Színház

Regényadaptációval és zenés vígjátékkal kezdi az évadot a Thalia Színház

2026.07.02. 14:35
Ajánlom
Bár a Thália Színház társulata a nyári hónapokra Salföldre, a Thália Nyárikertbe költözött, a Nagymező utcában sem állt meg az élet. Még a nyári szünet előtt két olvasópróbával vette kezdetét a munka a 2026/27-es Fordulatok Évada első bemutatóira, hogy szeptemberre minden készen álljon, és a közönséget már a szezon első heteiben új előadásokkal várhassa a teátrum.

A Fredrik Backman világsikerű regénye nyomán készülő Az ember, akit Ovénak hívnak szeptember 26-án debütál az Arizona Stúdióban, míg egy héttel később, október 3-án Molnár Ferenc Játék a kastélyban című klasszikusa érkezik a Nagyszínpadra. A két produkció már önmagában is jól példázza, miért kapta a következő szezon a Fordulatok Évada címet: egy megható, emberi történet és egy játékos, a színház varázsát ünneplő zenés vígjáték nyitja majd az új évadot.

Az Arizona Stúdióban Görög László kelti életre az 59 éves Ove alakját, aki pontosan tudja, hogyan kell élni. Szigorú szabályok szerint rendezi a mindennapjait, mindenről határozott véleménye van, és legszívesebben távol tartaná magától a világot. Egy új szomszédcsalád érkezése azonban lassan felborítja a megszokott rendet, miközben a mogorva külső mögött fokozatosan feltárul egy veszteségekkel, emlékekkel és elfojtott érzésekkel teli élet.

Az előadást a Thália Színház társulatának színművésze, Zayzon Zsolt rendezi, aki már a teátrum áprilisi évadbejelentő sajtótájékoztatóján is kiemelte, milyen erős érzelmi hatást gyakorolt rá Fredrik Backman regénye:

Olyan sok rétege és üzenete van ennek a történetnek, és olyan fontos dolgokról beszél, méghozzá finoman, minden didaktikusság nélkül, hogy kizártnak tartom, hogy ez ne érintse meg a nézőket

korosztálytól függetlenül. Fredrik Backman nagyon pontosan talált rá olyan mai problémákra és emberi helyzetekre, amelyek mindannyiunk számára ismerősek, ezért bízom benne, hogy ez a történet sokakhoz eljut majd.”

A címszerepet, és az ő szemén keresztül számos másik karaktert egy személyben alakító Görög Lászlót a figura különös belső világa ragadta meg: „Színészként persze nagyon vonzó ennyi különböző alakot megszólaltatni, de közben egyre inkább azt érzem, hogy a legfontosabb mégis Ove. Ő nem úgy mogorva, ahogy a színpadon általában mogorvaságot szoktunk játszani, hanem egyszerűen ez az alapállapota. Közben pedig olyan tiszta világa van, mint kevés embernek, és talán éppen ettől olyan különleges figura.”

ThaliaOve-143345.jpg

Az ember, akit Ovénak hívnak próbája (Fotó/Forrás: Thália Színház)

Fredrik Backman világsikerű regényének első magyar színpadi adaptációja 2026. szeptember 26-án debütál a Thália Színház Arizona Stúdiójában. A monodrámát Zayzon Zsolt rendezi, Ove történetét pedig egy személyben Görög László kelti életre. Az előadás díszletét Mátravölgyi Ákos tervezi, a jelmezekért Kenyeri Orsolya, a dramaturgiáért Tóth Kata felel, a próbák során pedig Fitos Réka segíti az alkotókat súgóként.

A Fordulatok Évadának második bemutatója egészen más hangulatot ígér. Míg Az ember, akit Ovénak hívnak egy magányos ember belső útját és az emberi kapcsolatok erejét állítja középpontba, addig a Játék a kastélyban a színházról, a képzelet erejéről és a játék öröméről mesél.

Molnár Ferenc klasszikusa 2026. október 3-án érkezik a Thália Színház Nagyszínpadára, ezúttal zenés változatban. Az olasz tengerparti kastélyban játszódó történetben a fiatal zeneszerző, Ádám Albert élete egyetlen éjszaka alatt a feje tetejére áll, amikor a fülébe jut, hogy a menyasszonya hűtlen hozzá. Két jó barátja és alkotótársa azonban nem hajlandó belenyugodni a tragédiába: ha a valóság túl kegyetlen, akkor új valóságot kell írni. A különös tervből végül maga a színház válik a megoldássá.

A produkciót Orosz Dénes rendezi, aki pályája során elsősorban filmrendezőként vált ismertté, most pedig első alkalommal rendez nagyszínpadi előadást. Az alkotó elárulta, hogy évtizedek óta foglalkoztatja Molnár Ferenc darabja, és régóta őriz magában olyan ötleteket, amelyekkel még „ragyogóbbá” teheti ezt az egyébként is kivételes klasszikust. „Körülbelül harminc éve figyelem ezt a darabot különböző verziókban, és

mindig eszembe jutott, hogy ha egyszer megrendezném, bizonyos apró részletekhez hozzányúlnék.

Nem akarom kiforgatni a darabot, azt szeretném, hogy még tökéletesebben csillogjon” – mondta.

