Bartis Attila elmondta: azt követően kapta a felkérést, hogy a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata tavaly bemutatta A nyugalom című regénye alapján készült előadást, amelyet a román Radu Afrim rendező jegyzett. A bemutató után részt vett egy beszélgetésen, ahol megfogalmazta, szeretne egyszer rendezni, a színház vezetősége ezt követően kérte fel a számára rendhagyó munkára.
Hozzátette: sokkal régebben felmerült benne a rendezés vágya, de teljesen valószínűtlennek tűnt, hogy megvalósulhat. Kifejtette: annyira közel érzi magát a színházhoz, hogy ő egy "köztes lény", aki nem teljesen színházon kívüli civil, de nem is tekinthető belső embernek. A színházzal való kapcsolatának hosszú előtörténete van - tette hozzá -, a szoros kötődés már gyermekkorában kialakult Marosvásárhelyen, ahol a színművészeti egyetem mellett nőtt fel.
Elmondta, nem írói tapasztalatként, élményként akarta kipróbálni a rendezést, hanem pusztán meg akarta ismerni a létezésnek ezt a módját is. Közölte, meghatározó szerepe volt annak, hogy Marosvásárhelyről, szülővárosából kapta a felkérést, ami erős érzelmeket indított benne: egyszerre lett kétszeres a félelem, de legalább tízszeres az öröm is.
Kifejtette, az egyik legnagyobb félelme az volt, hogy nem fogadják el a színészek. Kérdéses volt számára, hogy tudnak-e együtt dolgozni, vagy napról-napra falba ütközik, és elutasítják őt, mert más eszközökkel próbál dolgozni, mint egy hivatásos rendező. Azonban nyoma sem volt ellenállásnak - mutatott rá, és álmodni sem merte volna, hogy ilyen jó lesz az együttműködés a társulattal.
Rámutatott: nem szeretne azzal az érzéssel visszamenni Budapestre, hogy többet soha nem próbálkozik darabok színpadra állításával, de hogy ennek mikor és miként lesz folytatása, még nem tudja. Leszögezte: nincsenek rendezői ambíciói, és kizártnak tartja, hogy mostantól színházrendezőként élje életét.
Vásárhelyi vágyak
2015-ben ismét pillanatfelvételt készítettünk a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatáról. Ha kíváncsi, hogyan vélekedtünk a májusi miniévad négy előadásáról - A nyugalom, Karamazovok, Tartuffe, Az ördög próbája -, akkor kattintson!
A Rendezés című darab a Vígszínház felkérésére íródott három évvel ezelőtt - mondta a szerző, a mű a budapesti teátrum tulajdonát képezi, és az ő engedélyükkel mutatják be Marosvásárhelyen. Rendezőként elsősorban az érdekelte, hogy azok az érzések, érzelmek, amelyek a regény írása közben felmerültek benne, átadhatók-e színészek közvetítésével, ahogyan ő elképzelte.
Kiemelte: három és fél héten keresztül napi nyolc órában kizárólag olvasópróbákat tartottak, ugyanis a hangsúly a szöveg által indukált érzelmek átadására kerül. "Ez a színházcsinálásnak egészen más formája még akkor is, ha a végeredmény egy színházi előadás lesz" - mondta Bartis Attila. A darab a kimondhatóságról, a kimondhatatlanságról, az elfojtásról, az elhallgatásról, annak roncsoló hatásairól szól - tette hozzá.
A bemutatót január 30-án tartják a marosvásárhelyi színház Kistermében.