A Pinceszínház iránti nagy érdeklődés azért is különös, mert az előző választáson mindössze egyetlen jelentkező volt a posztra, ráadásul az intézmény legutóbb úgy került be a hírekbe, hogy Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere menesztette Soós Pétert a tisztségéből. Az igazgatónak azért kellett távoznia januárban, mert jelzés nélkül főállású oktatói munkát vállalt a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, ezt pedig a 2023-ig érvényes szerződése alapján nem tehette volna meg. Jelenleg Kerek András megbízott igazgató vezeti a Pinceszínházat.
A mostani 15 pályázót először egy szakértői bizottság hallgatja meg, majd a Takács Máriusz vezette Kulturális, Oktatási, Egyházügyi és Nemzetiségi Bizottság előtt kell ismertetniük a terveiket. A döntést a Képviselő-testület ezek alapján hozza majd meg.
Az új igazgató várhatóan július 1-jén veszi át a tisztséget, megbízatása pedig öt évre szól.
A beadott pályázatoknak tartalmaznia kellett a Pinceszínház tervezett szervezeti, vezetési és fejlesztési struktúráját, a részletes művészeti tervet, benne a színház eddigi munkásságának elemzésével, valamint a repertoárra vonatkozó megjegyzésekkel és jövőbeni ötletekkel, premierekkel. Emellett a pályázóknak ki kellett térniük arra is, hogy a színház hogyan kíván részt venni a kerület kulturális életében, és ehhez milyen gazdasági és marketingstratégiát szeretne alkalmazni.
A pályázók pontos névsora még nem ismert, az azonban már korábban nyilvánosságra került, hogy Rácz Attila dramaturg és dr. Komáromi György is az indulók között van.
Fejléckép forrása: Miller's Pictures / Pinceszínház