Színház

Rendületlenül KO – Kritikus Órák májusban

2011.05.06. 12:56
Ajánlom
A színházi évad lassan a végéhez közeledik, de a Színházi Kritikusok Céhe továbbra is igyekszik lehetőséget biztosítani ahhoz, hogy az érdeklődő nézők a megtekintett előadásokat követően találkozhassanak, beszélgethessenek az adott produkciók alkotóival. Folytatódik tehát a Kritikus Óra (KO) elnevezésű programsorozat, melynek keretében a céh egy-egy képviselője vezet szakmai beszélgetést a produkció létrehozóival, szereplőivel, remélhetőleg a nézők aktív részvételével.

Május elején lesz beszélgetés az Örkény Színház egészen nagy sikerű produkciójáról, a Bagossy László rendezte Dürrenmatt-darabról, a János királyról.

Különleges bemutató lesz a Fogasházban: Aleksis Meaney, Finnország keresett, sokat foglalkoztatott rendezője és Kaszás Ágnes, Helsinkiben dolgozó magyar színésznő-producer hazai színészekkel közösen létrehozott, Kések szelik a levegőt című produkciója. A premiert KO-beszélgetés kíséri.

Május közepén zajlik a Thália Színházban az ESZME Fesztivál, mely az azonos nevet viselő, független színházi előadók alkotta csoportosulás első, bemutatkozó rendezvénye. A három napos fesztivál során három előadáshoz kapcsolódóan is lesznek KO-beszélgetések. A nézők a Thália Színház stúdióiban találkozhatnak majd a Csongor és Tünde, a Tükör és a Repülési lecke kezdőknek című produkciók alkotóival.

Májusban folytatódik a KO-sorozat Erdélyben, szintén egy fesztiválhoz, a Nagyváradi Állami Színházban megrendezésre kerülő Mini-Évadhoz kapcsolódóan.

A hónap utolsó KO-ja pedig a Nemzeti Színházban lesz, az évad legfrissebb, egyben utolsó bemutatója, Az ember tragédiája előadást követően.

Májusi KO-menetrend:

- május 6-án az Örkény Színházban Csáki Judit vezeti a szakmai beszélgetést a Bagossy László rendezte János király című előadást követően,

- május 11-én Markó Róbert beszélget a Hídverők Társulat Kések szelik a levegőt című produkciójáról a Fogasházban,

- május 12-én az ESZME Fesztivál keretében Kelemen Orsolya beszélget a MárkusZínház Csongor és Tünde című produkciójának alkotóival a Thália Színház Arizona (Régi) Stúdiójában,

- május 12-én az ESZME Fesztiválhoz kapcsolódóan a Thália Színház Új Stúdiójában Miklós Melánia moderálja a beszélgetést Majoros Ági Bábszínházának Tükör című előadásáról,

- május 14-én a Thália Színház Arizona (Régi) Stúdiójában Stuber Andrea beszélget a Tengely Gábor rendezte Repülési lecke kezdőknek című produkcióról, ugyancsak az ESZME Fesztivál keretében,

- május 20-21-22-én a nagyváradi mini-évadhoz kapcsolódóan három KO-n is részt vehetnek az érdeklődők, Proics Lilla, Rádai Andrea és Zsigmond Andrea beszélgetnek Csehov: Medve / Jubileum (rendezte: Kovács Levente), Tasnádi István: Közellenség (rendezte: Tasnádi Csaba) és Pirandello: Hat szereplő szerzőt keres (rendezte: Zakariás Zalán) előadásairól, 

- május 25-én, a Nemzeti Színházban Tarján Tamás vezet KO-beszélgetést Az ember tragédiájáról, melyet május 6-án mutatnak be Alföldi Róbert rendezésében

További részletek a színházak és Színházi Kritikusok Céhének honlapján oldalon találhatók.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Ezt a viccet bizony mi értettük félre – kritika a Joker második részéről

Látszólag az egész világ gyűlöli Todd Philips kultikus filmjének folytatását. De vajon mi lehet az oka annak, hogy a rendező elképzelései és a rajongók várakozásai ennyire elmentek egymás mellett?
Vizuál

Japán lampiontól a fonott vécéülőkéig – megnyílt a Néprajzi Múzeum gyűjteményi állandó kiállítása

Több évnyi előkészítő munka után október 10-én megnyílt a Néprajzi Múzeum 3600 műtárgyat felvonultató, új gyűjteményi állandó kiállítása az Ötvenhatosok terén. Ennek létrejöttéről kérdeztük Szarvas Zsuzsanna főkurátort.
Színház

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Klasszikus

Várjon Dénes albumát az év kamarazenei lemezének választották a Német Zenekritikusok

Miután a neves elismerés negyedéves fordulóin a kiváló zongoraművész és Antje Weithaas hegedűművész Beethoven-szonátákat felvonultató lemezsorozatának két albumát is díjazták, a sorozat egésze a kategória nagydíját is elnyerte.
Könyv

Kemény Lili nyerte a Margó-díjat

Nem című regényével Kemény Lili nyerte el 2024-ben a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjat, amelyet a Margó Fesztivál megnyitóján adtak át október 10-én, immáron tizedik alkalommal. A különdíjat Kovács Dominik és Kovács Viktor vehette át a Lesz majd minden című kötetéért.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Duplapremierre készül a Katona József Színház

Október 11-én este debütál a Kamrában az Itt élet című előadás Máté Gábor rendezésében, míg október 12-én Tarnóczi Jakab Radical Relax című produkcióját mutatják be a nagyszínpadon.
Színház interjú

A színészi eszköztár színes palettája – interjú Katona Péter Dániellel, A hülyéje Pontagnacjával.

Főszereppel kezdi társulati tagságát a Thália Színházban Katona Péter Dániel. A tévéképernyőről is ismert fiatal színművész október 12-én debütál új anyaszínházának színpadán, A hülyéje című Georges Feydeau-bohózatban, ahol a megrögzött nőcsábászt, Pontagnacot alakítja.
Színház ajánló

A változás témája áll az idei Ráday Utcai Színházi Találkozó fókuszában

Október 21. és 27. között rendezik meg a Ráday Utcai Színházi Találkozót, amely során egyebek közt előadásokkal, városi sétával, koncerttel, inkluzív foglalkozásokkal, garázsvásárral, ingyenes színházi nevelési programmal is készülnek a szervezők.
Színház ajánló

A Szalon Nyitány című zenés irodalmi esttel nyílik meg a Vígszínház negyedik játszóhelye

Október 12-én nyitja meg kapuit a Víg Szalon. Az első időszakban a Szalon Nyitány előadásai mellett Filmklubbal, a Víg Társalgó beszélgetéseivel, a Szívlapát című versszínházi produkcióval és a Vígkorúak Klubjával várja az érdeklődőket.
Színház ajánló

Keményebb, mint Az éhezők viadala – színházi előadás magyar hősökről

Öt középiskolás diák rendhagyó történelemóra keretében felkeres egy szabadulószobát, ahol nekik maguknak kell a 20. század hétköznapi emberekből lett hőseinek bőrébe bújniuk.