- A gyáva esetében volt irodalmi alapotok is. Ezúttal használtatok-e írásos anyagokat?

- Van benne néhány filozófiai jellegű pici szöveg, és Büchner Woyzeck-jének egy meséje is. Nem kifejezetten vak-történetek. Kicsit olyan az egész, mint egy puzzle, ami Lilla saját igaz történetéből, igazi vakoktól származó sztorikból, lopott nevetésekből és egy másik betegség felismerésének látásvesztésre átalakított verziójából áll össze. A történetfoszlányok illesztékei pedig egyéni ötletek alapján alakultak ki.

- A rendezésről általában valami mást képzel az ember. A rendező olyan, aki tömegeket mozgat, megvilágítja a teret, stb. Ebben ilyen nincs. Ebben inkább az a rendezés, hogy hogy' rakjuk össze magát a textust. Hogy hogy' legyen ennek füle-farka, humora, értelme, szépsége, és mindez hogyan váltakozzon abban a ritmusban, hogy ez a legészrevétlenebbül, de mégiscsak hatásosan működjön. A színészekkel eredményesen kommunikálni szintén komoly feladat. Erre a részére nagyon büszke vagyok mindkét előadásban, mert szerintem két elképesztően tehetséges színésszel dolgoztunk együtt. Mindent el lehet rontani, ezt tudjuk, én is színész vagyok. Lehet rosszul is instruálni valakit, sőt ezerféleképpen lehet rosszul és csak néhányféleképpen lehet jól. De Lillával és Krisztiánnal is sikerült egy olyan bizalmi viszonyba kerülnünk, ami miatt mind a két darab jól működik.

- A Vakság (a darab és az egész stáb) missziójával szinte aktivista szerepet vállal. A társadalmi felelősségre és a toleranciára érzékenyíti fel első sorban a tizennégy év feletti korosztályt. Háttérbe szorítja-e ez a kényes téma a művészi faktort? Mit tartasz a Vakság esztétikájának?

- Valóban, A gyáva és a Vakság is misszió. Én azért szeretem, és azért vagyok büszke mindkét előadásra, mert szerintem olyan zsigeri élményt sikerült velük szerezni a nézőnek, amiben nincs megalkuvás. Ezek nem tandrámák. Egyik sem. Ugyan a diákok nyelvén beszél, a Vakságot felnőtteknek is játsszuk jövőre a Thália Színházban, mert minden korosztály számára van üzenete. Egyik darab sem akar se jó útra téríteni, se rábeszélni valamire. Egyszerűen felmutatnak egy témát, de olyan színészi interpretációkon és olyan nagy erejű személyiségeken keresztül, ami a nézőt megüti, megérinti. A közönség nevet, sír, figyel és egy óra múlva, az előadás végére egyszerűen együtt tud érezni. Ez az esztétikája a Vakságnak és A gyávának is. A színház zsigeri erejével hatni bárkire. Azután egyszerűen azt mondani, hogy dumcsizzunk ezekről a kérdésekről. Engem semmiféle tandráma nem érdekelne, még küldetéstudatból sem. Csak a színház.

- Eddig hogy zajlottak a darabokat követő beszélgetések?

- A gyávánál erre egy addiktológus szakértőt kértünk fel, akivel akár észrevétlenül drogprevenciós beszélgetést is lehetett csinálni. A Vakság esetében még nem végleges, vagy drámajáték követi majd, vagy egy igazi vakot fogunk meghívni beszélgetni. Iskolában összesen még csak kettő Vakságot játszottunk, tesztelőadásként. Azok után mi hárman kérdezgettük a diákokat, hogy mit gondolnak erről az egészről, a témáról és az előadásról magáról. Majd ősztől remélünk több iskolai tapasztalatot.

- Az Ördögkatlan Fesztiválon vegyes közönség előtt játszotok majd. A helyszín is  rendhagyónak mondható az eddigiekhez képest. Kíván-e ez a körülmény valami változtatást a darabon, a játékon? Hogyan készültök erre?

- Sehogy, ezt majd ott meglátjuk. Improvizálunk.

- Mennyire szól vakoknak a Vakság?