A Thália Színház előadásában Molnár Ferenc klasszikusa ezúttal zenés vígjátékként születik újjá. Orosz Dénes számára fontos szempont volt, hogy a zene ne öncélú elemként, hanem a történetből természetesen következő módon épüljön be az előadás világába. „Szerettem volna, hogy a Játék a kastályban zenés legyen, de nem mindenáron. Itt azonban azt éreztem, hogy a zene teljesen organikusan következik a történetből, hiszen egy operettszerző trió érkezik a kastélyba a legújabb művével. Öt új dal készül Szemenyei János zenéjével és Cseh Dávid Péter dalszövegeivel, és hiszem, hogy valóban hozzátesznek majd a történethez.”

Orosz Dénes szemében a darab lényege mindenekelőtt a színházba vetett hit és a közös játék öröme.

Számomra a Játék a kastályban a színház iránti rajongásról és a fikció erejéről szól,

arról, hogy a képzelet hogyan tud segíteni, sőt olykor megmenteni életeket. Legfőképpen pedig egy játék a Játék a kastálybannal. Erre az utazásra hívom az alkotótársakat és a nézőket is, mert ez egy igazi örömdarab.”

A Játék a kastélyban 2026. október 3-án kerül színre a Thália Színház Nagyszínpadán, Orosz Dénes rendezésében. A zenés vígjáték szerepeiben Szervét Tibor, Vida Péter, Czakó Julianna, Szabó Győző, Gubás Gabi, Jámbor Nándor és Hunyadkürti István látható. A produkció zenéjét Szemenyei János jegyzi, a dalszövegeket Cseh Dávid Péter írja, a díszlet Simon Balázs, a jelmezek pedig Zelenka Nóra tervei alapján készülnek. Dramaturgként Perczel Enikő, rendezőasszisztensként Vári János

Fejléckép: A Játék a kastélyban próbája (fotó/forrás: Thália Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Reagált Kiss-B. Atilla az Operettszínház művészeinek nyilatkozatára

„Egyik említett kiadási tétel sem érinti a Budapesti Operettszínház intézményi működési forrásainak felhasználását” – fogalmazott Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója, miután 35 társulati tag kért magyarázatot az OJD-ügyben.
Plusz

Mattyasovszky-Zsolnay Bence az NKA új alelnöke

A 444 értesülései szerint a kulturális menedzser és színházi szakember feladata az előző minisztériumi vezetés botrányos ügyeinek felgöngyölítése lesz. CIKKÜNK FRISSÜLT
Plusz

Nagy Ervin feljelentést tesz az OJD-ügyben

„Szakmai vélemények szerint, ha a Budapesti Operettszínház a következő öt évben éjjel-nappal, KIZÁRÓLAG az Orbán János Dénes műveit játszaná, még akkor sem tudna ennyi jogdíjat kitermelni a KMTG-nek” – fogalmazott az államtitkár.
Klasszikus

Megvannak a Solti Nemzetközi Karmesterverseny elődöntősei – négy magyar tehetség is a mezőnyben

Október 1-jén a Müpa szervezésében indul útjára az első Solti Nemzetközi Karmesterverseny. A háromfordulós megmérettetésre 61 országból érkezett jelentkezés: az előválogató során közel 400 pályázó közül választották ki, hogy kik lehetnek ott személyesen a pécsi elődöntőn.
Zenés színház

Közeleg a Bayreuthi Ünnepi Játékok, Kissjudit Anna Frickaként debütál

Százötven éve, 1876-ban indult útjára a Richard Wagner műveinek szentelt neves fesztivál, amely azóta is zenerajongók tömegeit vonzza a német kisvárosba. Idén a jeles évfordulóra több újítással is készülnek.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

Barnák László: „Szegednek nem egy, hanem két szabadtéri színpada van”

A nehézségek és küzdelmek ellenére nívós szezon vette kezdetét Szegeden. Barnák László, a Szegedi Szabadtéri Játékok főigazgatója a Fideliónak hangsúlyozta: számukra nem politikai, hanem szakmai kérdés, hogy kikkel dolgoznak együtt.
Színház interjú

A Budapest Bárral közös premier különleges élményt ígér – beszélgetés Susán Ferenccel a Zenthe Nyár idei évadáról

Salgótarján főterén hamarosan újra kezdetét veszi a nyári színházi forgatag. Július 20-án indul a 6. Toyota Salgótarján Zenthe Nyár. A régió legjelentősebb szabadtéri színházi eseménye kapcsán Susán Ferenccel beszélgettünk.
Színház ajánló

A Budapest Bár is ott lesz a Zenthe Nyáron

Idén nyáron is Salgótarján lesz a régió kulturális központja: izgalmas programokkal jelentkezik a Zenthe Nyár! Július 20-tól augusztus 12-ig a színház tizenegy előadással, köztük egy saját szabadtéri premierrel várja a közönséget.
Színház interjú

Kenéz Ágoston: „Felkészülünk Csehovra és Brechtre, a Micimackóra mikor készülünk fel?”

Kenéz Ágoston fiatal alkotó nehezen definiálja magát, de egy dolgot tud: gyereknek játszani ugyanakkora tét, mint felnőtteknek. A Fidelio-díjat elnyerő Ha már lúd… című előadás írójával és rendezőjével beszélgettünk.
Színház interjú

Tompagábor Kornél: „A jubileum alkalmából újrafogalmazzuk az Anconai szerelmeseket”

Idén nyáron ünnepli huszadik évadát a zalaegerszegi Kvártélyház Szabadtéri Színház. A jeles évforduló kapcsán Tompagábor Kornéllal, a Kvártélyház igazgatójával az elmúlt két évtized mérföldköveiről beszélgettünk.