Színház

RENDKÍVÜLI: Feladják a blokádot az SZFE hallgatói

2020.11.10. 00:10
Ajánlom
A járványügyi intézkedések szűkítették az egyetemisták mozgásterét, várhatóan kedden jelentik be, hogy feladják a blokádot.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói hétfőn megszavazták, hogy feladják a blokádot, írja a Telex független egyetemi forrásokra hivatkozva. Várhatóan kedden délután hozzák ezt hivatalosan is nyilvánosságra.

A szeptember 1-e óta tartó egyetemfoglalásnak azért kell véget vetniük, mert a hétfőn bejelentett járványügyi szigorítások miatt szűk lett a mozgásterük: a felsőoktatási intézményeknek szerda 0 órától online oktatásra kell áttérniük, az egyetemek és a kollégiumok országszerte kiürülnek.

Egy ilyen helyzetben, amikor a gyülekezéseket, is betiltották a blokád nem tartható fenn.

A SZFE hallgatói azután foglalták el az egyetemet, hogy Vidnyánszky Attilát nevezték ki egy újonnan felállított kuratórium élére, az egyetem szenátusától és a hallgatóktól pedig minden jogkört megvontak. Az egyetem kancellárjául azt a Szarka Gábort nevezték ki, aki a Közszolgálati Egyetemről és a Honvédelmi Minisztériumtól érkezett, és semmi köze az SZFE-hez.

Szarka hadba hivatalba lépése óta számos olyan intézkedést hozott, amellyel a hallgatók lelkesedését próbálta letörni. Ezek többnyire óvatos lépések voltak, a hallgatók nem is engedtek követeléseikből. Kezdetektől fogva illegitimnek tartják a kuratóriumot és a kancellárt, csak az Innovációs és Technológiai Minisztériummal hajlandók tárgyalni. Palkovicsék eddig nem méltatták válaszra őket.

Hogy miként folytatódik az SZFE erőszakos átalakítása elleni tiltakozás, az a következő napokban derül csak ki.

UPDATE: november 10. 8:35 Az SZFE-hallgatók közleménye

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Színház

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Plusz

Úgy búcsúztatják Lang Györgyit, ahogy azt ő is szerette volna

Június 13-án 19 órakor a Fővárosi Állat- és Növénykertben, a Főkapu téren búcsúznak a Pa-Dö-Dő együttes május 20-án elhunyt tagjától.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház gyász

Elhunyt Sőregi Melinda dramaturg

Sőregi Melinda korábban a veszprémi Kabóca Bábszínház társulatának a tagja volt. 44 évesen távozott.
Színház interjú

Történelmi példaadás – Heiner Goebbels együttműködésekről, saját „politikájáról”, meglepetésekről és butaságokról

A német zeneszerző és rendező a Mindaz, ami történt és történhetne című nagyszabású és látványos előadásával szerepel a 10. Színházi Olimpián.
Színház hír

Miért pont kivi? – elindultak a Kőszegi Várszínház és a Rózsavölgyi Szalon közös produkciójának próbái

Laetitia Colombani francia szerző darabját Őze Áron rendezésében mutatják be a nyár folyamán Kőszegen. Az előadásban színpadra lép Schneider Zoltán, Takács Katalin, Varga Ádám és Kiss Anna Gizella.
Színház ajánló

„Ez a gondolkodás színháza” – Alföldi Róbert Az orvos című thrillert állítja színpadra az Átriumban

Milyen az, amikor fontos társadalmi kérdésekről valódi és érdemi vita folyik? Ezt a helyzetet mutatja meg egy drámai helyzet kapcsán Robert Icke thrillerje, amit Alföldi Róbert rendezésében tűz műsorra az Átrium.
Színház hír

Kapunyitási pániktól jogvédelmen át a „píszíségig” – jön a harmadik FREESZEMLE

Több mint ötven programmal, köztük kerekasztal-beszélgetésekkel, közéleti vitákkal és Csányi Vilmos előadásával érkezik a Freeszfe Egyesület fesztiválja június 1. és 4. között.