„Aki a színpadon fiatal színésznőket fogdos, és ezt rendezői módszernek nevezi, az aljas ember” – kezdi bejegyzését Schilling Árpád, aki nem sokkal azután tette közzé véleményét, hogy Gothár Péter nyilvánosság elé lépett a budapesti Katona József Színház zaklatási ügyében.

Kapcsolódó
Gothár Péter a nyilvánosság elé lépett a Katona zaklatási ügyében
A budapesti Katona József Színház közösségi oldalán jelent meg a színházból kitiltott rendező közleménye.
Schilling így folytatja: „Minden tiszteletem azoké a bátor kolléganőké, akik végre belátták, hogy ez nem mehet tovább, nem fertőzheti a légkört, nem szedhet újabb áldozatokat, valahogy meg kell állítani. Borzalmas nehéz egy fiatal embernek fölvállalni egy elismert művésszel szemben, hogy amit az művészet címszó alatt csinál, az bizony zaklatás. Tanított engem is az illető. Akit nem tartott tehetségesnek, azt porig alázta. (Ellentétben az olyan tisztességes és kiváló tanárokkal, mint Székely Gábor!) Mindig volt, aki megúszta, és volt, aki nem. Fogalmam sem volt róla, mit lehet tenni az ilyenekkel, azon kívül, hogy az ember megalázkodott és szívta a fogát.
A mostani eset is példázza, hogy csak az áldozatok tudják leleplezni a tettest. Ha van támogatás, ha van empátia, akkor ez sikerülhet.
Gratulálok a Katonának, hogy lezárta végre ezt az ügyet, amelyről annyian tudtunk már évek óta, de vagy nem volt jogunk, vagy nem volt bátorságunk megnevezni az illetőt. Remélem, hogy az SZFE és a többi érintett színház is felébred most már, és megelőzi, hogy újabb hasonló esetek történhessenek. Az illetőnek pedig azt kívánom, hogy kapjon kellő segítséget, hogy legyen ereje kiállni a nyilvánosság elé, és Marton Lászlóval ellentétben, komolyan és kimerítően kérjen bocsánatot mindazoktól, akiket végigtapizott testileg vagy lelkileg.
Újra felhívom az intézményvezetők figyelmét (politikai hovatartozás ebben a kérdésben irreleváns) arra, hogy nem a lebukás jelenti a kockázatot a színház számára, hanem a bűnismétlés! Ne a nézőszámot méricskéljétek, hanem a lelkiismeretet! Hajrá!”
Aki a színpadon fiatal színésznőket fogdos, és ezt rendezői módszernek nevezi, az aljas ember. Minden tiszteletem azoké...
Posted by Árpád Schilling on Wednesday, November 20, 2019
Mint korábban megírtuk, a Katona József Színház közleményben tudatta, hogy egyik szerződéses munkatársát kitiltották a teátrumból, mert „több esetben is erkölcsi határokat átlépő módon viselkedett a színház dolgozóival”. A sértettek írásban tettek ellene bejelentést, a színház pedig vizsgálóbizottságot állított fel, majd úgy határozott, az érintett személy 2019. november 19-től kezdve nem léphet az intézmény területére, illetve a színház a vele való közös munkát a továbbiakban befejezi.
Fejléckép: Schilling Árpád (fotó: Tóth Ridovics Máté)