Színház

Rusznyák Gábor kapta a Déryné-díjat

2021.05.11. 12:45
Ajánlom
Miskolc Város Napja alkalmából a közgyűlés idén is díjazta a város hírnevét öregbítő, legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó személyeket, szervezeteket. A május 11-i ünnepségen átadták a Déryné színházi díjat is, melyet ezúttal Rusznyák Gábor, a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője vehetett át.

„A kitüntetettek nem csupán példát mutatnak számunkra elhivatottságból, szorgalomból és kitartásból, hanem bizonyságot tesznek arról is, hogy Miskolc az élet számos területén kiemelkedő” – írta közleményében Miskolc önkormányzata.

Rusznyák Gábor a kitüntetés kapcsán úgy fogalmazott, hogy felemelő érzés, ha az ember munkáját elismerik, különösen pandémia idején, amikor az ember érzelmileg mélyen van.

„Ebben a városban megtaláltam azt a fajta alkotó közeget, ahol művész emberként kiteljesedhetek”

– idézi a rendezőt a közlemény.

Rusznyák Gábor az érettségi után tanítónak tanult, majd 1995-ben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakára. A főiskola elvégzése után a Vígszínházhoz szerződött, de megfordult a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban és a kecskeméti Katona József Színházban is. Közben a Kaposvári Egyetemen adjunktusként dolgozott.

Jelenleg a Miskolci Nemzeti Színház főrendezője és művészeti tanácsának tagja.

Az elmúlt években olyan emlékezetes rendezéseket köszönhet neki a közönség, mint A vadkacsa, az Édes Anna, a Három nővér, a Luxemburg grófja vagy a Kivilágos kivirradtig, mely 2017-ben megkapta a Színikritikusok díját a Legjobb előadás kategóriában.

Fejléckép: Rusznyák Gábor (fotó: Éder Vera / Miskolci Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Vizuál

Feltárul a titkos Tandori-képtár: először látható a költő rejtett gyűjteménye

A Tandori-házaspár képzőművészeti gyűjteményét évtizedeken át teljes titok övezte, most azonban az Einspach & Czapolai Fine Art galériában először lesznek láthatók a 20. századi magyar művészettörténet szempontjából is kivételes értékű alkotások.
Könyv

Kurtág György zenéje is felcsendül Krasznahorkai László kérésére a Nobel-díj átadóján

A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió portréfilmet készített Krasznahorkai Lászlóróll. Az író egy jelenetben elárulja, azt kérte, Bach mellett Kurtág zenéje is szólaljon meg Stockholmban, emellett beszél többek közt arról is, miért szereti Magyarországot akkor is, ha néha nehéz.
Könyv

„Felejtsd el, hogy az állati alapanyagok élelmiszerek” – Steiner Kristóf a Lírástudók vendége

Új szakácskönyvében nem pusztán recepteket ad, hanem a vegán konyha örömébe vezet be Steiner Kristóf és férje, Nimrod Dagan. Az újságíró-tévést, aki pár éve Görögországba költözött, vegánságról, az állatokkal való szolidaritásról és minden egyébről kérdezte Grisnik Petra.
Színház

Jaskó Bálint: „Van valami felszabadító abban, amikor sok szerepet kell játszani”

2023 óta a Thália Színház társulatának tagja, és igazán nem panaszkodhat: számos előadásban láthatja a fővárosi közönség Jaskó Bálintot, a készülő Sherlock Holmes és a Moriarty-rejtély című nagyszínpadi produkcióban hét különböző karaktert jelenít meg. Erről kérdeztük. Interjú.
Színház

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Színház ajánló

Futurisztikus vígjáték a Pesti Színházban: Igazából komédia

A történet a nem túl távoli jövőben, 2050-ben játszódik. A televíziós szappanoperákat ekkor már nem emberek, hanem a mesterséges intelligencia írja, a színészek helyét pedig „aktoidok”, vagyis színjátszásra tervezett androidok veszik át.
Színház hír

New Yorkban vendégszerepelnek a nyíregyházi társulat tagjai

 A Székely stílusgyakorlatok című, legújabb előadásukat december 6-án mutatják be a New York-i Magyar Házban. A hazai közönség január 15-én ismerheti meg a friss produkciót a Bencs Villában.
Színház hír

Rangos olasz díjra jelölték a Proton Színház előadását

A társulat Parallax című előadása az olasz színház Oscar-díjáért, a Premi Ubuért száll versenybe a legjobb külföldi előadás kategóriájában. A díjátadót december 15-én tartják Bolognában. 
Színház ajánló

Lelki élet a hajlakkok között – visszatér az Acélmagnóliák

Hat nő, egy fodrászat és minden, ami a dauer mögött van – a Veres 1 Színház a Covid-járvány idején mutatta be az Acélmagnóliákat, hosszú kihagyás után most ismét láthatja a közönség, legközelebb december 30-án a Vidám Színpadon.
Színház ajánló

Parasztopera a Radnótiban – újra színpadon a kortárs klasszikus

A Radnóti Színház a magyar színháztörténet egyik kultikus mesterművét, a Darvas Benedek és Pintér Béla által jegyzett Parasztoperát mutatja be december 17-én. A mára ikonikussá vált darab több mint húsz éve a magyar színházi élet meghatározó alkotása.