Egy Párizsban letelepedett dán kurtizán és egy francia férfi törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot, Henriette-Rosine Bernard néven. Anyja nem sokat törődött vele, előbb tartásra, majd zárdába adta, ahol tizenhat éves koráig nevelkedett.
Egy ideig maga is be akart lépni a rendbe, azonban a szabályok betartása már ekkor sem volt az erőssége
és némi félreértése is adódott a nővérekkel, akik szentségtörésnek vették, amikor szabályos egyházi szertartás keretében temette el a házi kedvencként tartott gyíkját.
Sarah Bernhardt 1864-ben, 20 évesen, Félix Nadar fotóján (Fotó/Forrás: közkincs)
Az akaratos, de csinos lányból mégsem lett apáca, mert pártfogásába vette anyja egyik ügyfele, nem mellékesen III. Napóleon császár féltestvére. A családi tanács úgy döntött, hogy a lány lépjen színészi pályára. Mivel addig soha nem is járt színházban, a család, plusz A három testőr írójának, Alexandre Dumas-nak a kíséretében elment egy előadásra. A darab annyira meghatotta, hogy hangos zokogásban tört ki. Dumas ezután egész életében segítette a lányt. Morny herceg közbenjárására jutott be a színiiskolára, majd gyakornoknak
a Comédie-Francaise társulatához, de innen hamar távoznia kellett, mert felpofozta egyik kolléganőjét.
A színésznő Racine Phaedrájában a Comédie Française-ban, (1873) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
Huszonkét évesen az Odéon színházhoz került, és szárnyára vette a hír, még a császár előtt is felléphetett, az 1870-es német-francia háború idején katonai kórházat szervezett. 1872-től ismét a Comédie-Francaise színpadán játszott, majd 1880-ban saját vándortársulatot alapított, és nemzetközi híresség lett. A színház minden vetületével kapcsolatban voltak újításai a világítástól a díszleten át a kosztümökig, miközben heti nyolc előadásban játszott.
Alphonse Mucha plakátja Gismonda előadásához - Sarah Bernhardt (1894) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
A saját színházában bevezette azt a szabályt, hogy
a közönségben ülő hölgyeknek is le kell venni a kalapjukat az előadások alatt, hogy a mögöttük ülők is lássanak. Eltávolíttatta a súgólyukat a színpadról,
mert azt vallotta, hogy a színészeknek tudniuk kell a szövegüket. Eltörölte azt a korábbi gyakorlatot, hogy a közönségbe előtapsolókat helyezzenek a sztárok ünneplésére. Az újdonságnak számító litográfiát is az ő ötlete alapján kezdték el alkalmazni a színházi plakátoknál, elsőként a Gismondánál.
A fényűző életmódja fenntartásához szükséges költségek előteremtése folyamatos problémát jelentett. Ezért kapott az alkalmon, amikor egy impresszárió megkereste és felajánlotta, hogy lépjen fel Londonban, magánelőadásokon. A tehetős emberek otthonában tartott előadások fellépti díja esténként annyi volt mint egy teljes havi fizetése a színháznál. Rendszeresen játszott Angliában, Amerikában kilenc diadalmas körutat tett, 1891-93 közötti világ körüli turnéján Ausztráliát és Dél-Amerikát is érintette,
Budapesten ötször ünnepelte a közönség.
Amerikai útja során egy különleges vasúti kocsival utazott, amiben vele tartott a két szobalánya, két szakács, egy pincére és a személyi asszisztense, Madame Guérard.
1893-tól Párizsban az általa alapított és nevét viselő színházban játszott és rendezett, fiatal színészeket és tehetségeket karolt fel. Többször tönkrement, de mindig talpra állt, élete végéig sikeres és a közönség bálványa maradt. Játszott Moliere-, Shakespeare-, Racine-darabokban, ő vitte sikerre Rostand Cyranóját és Sasfiókját, egyik leghíresebb szerepe A kaméliás hölgy volt ifjabb Dumas darabjában.
A fotóra kattintva elérhetőek a további képek
A színésznő 1905-ben, dél-amerikai turnéján színpadi balesetet szenvedett, a matracot, amire esnie kellett volna, elmozdították és a padlóra esett. A turné közben nem fogadott el orvosi ellátást és nem pihentette a lábát, ennek következtében jobb térde elüszkösödött,
lábát 1915-ben amputálni kellett. Az első világháborúban hordszéken vitték a frontra, hogy a katonákat lelkesítse, élete hátralévő részében pedig olyan szerepeket választott, amelyeket ülve is elő lehetett adni.
A Becsületrendet is elnyert színésznő az elsők között népszerűsítette az új csodát, a mozgóképet, a halál is egy film forgatása közben érte 1923. március 26-án, a saját házában.
Alphonse Mucha plakátja A kaméliás hölgy előadásához - Sarah Bernhardt (1896) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
Magánélete is mozgalmas volt. Számtalan hírességgel volt közeli kapcsolata, állítólag szeretői közé tartozott Victor Hugo és a walesi herceg, a későbbi VII. Edvárd is. Utóbbi tréfaképpen az egyik előadásában egy kisebb szerepre is beugrott. Egy rövid időre felhagyott a színészettel és anyja mesterségét folytatva Belgiumba utazott. Egy ekkor folytatott viszonyból született egyetlen, törvénytelen gyermeke, Maurice. Az apa, egy herceg nem volt hajlandó elismerni a gyereket, csak mikor Bernhardt már befutott színésznő lett, akkor kereste meg őket felajánlva, hogy a nevére veszi a fiút.
