Színház

Rekord látogatottsággal zárta évadát a Budapest Bábszínház

2025.06.20. 14:35
Megosztom
Sikeres jubileumi évadot zárt a Budapest Bábszínház. Új díjat alapítottak, melyet először a 60 éve a teátrumban dolgozó Blasek Gyöngyi vehetett át. Jövő tavasszal rendeznék meg a II. Abstract Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált. A Kolibriből távozó Csernák Norbert a társulathoz szerződik.

A bábmozgató szakkörös gyerekek bemutatójával kezdődött a Budapest Bábszínház évadzáró társulati ülése, ahol elhangzott: a tavalyi évnél is sikeresebb időszakot zárt az intézmény. 352 előadást játszott a társulat a 2024/25-es évadban, 102 százalékos látogatottsággal, amit több mint 95 ezer nézőt és rekord látogatottságot jelent. A drámapedagógiai Mozgató Programnak a bábszínházi sétákkal együtt 80 foglalkozása volt.

8_BBSZ_evadzaro_2025_S_-5604-141625.jpg

A bábmozgató szakkörös gyerekek bemutatója a Budapest Bábszínház évadzáróján (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

Ellinger Edina igazgató évértékelőjében kiemelte többek között a 75. jubileum alkalmából rendezett programsorozatot, benne a nagysikerű születésnapi koncerttel, bábkiállításokkal, Mozgató Programokkal és szakmai konferenciával. Bejelentette: a három éve felélesztett Kísérleti Stúdió folytatódik, és ismét belső pályázatot ír ki a színház szabad alkotásra, műfaji kísérletezésre. Továbbá azt is elmondta: keresik a pályázati lehetőségeket az II. Abstract Budapesti Nemzetközi Kortárs Bábfesztivált biztosító forrásokra, a tervek szerint jövő tavasszal valósulna meg a nagy sikerű programsorozat folytatása,

melynek keretében elhoznák Budapestre a kortárs bábművészet legizgalmasabb alkotóit, legérdekesebb előadásait.

Az Andrássy úti épületben felújítások zajlanak a nyáron: az Ország Lili Stúdió nézőtéri székei megújulnak a negyedik emeleten, és a Nagyszínpad széksorai pedig renováláson esnek át.

17_BBSZ_evadzaro_2025_S_-5773-141625.jpg

Ellinger Edina a Budapest Bábszínház évadzáróján (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

Mint minden évad végén, idén is szavazott a társulat. Így az év színészének járó Havas–B. Kiss-díjat Bartha Bendegúznak adta át Ellinger Edina a Peer Gyntben és a Kár, hogy anyádat nem hoztuk el… című előadásban nyújtott alakításaiért. A Lellei Pál-díjjal olyan társulati tagot tüntetnek ki, akinek a színpadon kívüli munkája a legmeghatározóbb volt az évadban. Ezt idén Tomor Ildikó szervezőnek ítélte oda a társulat. A Kovács József-díjat Nagy Gábor, a hangtár vezetője kapta. Az évadban legtöbbet játszó színésznő már negyedik éve Pájer Alma Virág lett 152 előadással, a legtöbbet játszó színész pedig idén L. Nagy Attila 149 előadással.

Egy új díjat is alapított a színház vezetősége: Blasek Gyöngyi 60 éve dolgozik a Budapest Bábszínházban, a különleges jubileum alkalmából Bánky Róbert-díjat adott át neki az igazgató.

33_BBSZ_evadzaro_2025_S_-3562-141624.jpg

A társulat díjazottjai Budapest Bábszínház évadzáróján (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

A kitüntetéseket megható búcsú követte: Márton Éva művészeti titkár visszavonul és elköszönt a bábszínház társulatától. Neve fogalom a magyar színházi életben. Több mint 20 éven át dolgozott Schwajda Györggyel a szolnoki Szigligeti Színházban, majd Budapesten a Nemzeti Színházban, ahol később Alföldi Róberttel folytatta, majd azt követően csatlakozott a bábszínházhoz, ahol hét éven át segítette előbb Meczner János, majd Ellinger Edina munkáját.

A társulattól távoznak Kovács Judit és Kovács Katalin bábművészek, Csernák Norbert pedig csatlakozik a következő évadtól. Ahogy korábban bejelentették: ősbemutatóval kezdődik az ősz Budapest Bábszínházban. Fábián Péter állítja színpadra saját adaptációjában Arjun P. Anand fantasy-író ifjúsági regény-trilógiájának első részét A sárkányfutó átka címmel, amely a kiskamasz korosztályt szólítja meg.

