Színház

Rekordkísérletből szerelemprojekt - A teljes hazai színházi szcénát megmozgatja a Madách MOST

2019.10.01. 11:20
Ajánlom
A Színházak Éjszakája kezdeményezésére eddig több mint 700 hazai színművész vállalta, hogy okostelefonja kamerájába elmond néhány sort Madách Imre örökérvényű drámájából. A tervek szerint az év végére a teljes mű megelevenedik majd ebben a formában.

Az első szín már kész, ebben többek közt Alföldi Róbert, Bodrogi Gyula, Csomós Mari, Földes László HOBO, Kováts AdélMácsai Pál, Schell Judit és Szabó Győző is látható. Év végére a teljes mű megelevenedik majd ebben a formában. A hiányzó színek mondataira még várják a jelentkezéseket.

Több száz magyar színész és gyerekszereplő vállalta, hogy pársoros részleteket mondjon mobiltelefonja kamerájába Az ember tragédiájából.

A Színházak Éjszakája szervezőinek kezdeményezése jól csengő rekordkísérletként indult, mostanra azonban a teljes hazai színházi szcénát megmozgató szerelemprojekt lett belőle.

Madách Imre drámai költeményének ebben a formában való megörökítése az utókornak izgalmas, egyszerűségében nagyszerű kísérlet, szép videó-albuma lehet korunk színészeinek. Eddig 44 fővárosi és vidéki társulat, kőszínházak és független csapatok csatlakoztak a projekthez.

A művészek szabadon választott módon és körülmények közt okostelefonjuk segítségével mondták el a számukra kijelölt szövegrészleteket a nyár folyamán. Megkötés a szövegen kívül nem volt.

Akadt, aki a színházában vette fel, volt, aki lépcsőházban, nappalijában, parkban, a szabad ég alatt, vagy éppen tengerparton idézte a Tragédiát.

A tizenöt színből álló drámai mű utolsó három színének mondatai még hiányoznak, ezért október végéig még várják a művészek csatlakozását a [email protected] e-mail címen.

Fejléckép: Kováts Adél (Fotó: Dömölky Dániel)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Megvannak az idei Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjasai

Bordán Irén, Demjén Ferenc, Gálffi László, Koltai Lajos, Makó Mari, Piroch Gábor, valamint Robert Lantos veheti át a Magyar Mozgókép Fesztivál és a Magyar Filmakadémia életműdíját az idei MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.
Színház

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Klasszikus

A Concerto Budapest mutatja be jövő évadban Kurtág György operáját

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal és sokszínű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2025/26-os évada. Keller András főzeneigazgató kezdeményezésére Bartók művészete kerül fókuszba a szerző halálának 80. évfordulóján.
Klasszikus

Georg Zeppenfeld: „Szeretem látni az arcokat”

Nemrég Magyarországon adott dalestet a kiváló német basszus, Bayreuth sztárja, aki idén nyáron Hans Sachs szerepében tér vissza a Zöld Dombra. Georg Zeppenfeldet budapesti koncertje kapcsán kérdeztük.
Jazz/World

Jazzünnep a Vigadóban – színpadon a Sárik Péter Trió

Május 28-án újabb különleges zenei élmény vár a jazzrajongókra: a Sárik Péter Trió ad koncertet a Pesti Vigadóban. Ez már a harmadik alkalom, hogy magyar jazz meghatározó előadói veszik birtokba a Vigadó termeit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház hír

Korodi Janka és Pálffy Tibor kapták idén a Gábor Miklós-díjat

A legjobb Shakespeare-alakításért járó Gábor Miklós-díjat ebben az évben két sepsiszentgyörgyi színész vehette át: Korodi Janka és Pálffy Tibor, akik Ariel és Prospero szerepét játsszák a Tamási Áron Színház Bodó Viktor rendezte A vihar-előadásában.
Színház interjú

Csadi Zoltán: „A Bartók Színház párbeszédet indít, közösséget formál”

Egy hétre – június 2. és 8. között – ismét színházi „mikrokozmoszt” teremt a Bartók Színház: monodrámák, kamaradarabok mellett az idei MIKRO Fesztiválon a világhírű Florian Zellertől egymást követő napokon mutatják be Az anya, Az apa és A fiú előadást. Minderről Csadi Zoltán művészeti igazgatót kérdeztük.
Színház ajánló

OFF-programok az OSZT-on: Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós is fellép

Az Országos Színházi Találkozó (OSZT) kulturális kavalkáddal várja a közönséget Szolnokon. OFF-programok is szerepelnek a műsorban, ennek keretében látható lesz Göttinger Pál, Márfi Márk, Gálffi László, Oláh Ibolya és Vecsei H. Miklós előadása is.
Színház hír

Bodor Johanna: „Egyre többen csatlakoznak a Magyar Színházi Társasághoz”

Számos új tag belépésével, valamint két korábbi tag visszalépésével immáron a Magyar Színházi Társaság (MSzT) a legszélesebb körű szakmai szerveződésként működik tovább. Bodor Johanna bejelentette: megalapították a független Művészeti Díj Bizottságot.
Színház interjú

Venyige Sándor a Mézesvölgyi Nyárról: „Meg tudjuk teremteni a Pesti Broadway hangulatát”

2014-ben hozta létre a Veres 1 Színházat, mely tíz év alatt az agglomeráció egyik legkedveltebb teátruma lett, ráadásul független fenntartású, a Mézesvölgyi Nyár is ennek a termékeny konstrukciónak a részeként jött létre. Venyige Sándort kérdeztük.