- Várjuk őket szeretettel, ha netán a Katlanba jönnének az lenne a legjobb. „Látták" már különben vak nézők a Vakságot, azok a barátaink, akik benne is vannak a darabban. Nem csak Anita, hanem Kroll Zsuzsi és Ádám is. Tőlük csentünk el finoman néhány olyan pici gesztust, egy nevetést, egy szófordulatot, amiben bájos naivitás és nehéz önirónia is van. Ezeket építettük aztán be a Vakságba, Vak Lilla szerepébe. De ez a darab igazából nemcsak a vakságról szól, hanem általában a másságról. Hogy mi van azzal, aki fekete, mi meg fehérek vagyunk, mi van azzal, aki zöld, vagy kék, vagy nem hall, vagy nem lát...

- Hova megy tovább a darab? Turnéztok-e vele külföldön?

- Belföldön visszük vidékre. A gyáva kapcsán már kialakult egy komoly baráti körünk. Ismerünk szervezőket, akik szívesen hívnak minket, bíznak a mi játékunkban, az ízlésünkben és a színvonalban. Jászberénybe Várszegi Tibi öt Gyávát hívott meg, most tárgyaljuk vele a Vakság vendégjátékát. A pápai művelődési házban négy Gyávát játszottunk két nap alatt. Egerbe is biztos visszük, ott előzőleg körülbelül tízszer játszottunk.

- Készül-e már a következő ilyen jellegű darabotok? Vannak-e már újabb ötletek?

- Van egy terv, ami egy kétszereplősnek indul Kovács Krisztiánnal és Katona Lacival - Lacival még egyszer megpróbálkozunk. A munka címe: Ady/Petőfi. Valami olyasmit szeretnénk, ami ennek a két költőóriásnak egy másik oldalát mutatja be, a magánembert. A módszer ugyanez lesz. Mint egy rendhagyó curriculum vitae, valaki bejön a színtérre és ezt mondja: „1877-ben születtem Érdmindszenten."  Adynak van egy szenzációs írása, amiben Petőfit méltatja, a Petőfi nem alkuszik. Ez nekem nagyon tetszik. Ez lenne az egyik kiindulópontunk. Ugyanakkor mivel Petőfi nem ismerhette Adyt, bonyolódik a viszonyuk, ezért ezen még sokat kell dolgoznunk.

- Ebben is szerepelnek majd a színészek saját élményei vagy ez kötöttebb lesz?

- Jó lenne, de majd meglátjuk. Ezt csak úgy tudom elképzelni, ha Katona Laci inkarnációjában látjuk Adyt. Ha tisztán Adyt, akkor nem. Ha nagyon inspiratív lesz a projekt "felhackelése" saját sztorikkal, és ez rímel és akarja magát, akkor megtartjuk. Nagyon fontos ezekben a munkákban azt megérezni, hogy mi az, amit maga a darab akar. Olyan ez, mint egy növény, amit elültetsz. Rá kell érezni, hogy merre szeretné növeszteni az ágait, mert ha nem figyelsz rá, és mellé ültetsz egy másik marha nagy növényt, akkor nem tudja kinőni magát. Ezekre a darabokra is igaz, hogy akarhatok én bármit, ha az anyag nem akarja, akkor nem lehet erőltetni. Meg kell majd érezni, hogy ez az Ady/Petőfi mit kíván igazából, és mi mit tehetünk hozzá. Az is lehet, hogy ebbe is bele lesz bindzsizve a magánélet. Majd meglátjuk.

- Igen, csak az a különbség, hogy ez nem a BKV egyik járata, hanem a Katlan „csigabusza", amire az emberek egy-két pohár borral az arcukban azért ülnek fel, hogy eljussanak egyik programról a másikra. Nem melóba mennek, hanem bulizni, és ha valaki fent a buszon elkezd velük hülyéskedni, sokkal nyitottabbak erre. És ez egy nagyon más helyzet. Amúgy valóban ilyesmit csinálunk.

- Mi a célja ennek?

- Have fun!

- Üzensz-e valamit az idei Ördögkatlan Fesztivál leendő látogatóinak?

- Most gyertek az Ördögkatlanba! Ez a fesztivál most még csak a pubertáskorát éli, és szerintem a fesztiválok addig jók, amíg el nem érik a felnőttkorukat. Ha egy ilyen rendezvény nagykorú lesz, onnantól kezdve pénzszagúvá válik, parkolóhely-problémák adódnak és megváltozik a hangulat. De a Katlan most még elég fiatal, úgyhogy gyertek!