32_BBSZ_evadzaro_2025_S_-3541-141624.jpg

A Budapest Bábszínház társulata (Fotó/Forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

Az évadban további három bemutatót terveznek: az évad második bemutatója az Orlai Produkciós Irodával koprodukcióban készülő Akik már nem leszünk sosem. Krusovszky Dénes kultikus regényének egyik részéből Barna Zsombor bábművész készít felnőtteknek szóló, egyszemélyes tárgyjátékos előadást, amelyet a Kemény Henrik Teremben mutat be a bábszínház 2025 őszén. A produkció rendezője Dékány Barnabás. Majd februárban különleges premierre kerül sor: a 2013 óta hatalmas sikerrel játszott Semmi megújult formában költözik át az Ország Lili Stúdióból a Nagyszínpadra Semmi 2.0 címmel, ismét Hoffer Károly rendezésében. Az évad utolsó bemutatójával pedig ismét Lázár Ervin előtt tiszteleg a teátrum: Berzsián és Dideki című költői meseregényéből Veres András rendez előadást az Ország Lili Stúdióban.

Fejléckép: A Budapest Bábszínház évadzárója (fotó / forrás: Piti Marcell / Budapest Bábszínház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Liszt, a világutazó

Az utazás lehet kötelesség, kikapcsolódás vagy szükséges rossz, de az ember valamiképpen mindig azért utazik, hogy aztán hazatérjen. Liszt Ferenc számára az utazás nem csupán egy tevékenység volt, hanem identitásának meghatározó eleme.
Vizuál

CineFest: francia film nyerte a fődíjat, Reisz Gábort a zsűri nagydíjával ismerték el

Szeptember 12-én átadták a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjait. A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját.
Színház

Göttinger Pál: „A szíve mélyén mindenkiben ott van a szárnyalni akarás”

Daniel Kehlmann A mentor című színdarabjában egy befutott író és egy fiatal pályakezdő kerül szembe egymással. A darabot rendező Göttinger Pállal beszélgettünk a Rózavölgyi Szalonban látható előadásról.
Vizuál

Enyedi Ildikó filmje képviseli hazánkat az Oscar-versenyben

Magyarország Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjét nevezi az Oscar-versenybe. A Csendes barát január óta műsoron van a mozikban a Mozinet forgalmazásában.
Színház

A Néma lakodalom nyerte a NEXUS Fesztivál fődíját

Négy ország alkotói, kilenc előadás, hat versenyprodukció, egy ősbemutató, teltházak és erős közönségérdeklődés jellemezte az első NEXUS Fesztivált. A háromnapos találkozó végén adták át a szemle elismeréseit. Mutatjuk a nyerteseket!

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Készül az új Dés–Geszti-musical – kilenc bemutató lesz a Vígszínház 2026/27-es évadában

Petőfi Sándor életéről készít új zenés darabot Dés László és Geszti Péter alkotótársaikkal. A Petőfit Horváth Csaba rendezésében 2027 őszén mutatják be a Vígszínházban, a szabadtéri ősbemutató 2027. július 9-én lesz a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Wunderlich József lesz Petőfi.
Színház ajánló

A független színház új útjait keresi a Trojka

A Trojka a Brunch & Art eseményével megmutatta, hogyan gondolkodik a társulat a független színház jövőjéről, majd megnyitotta új évadát.
Színház interjú

Hargitai Iván: „A színház ma legalább olyan fontos, mint az egészségügy”

Hargitai Iván Az ifjúság édes madarát rendezi a kaposvári Csiky Gergely Színházban, ahol az idei évadtól állandó rendezőként dolgozik. Tennessee Williams darabja kapcsán arról is beszélt, miért tartja fontosnak, hogy a bonyolultabb drámai műveknek is legyen helyük a színpadon.
Színház ajánló

A Wonderlanddel indul a Magyar Színház évada, nagyszínpadon látható az Égigérő fű

A grandiózus musicallel indítja 2026/2027-es évadát a Magyar Színház, amely az elmúlt időszak sikereire építve folytatja megújulását. A Hevesi Sándor téri teátrum egyre hangsúlyosabb szerepet kíván betölteni Budapest kulturális életében.
Színház hír

Magyar Színházi Társaság: „A párbeszéd asztalához nem lehet úgy leülni, mintha az elmúlt tizenhat év meg sem történt volna”

A szervezet úgy véli, a Magyar Teátrumi Társaság nem beszélhet hitelesen erkölcsi megtisztulásról anélkül, hogy szembenézne az elmúlt tizenhat évben betöltött szerepével és a szakmában kialakult megosztottsággal.