Színház

Rekordévadot zárt a Katona

2016.06.21. 15:11
Ajánlom
Ennyi nézője még sosem volt a színháznak, Haumann Péter viszont távozik a társulatból. A következő évad tervezett előadásai közt szerepel A bádogdob és Ibsen Nórája is.

"Az idei színházi évadot mintegy 119 ezres látogatottsággal zárja a Katona József Színház; ez ötezerrel több az előző évad eredményéhez képest, egyben pedig a színház történetének eddigi legmagasabb látogatószáma" - írja a Katona József Színház évadzáró közleménye. 

A közleményben szó esett a színházban kiosztott házidíjakról, meg néhány érdekes statisztikai adatról is. A legjobb, harminc mondatnál kevesebb szöveggel járó alakításért odaítélt PUKK-díjat Szcsvay László kapta a Sirályban nyújtott alakításáért. Az egész évadban nyújtott kiemelkedő munkáért járó Máthé Erzsi-díjat pedig Mészáros Blanka kapta.

Minden jó, ha vége jó

Minden jó, ha vége jó (Fotó/Forrás: Szilágyi Lenke / Katona József Színház)

Személyi változások is történnek a színháznál, Haumann Péter 22 év után hagyja ott a társulatot, a színház alapítása óta kellékesként dolgozó Hoffmann Éva pedig nyugdíjba vonul. Szó esett Kulka Jánosról is, aki néhány hete kapott agyvérzést, de azóta szépen javul az állapota, az évadzáró értekezletre videoüzenetet is küldött a kollégáinak. A következő évad utolsó bemutatóit egyelőre nem tűzték ki, bízva abban, hogy a színház életében meghatározó színész addigra talán felépül annyira, hogy részt tudjon venni valamelyik darab munkálataiban.

Kiengedték Kulka Jánost a kórházból

Kapcsolódó

Kiengedték Kulka Jánost a kórházból

Kulka János színművész felépülése újabb fázisához érkezett, amelynek köszönhetően kezelőorvosai úgy döntöttek, hogy szerdától otthonában gyógyulhat - olvasható a család MTI-hez eljuttatott május 18-i közleményében.

"A Katona az ősszel kezdődő szezon első hónapjaiban öt bemutatót tart: elsőként szeptemberben Gogol az Egy őrült naplója című művét Bodó Viktor rendezi, Keresztes Tamás szereplésével. Az előadás az Orlai Produkciós Irodával és a Jurányi Inkubátorházzal közös produkció. Ezt követően Ferdinand von Schirach Terror című darabját Dömötör András, A nők iskoláját Molière-től Ascher Tamás, Ibsen Nóráját Székely Kriszta rendezi. Hegymegi Máté pedig Günter Grasstól A bádogdobot állítja majd színpadra" - áll a közleményben.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!
Klasszikus

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Vizuál

Bemutatták a Természetes fényt a Berlinalén – A sajtóvisszhangokból válogattunk

Kedden, a Berlinale második napján mutatták be Nagy Dénes Természetes fény című nagyjátékfilmjét. A magyar alkotást méltató külföldi kritikákból válogattunk.
Színház

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Színház hír

Meghívja a tavaly elmaradt POSZT beválogatott előadásait a miskolci színház

A koronavírus járvány miatt 2020-ban nem rendezték meg a XX., jubileumi POSZT-ot, ezért a beválogatott tizennégy előadás sem mutatkozhatott be az eseményen. A Miskolci Nemzeti Színház most ezen változtatna.
Színház hír

Vándorfesztivál lehet a POSZT-ból?

Március 3-án robbant a hír, miszerint kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A döntést azzal indokolta a Magyar Teátrumi Társaság, hogy a fesztivál elfáradt, illetve a város számára sem volt annyira fontos – ez utóbbit Pécs polgármestere, Péterffy Attila azonnal cáfolta. Most úgy tűnik, hogy az MTT mégis megrendezné a szemlét valamilyen formában.
Színház hír

Lőrinczy György a Szentendrei Teátrum új vezetője

Az idén ötvenegy éve alapított Szentendrei Teátrum élén Lőrinczy György a korábbi igazgatót, Vasvári Csabát váltja, aki nem indult újra a pozícióért.
Színház hír

Mostani formájában megszűnik a POSZT

Kezdeményezték a Pécsi Országos Színházi Találkozót szervező nonprofit kft. megszűnését. A Magyar Teátrumi Társaság titkára szerint azért, mert „elfáradt, és Pécsnek nem is volt annyira fontos”. Ugyanakkor tíz éve tart a folyamat, amelynek része a mostani fejlemény.
Színház hír

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt. FRISSÍTVE!