Maurice azonban közölte vele, hogy ő teljesen elégedett azzal, hogy Sarah Bernhardt gyereke.
Előszeretettel folytatott szerelmi viszonyt a darabjai vezető férfiszínészeivel. Sőt a fiatal tehetségek felkarolását is összekötötte a magánéletével. Leendő férjével, Jacques Damala görög diplomatával is így találkozott. Damala lelkén egy öngyilkosság és két válás száradt botrányos viszonyai miatt, így a francia kormány megkérte, hogy hagyja el Párizst. Szentpétervárra költözött. Itt kereste fel Sarah Bernhardt, aki turnéját megszakítva tett egy kitérőt, hogy felkeresse a férfit és rávegye, hagyja ott a diplomáciai karriert, lépjen be a társulatába és legyen a szeretője.
Jacques Damala és Jane Hading a Le Maître des Forges című darabbal, Marseille-ben (c. 1883) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
A kortársak által adoniszi szépségű, de kiállhatatlan alakként jellemzett férfi felrúgott mindent és 1882-ben feleségül vette a 11 évvel idősebb nőt.
Bernhardt azzal indokolta az esküvőt, hogy ezt még nem próbálta. A házasság meglehetősen viharos volt. A férfi kisebb szerepekben tűnt fel, de nem volt tehetséges. Hamarosan a kábítószerek rabjává vált, pénzét más nőkre költötte, megalázta és kritizálta feleségét. Majd csatlakozott az Idegenlégióhoz és hét évre eltűnt. 1889-ben lesoványodva, nincstelenül, betegen tért vissza feleségéhez, aki hithű katolikusként nem hitt a válásban és rögtön visszafogadta. A férfi kisebb szerepekből tartotta fenn magát. Az év végén azonban, mindössze 34 évesen morfin-túladagolásban elhunyt. Bernhardt az utolsó percig ápolta, sírjára pedig saját kezűleg készített szobrot a férfiról.
Utolsó komoly szerelme a dán születésű Lou Tellegen volt. A 37 évvel fiatalabb férfinek alig volt színészi tapasztalata, amikor Bernhardt felvette az 1910-es amerikai turnéjába vezető színésznek.
A jóképű férfi Rodin Örök tavasz című szobrának a modelljéül is szolgált, azonban nem volt különösebben tehetséges színész és erős dán akcentusa volt.
A korabeli beszámolók szerint azokban a szerepekben aratott sikert, amelyekben megvált az ingétől. A színészi feladatai mellett Bernhardttal utazott a különkocsijában, elkísérte különféle rendezvényekre, partikra. A turné végén a pár összekülönbözött és a férfi Amerikában maradt, ahol sikeres némafilmes karriert épített.
Sarah Bernhardt sokoldalú művész volt:
a színészet mellett festett, szobrászkodott és írt, regényt és színházi szakkönyvet egyaránt.
Természetesen megírta memoárjait is, de ebben nehéz szétszálazni a tényeket és a képzeletet. Imázsának alakításában nagy részt vállalt a szecesszió egyik legnagyobb művésze, a cseh Alfonse Mucha, aki jelmezeket, ékszereket, díszleteket tervezett neki, és a plakátokról a színésznőt azok is megismerték, akik soha nem látták.
Sarah Bernhardt már életében legenda lett. Kora legnagyobb tragikája, hihetetlen munkabírású, vasakaratú, független személyiség volt, aki lenyűgözte közönségét, fél évszázadig nem akadt igazi vetélytársa. Rendkívüli jelenségnek írták le: rakoncátlan vörös hajkorona, mélyen ülő, izzó tekintetű szem, kecses nyak, karcsú alak, szilaj, mégis harmonikus mozdulatok, délceg tartás, melyet idős korában is megőrzött. A legnagyobb hatást kortársaira hangjával gyakorolta. A híres ír költő, drámaíró
Oscar Wilde így jellemezte: "pompás teremtmény, éneklő csillagok hangjával".
Melissande-ként Edmond Rostand: La Princesse Lointaine - Messzi hercegkisasszony című darabjában (1897) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
Saját maga is hozzájárult a mítosza építéséhez. Otthonában is színpadias kereteket teremtett.
Alkalmanként egy selyemmel bélelt koporsóban aludt, illetve ebben fekve tanulta a szerepeit.
A furcsa fekhely több fotón is szerepelt. A lakásában egész állatseregletet tartott: mindig volt vele néhány kutya, a lakásában pedig teknősök sétáltak szabadon. Angliai útja alkalmával vásárolt egy gepárdot, egy majmot, egy papagájt, egy farkaskutyát és kapott ajándékba fél tucat kaméleont. Az egyik sikeres turnéja után egy kis oroszlánnal lepte meg magát.
Bernhardt a híres koporsójában fekve, ahol gyakran aludt vagy szerepet is tanult (c. 1873) (Fotó/Forrás: közkincs/wikipedia)
hírlevél
