Olyan igazi pállott hónaljú irodalmi est.
A színpadkép úgy néz ki, mintha pityókás díszletmunkások hordták volna össze az előadás előtt egy órával, van itt szemes kályha, szecessziós motívumú kárpit, randa huzatú füles fotel, negyvenes évekbeli konyhaszekrény és csehovi asztal teáskészlettel, füttyösgyümölcsös, mindezek félbevágott szőnyegekkel borított színpadon. Csak mikor gyorsban még egyszer átfutottam a felvételt, jöttem rá, hogy egy szobakonyhát látok, melyben rendőrkéken virít a vetítésre szolgáló kocka-fal, mint Veiszer Alinda kezében a csúnya papírlapok. Alinda kockás kisszoknyája fölé ezúttal fekete csipke blúzt húzott, s a tőle megszokott napi egy órás okosságával átköti a verses jeleneteket, elmeséli Radnóti életét. Társa ebben a színház igazgatója, a színpadi műsor rendezője: Bálint András, tisztesen őszülve, de semmivel nem tehetségesebben, mint egykoron, mindent tudó arckifejezéssel, szintén adalékokkal szolgál a Nagy Költő életéből. Sohasem értettem miért nem elégedett meg azzal, hogy kapott egy takaros kis színházat és azt igazgathatja, miért érzi szükségét a szereplésnek is.
A művészek a becses alkalomra felkapták elegáns kis ruhájukat, minek ide stylist, ha mindenkinek van ízlése - gondolhatta a rendező, Gábor Péter - és mit mondjak, talán éppen ezért: úgy is néznek ki, mint szavalóversenyek rossz ízlésű előadói. A közönség is valahogy a megszokott, szervezni sem igen kell őket, cekkerrel, almaszagúan, vagy kicsit korpás hajjal, kockásban és csíkosban, de a szebbik ruháikban ülnek szépen, sorban - talán csak a smink választja el őket az előadóktól, na meg a dobogó. Néhány renitenst számoltam összesen, ketten túl fiatal lányok tépett hajjal, egy pearcinges és egy váratlanul napszemüveges hölgy.
Kamarás Iván dacosra púderezve, fényes zakó alá rejtett izmokkal, kissé darabosan nyitja az estet - Levél a hitveshez. Feltűnnek a rossz kameraállások, a csúnya fények, a nagyon nem jó szerkesztés - az olcsóság. A 2x2 józansága hull rám. Palyabeja pöttyösbögyösben hajlít és énekel, öntudatosan terebélyesedik a csúf fotelban. Haumann Péternél nagy átélése mögött elvesznek a sorok - nehéz szabadulni Hókuszpóktól. Alinda elmondja, mily sokakat megmozgatott a forradalmi ötlet, miszerint nem ártana, ha az érdeklődők tömegét is bevonhatnák az emlékestbe, így láthatjuk azt a néhány kiválasztott felnőttet és gyereket, bevágásként, versről versre vagy mondatról mondatra reppenve. A bugaci asszonyt, azt szerettem.
Van itt próza is - Ikrek hava - felejtős előadókkal, felejtős előadásban. Viszont üdítő volt Stohl András egyszerűsége és kiemelném még Fenyő Ivánt, aki szépen megszerkesztette "előadását" - ők és Kamarás Iván az új iskola tagjai, akik nem a megszokott módon verselnek. Jordán Tamás Tétova ódája elgyötört, megfáradt. Keres Emilnek elhiszem az emlékeit, még ha nem is értem tőlük a verset. Mácsai vérprofi, bár nem sokat tesz hozzá. Nem sorolnék fel mindenkit, mert nem érdemes. De Kováts Adélt mindenképp említeném, aki szép és édes, és hinni lehet neki hogy karjaiban átölelve a halálon is, mint egy álmon, átesem.
Befejezésül a műsorvezető/k és az előadók (állva) a közönséggel együtt (akik szerencsére ülve maradhattak) mondták el a hajnaltól éjfélig című nyolc sorost - na, ez volt a hab a tortán.
Félek, nem tudom megemészteni.
hírlevél
