- Mennyit foglalkoztatok a főiskolán Csehovval?
Trokán Nóra: Elméleti órán, dráma- és színháztörténetileg, kurzusunk viszont nem volt.
Csémy Balázs: Turgenyev-kurzusunk volt, és Marton László, az osztályfőnökünk, gyakran utalt a Ványa bácsira vagy a Sirályra más munkáink kapcsán.
- Milyen volt Szász Jánossal dolgozni?
TN: Intenzív. Évad elején, szeptemberben volt a bemutató, de még az előző évad végén elkezdtük a munkát. Szerencsére több próbánk volt, mint általában, ami ennél a darabnál szerintem elengedhetetlen, és az is sokat jelentett, hogy János engedett kipróbálni dolgokat.
CSB: Olyan volt egy kicsit, mint ha forgattunk volna: minden szereplő ott töltötte a színházban azt a másfél hónapot, míg próbáltunk. János egyébként olyan nyitottan állt hozzánk, annyira figyelembe vette az ötleteinket, hogy a próbaidőszak közben az elképzelése is ennek megfelelően változott.
- Mennyire ismerős nektek az előadás szovjet-posztszovjet világa?
CSB: Az esztétikája, a színvilága, a bútorai ismerősek, de igazán mi már nem éltünk benne.
TN: A szüleink, nagyszüleink világa ez, az ő történeteikből van róla képünk, de nem gondolom, hogy ez elsődleges az értelmezéshez. Egy közönségtalálkozón néző rákérdezett, miért van Lenin-szobor a zongorán, miért nem szép klasszikus, korabeli jelmezeket hordunk. Azt gondolom, hogy nem létezik az, hogy "kort játszunk". A darab emberi történeteit kell ma is érvényesen és aktuálisan eljátszani.
- Korán jöttek ezek a szerepek?
TN: Nagyon nagy dolog, hogy megkaptam Irinát. Nem tudom, hogy a színészi gyakorlatomhoz képest korán jött-e a szerep, de a gondolatiságát, azt, ami ebben a lányban van, a lelkét, az élethelyzetét magamra tudtam hangolni. Kijöttünk a főiskoláról, ahol az ember éjjel-nappal dolgozik, aztán hirtelen belekerültünk egy olyan helyzetbe, ahol jóval kevesebb dolgunk volt, és jöttek a kérdések, hogy mi lesz. Ültem otthon, és azt éreztem, ha nem dolgozhatok akkor feleslegesen élek. A „dolgozni kell"-t én erre fordítottam le, arra, hogy legyen az bármi, de kell találni egy ügyet, amiért érdemes megszületni. Megszenvedtem a szereppel, viszont szerintem csak akkor van értelme a színháznak, ha valami személyeset tudok adni.
CSB: Nagyon örültem én is ennek a lehetőségnek, meg is tartottam azt az SMS-t, amit akkor küldtem neked, Nóri, amikor megtudtuk a szereposztást. Tuzenbach nálam idősebb, majdnem harminc éves, én pedig 23 éves voltam, amikor elkezdtük próbálni, ezért nekem kicsit más a tapasztalatom. "Másfél férfi van a szalonban" - mondja az egyik lány a darabban, és, gondolom, ebből a fél Tuzenbachra utal. Azt kellett megtalálnom, miben hasonlítunk, és én a helykeresésre tudtam lefordítani a helyzetét. János egyik legelső instrukciója az volt, hogy amint bejön egy szereplő, a nézőnek azonnal látnia kell, hogy kicsoda. Sokszor elmondják Tuzenbachról, hogy milyen csúnya, hogy Irina elsírta magát, amikor meglátta...
TN: ... de egyenruha nélkül! Mintha anélkül nem tartaná össze őt semmi.
CSB: És gondolkodtunk, mi ez a csúnyaság, hogy fizikai vagy lelki értelemben használják-e a rá a jelzőt. Ezt meg kellett fejtenünk, és lehetséges okként eljutottunk a csalódottságig, a munkába vetett hithez vagy annak hiányához. Nem mondom, hogy maradéktalanul sikerült megoldanom, de talán ezen az utolsó előadáson sikerül. Szorítunk nagyon, hogy a legjobb formánkat fussuk.
