Színház

Radnóti Zsuzsa kapta az idei Krisztina-díjat

2013.08.02. 15:11
Ajánlom
Radnóti Zsuzsa dramaturg, Örkény István író özvegye kapja idén a Krisztina-díjat, amelyet Gyémánt László festőművész fiatalon elhunyt feleségéről neveztek el. Az elismerést augusztus 5-én adják át a Társalgó Galériában.

A díjat azok kaphatják meg, akik gondoskodó társként, múzsaként sokat tettek azért, hogy maradandó művek születhettek.Radnóti Zsuzsa elmondta, hogy sűrű és "gyönyörű felelősség" volt az elmúlt egy év, az Örkény István (1912-1979) születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett programsorozat. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ő soha nem kezdeményezett, a programok ügyében mindig megkeresték és a kéréseket igyekezett a háttérből teljesíteni, tanácsokkal segített, és ha kérték interjúkat adott. 

Felidézte, hogy Budapesten, az ELTE magyar-német szakos hallgatója volt, amikor megismerkedett Örkény Istvánnal, akinek az "első olvasója" lett. A randevúkra az író virág helyett az egyperces novellákat vitte. 1965-ben kötöttek házasságot és Radnóti Zsuzsa az író haláláig, 1979-ig mellette állt támogató társként és munkája segítőjeként. 

Beszélt arról is, hogy a látszat ellenére Örkény zárkózott ember volt, a könnyed elegancia mögött súlyos traumák terhelték, szüntelenül foglalkoztatták a II. világháborúban, a munkaszolgálatban átélt borzalmak, a hadifogságban eltöltött idő és az '50-es évek.

Radnóti Zsuzsának férje elvesztése után újra kellett építenie a mindennapokat. Máig sok feladatot ad neki az Örkény-életmű és a saját munkája. Nem él egyedül, társa van és nagy család veszi körül, mert Örkény Istvánnak előző, második házasságából két gyermeke született, Angéla és Antal, nekik összesen három gyermekük van, sőt Angélának már unokája is.

A 2012-2013-as Örkény-év lezárult ugyan, de folytatódik az életmű gondozása. Radnóti Zsuzsa megemlítette, hogy szó van a Egyperces novellák francia kiadásáról, októberben pedig a Tóték bemutatója lesz Szombathelyen, a híres cseh rendező, Ivo Krobot vezetésével. Az Országos Széchényi Könyvtárban egy remek szakértői csoport www.orkenyistvan.hu címmel honlapot készített, ennek folyamatos bővítésén együttműködik velük. A Palatinus Kiadó jelenteti meg az Örkény-életművet, legutóbb a centenáriumra adták ki az Áprilist, Örkény István eddig ismeretlen fiatalkori regényét és az Egyperces levelek sokadik kiadását.

Radnóti Zsuzsa saját munkájáról elmondta, hogy készül egy Weöres Sándor drámáiról szóló előadásra, amely az idei emlékévben rendezendő konferencián hangzik el, és most fejezett be egy kritikát egy izgalmas színháztörténeti antológiáról, amelyet a Színház- és Filmművészeti Egyetem néhány hallgatója írt, és tanáruk, Jákfalvi Magdolna szerkesztett kötetté.

A Krisztina-díjat Gyémánt László festőművész adja át Radnóti Zsuzsának, aki a szakmájában többszörösen kitüntetett személyiség és akit májusban fölvett tagjai sorába a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Ügy lett a Soharóza kórus szerepléséből a Szigeten – Galéria!

A Soharóza Ügy című előadása megjárta a Szigetet, a backstage-ben és a próbán pedig fotósorozat készült. Ezt a galériát mutatjuk meg most Önöknek.
Vizuál

Kulisszatitkok: így készült a Brian élete

A hetvenes években egy filmes stáb Tunéziába utazott, hogy leforgassa Jézus életének történetét a születésétől a kereszthalálig (Názáreti Jézus - 1977). A nyomukban pedig – sokszor ugyanazokon a helyszíneken és statisztákkal - egy hatfős angol csapat elkészítette a saját verzióját. A negyven éve bemutatott film a Pythonok szerint is legjobb közös munkájuk, amelyben gyakorlatilag az élet minden helyzetére megtalálható a válasz.
Tánc

Sosztakovics titkos szerelme egy balerina volt

Kalapács alá került a zeneszerző tíz szerelmeslevele, amit a Bolsoj egykori balerinájának, Nina Pavlova Ivanovának írt 1935. és 1939. között. A titkos románcról és a szerelmeslevelekről eddig a zenetörténészek sem tudtak.
Klasszikus

Mezítláb vagy sportcipőben a színpadon – Kaposfest-napló

A Kaposfest harmadik napján egy különleges Martinů-kvartett, egy Sosztakovics-szonáta, illetve Schumann, Brahms és Dietrich közös alkotása örvendeztette meg a fesztivál közönségét. Kritikai beszámoló.
Klasszikus

Nagyon dübörög a zongorapiac Kínában

Mintegy 40-50 millió kínai gyerek tanul zongorázni, az országban gyártott hangszerek alig tíz százaléka kerül exportra. Kínában van kiknek zongorát gyártani.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Kamaraszínházi produkciókkal jön a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál

A Független Színház Magyarország augusztus 24. és szeptember 15. között rendezi meg a III. Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivált, amelyen Európa több országából mutatkoznak be roma társulatok, produkciók.
Színház színházak éjszakája

Tompos Kátya énekli a Színházak Éjszakája „himnuszát” - Klippremier

Tompos Kátya dalos játékra hívta kollégáit, többek közt Udvaros Dorottyát, Vecsei H. Miklóst és Mucsi Zoltánt. Hangulatos videoklip készült a Színházak Éjszakája idei „himnuszához”, melyet Hrutka Róbert és a népszerű színésznő közösen jegyeznek.
Színház gyász

Elhunyt Boda-Szász Kriszta színművész

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze 42 éves volt. Két gyermeket hagyott hátra.
Színház ajánló

Idén is együtt mulathatunk az örkényes színészekkel – jön a 9. Örkény kert

Egész napos szabadtéri rendezvénnyel, a már hagyománnyá vált Örkény kerttel köszönti az új évadot a Madách téri teátrum szeptember 7-én.
Színház interjú

Három kérdés a Kaszás Attila-díj jelöltjeihez

Augusztus 25-ig lehet szavazni a Kaszás Attila-díj jelöltjeire: Harsányi Attilára, Király Attilára és Orosz Ákosra.