Ezt akár ígéretnek is lehet venni! És akkor lesz jelelt film!

A 90 decibel Project nyári előzetese:

A kaposvári Csiky Gergely Színházban június 3-án a La Mancha lovagja című darabbal mutatkozik be a 90 decibel Project. Ősztől Kaposváron is rendszeressé válnak az akadálymentesített előadások.
Szegedi Szabadtéri Játékok keretein belül július 1-jén, pénteken Az ember tragédiája című darabot tekinthetik meg a jelnyelvi tolmács kétoldali kivetítésével, így mindenhonnan jól követhető majd az előadás. A darabot Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója rendezi.

További információ a 90 decibel honlapján és facebook-oldalán.