- Fontos az, hogy Pesten játszotok?
TN: Igen. Igaz, a szakmából a legtöbben már látták, de van olyan tanárunk vagy barátunk, aki nem tudott lejönni Kecskemétre. Én személy szerint azért is izgulok, mert mégiscsak a Három nővérről van szó...
CSB: Azért sem lesz könnyű dolgunk, mert elég régen játszottuk utoljára az előadást, előző nap pedig premierünk lesz.
- A Pillantás a hídról-t Béres Attila rendezi, ráadásul kamaraszínházban, pedig ezt a sokszor idejétmúltnak mondott darabot tipikusan nagyszínpadra szokták vinni.
CSB: Azt hiszem, én nem is láttam belőle előadást...
TN: Pici térben játsszuk, ahol nagyon egyszerűen tud létezni a dráma. Lehet, hogy attól gondolják idejétmúltnak, mert nagy térben valóban rá tud kerülni egy szentimentális máz. A darab története nagyon emberi, manapság is van ilyen. Nagyon jól mondhatók a mondatok, bár az igaz, hogy helyenként patetikus a szöveg. Attila kifejezetten kérte, hogy azokon a pontokon annak ellenében dolgozzunk.
- Vasárnap délelőtt pedig a Lírt játsszátok. Mennyi idő után?
CSB: Utoljára Gyulán játszottuk.
- Nem rizikós így bevállalni?
TN: Persze, hogy rizikós. Nemrég volt felújítópróbánk Zsótér Sándorral, és azt éreztem, hogy ez egy olyan előadás, ami szinte bármit megenged, egészen új értelmet nyertek mondatok, helyzetek. Épp azért, hogy minden alkalommal és minden új térben új esélyt kapsz, érdekes, hogy soha nem izgultunk Lír előtt.
- És a fáj előtt, amiből néhány hete volt az utolsó előadás?
CSB: Az előtt sem. Nagyon jó pillanatban kapott kapott el bennünket a darab. Igaz, amikor elolvastuk a regényt, egyáltalán nem tűnt színházinak az alapanyag. Ahhoz túl szárazon beszéli el, mi történt a főszereplő fiúkkal, A nagy füzetben drámai helyzet nincs, szinte csak tényeket közöl a végletekig objektíven. De épp ezért gondolta az osztályfőnökünk, Forgács Péter, hogy mégis színházba való, hiszen a színész sem formál véleményt a szerepéről, annak az igazságát a végletekig objektíven mutatja meg.
TN: Ötvenszer játszottuk, több fesztiválon vettünk vele részt. Jó energiákkal dolgoztunk. Azt, hogy ilyen hosszan tudtuk játszani, szerintem a közösségünk, az összetartásunk tette.
- Agota Kristóf regényét jópár évvel ezelőtt Szabadkán színre vitték, a Három nővérből pedig ott a legendás Katona-előadás. Valamelyiket láttátok?
CSB: Egyiket sem. Láttam néhány Három nővért, a beregszászit, az új színházit, az idei évadban a komáromit, de már csak az után, hogy lejátszottuk a bérletes előadásokat. A katonás pedig megvan, de nem mertük még megnézni.
TN: Azt éreztem, hogy az annyira etalonnak számít, és féltem, hogy tudat alatt talán hatna rám. Nem akartam, hogy befolyásoljon, mert a saját történetemet akartam benne próbálni és játszani.
CSB: Nagyon nagy hatással tud lenni egy jó színész. Ha átveszel tőle egy jó megoldást, két eset van: vagy tőled teljesen idegen a gesztus, vagy neked is jól áll, amit „lelopsz". Bármelyik is történjen, mindenképp rád fogják, hogy utánzod. Ha meg direkt ellene mész annak, amit ő kitalált, lehet, hogy az nem működik nálad. Válaszd bármelyiket is, csapdába kerülsz. Ezért majd az utolsó előadás után nézzük meg a DVD-t.