Színház

Rudolf Péter további öt évig vezetheti a Vígszínházat

2021.08.24. 14:50
Ajánlom
Az erről határozó kilencfős bizottság egyhangúlag támogatta Rudolf Péter mandátumának meghosszabbítását – jelentette be az augusztus 24-i évadnyitó társulati ülésen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár.

Rudolf Péter 2020. július 1. óta vezeti a Vígszínházat, megbízatása 2021. december 31-ig szólt. A döntéshozó bizottság július 26-án ült össze, hogy a kinevezésről döntsenek, és úgy ítélték meg, hogy az a munka és módszer, ahogyan ebben a nehéz időszakban a direktor a színházat vezette, valamint a távlati célok egy sikeresen működő intézmény képét vetítik előre. Ezért a testület teljes körű bizalmáról biztosítja Rudolf Pétert.

Karácsony Gergely főpolgármester elmondta, hogy az önkormányzattal közös fenntartású színházként az ő támogatásuk is szükséges a kinevezéshez, ezt a támogatást a tőlük telhető legteljesebb mértékben megadják majd.

Rudolf Péter szűkszavúan reagált a kinevezésre, megköszönve a támogatást, hozzátéve, hogy

pozícióját egy szolgálatnak tekinti.

Pályázatát is nyilvánosságra hozza, így bárki számára elérhető lesz a következő öt év tervezete.

Fejléckép: Rudolf Péter (fotó: Gál Bereniké)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Elhunyt Ryan O’Neal

A hetvenes évek egyik legnagyobb filmsztárja nyolcvankét éves korában hunyt el, halálhírét fia, Patrick O’Neal jelentette be. Az Oscar-jelölt színész karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Stanley Kubrick vagy Peter Bogdanovich.
Vizuál

Sandra Hüller, Mads Mikkelsen és Tarr Béla is Európai Filmdíjat kapott

A 36. Európai Filmdíjak abszolút győztese Justine Triet Egy zuhanás anatómiája című drámája lett, amellyel többek közt a legjobb film és a legjobb rendező díját is elnyerte. Az eseményen tiszteletbeli életműdíjat adományoztak Tarr Béla Kossuth-díjas rendezőnek. 
Vizuál

Kilencvenkilenc éves korában elhunyt Vera Molnár

A magyar származású francia képzőművész halálhíréről a párizsi Pompidou Központ számolt be. Vera Molnárt a számítógépes művészet úttörőjeként tartják számon.
Könyv

Adománygyűjtő estet szervez a Szépírók Társasága

A négyszáz tagot számláló irodalmi-kulturális szervezet szegedi, valamint emigrációban élő tagjai olvasnak fel december 14-én a Grand Caféban. A Szépírók Társaságát egyúttal online is támogathatjuk. 
Színház

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház interjú

„A valódi csoda az, ha képes vagy találkozni önmagaddal” – interjú Kerkay Ritával A kék hajú lány előadásról

Két szereposztással mutatták be a közelmúltban a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadását. Az alkotói folyamatról, a karakterek kapcsolatáról és az üzenetről beszélgettünk Kerkay Rita rendezővel.
Színház hír

Evangéliumi történetek felolvasásával emlékeztek Jézus életére

A székesfehérvári Vörösmarty Színház hagyományos Újszövetség Maratonján negyven helyi lakos olvasott fel evangéliumi szövegrészeket advent első vasárnapján.
Színház hír

Otthonából üzent Szász Júlia

„Jobban vagyok már, lassan, de biztosan gyógyulgatok” – írta Instagram-bejegyzésében a Nemzeti Színház balesetet szenvedett művésze, aki egyúttal megköszönte az elmúlt hetekben kapott rengeteg támogatást.
Színház ajánló

Már elérhető a Pintér Béla és Társulata januári és februári műsora

Az idén 25. jubileumát ünneplő Pintér Béla és Társulata januárban és februárban összesen harminchat estén várja nézőit az újpesti UP Rendezvénytérbe. Az előadásokra már elindult a jegyértékesítés.
Színház ajánló

Tabutémákat is feszeget a Vörösmarty Színház A kék hajú lány című előadása

Két szereposztással is bemutatta a Vörösmarty Színház a Dóka Péter regényéből készült színdarabot, A kék hajú lányt. Az előadás után a közönség fiatal tagjai színházpedagógiai foglalkozáson is részt vehetnek.