Schilling Árpád

Nyílt levél az Emberi Erőforrások Minisztériumához

Tisztelt Minisztérium!

2015 szeptemberében nagy megtiszteltetés ért, mert a Szép Ernő Jutalom szakmai kuratóriuma Nádas Péter és Csukás István mellett engem is érdemesnek tartott a drámaíróknak járó elismerésre.

Az indoklás szerint: „égető társadalmi kérdéseket felvető színpadi szövegeiért”.

A díj átadására hagyományosan szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján, Az ember tragédiájának ősbemutatójára emlékezve kerül sor. Tavaly egyik díjazottnak sem felelt meg az alkalom, amelyet a Trafó Kortárs Művészeti Központba szerveztek volna a Színházi Kritikusok Díjainak átadása elé. Nádas Péter és Csukás István egy hónapon belül átvették a díjaikat az Önök által szervezett, visszafogottan ünnepélyes keretek között.

Felajánlottam a jutalom anyagi részét az L. Ritók Nóra által fémjelzett Igazgyöngy Alapítvány javára. Önök, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, amely a díjjal kapcsolatos adminisztrációt bonyolítja, a kérést nagy nehezen, fölöslegesen sok papírmunkával, decemberre teljesítette. L. Ritók Nórától Karácsonykor kaptam visszaigazolást, hogy a pénz megérkezett a számlájukra.

A díj átadásával kapcsolatban senki sem keresett, egészen február közepéig, amikor merő kíváncsiságból megkértem egy munkatársamat, hogy telefonáljon. Az Önök, a minisztérium munkatársa elismerte a hibát, elnézést kért, majd azzal indokolta a csúszást, hogy a Szép Ernő Jutalom körüli teendőkkel megbízott alkalmazott már nem Önöknél dolgozik, végül felajánlotta, hogy az oklevelet kiküldi postán.

Úgy gondolom, hogy akkor felelek meg az általam nagyra becsült kitüntetés szellemének, ha a fent idézett ajánlásban foglaltaknak megfelelően járok el: felszínre hozok egy égető társadalmi kérdést. Az égető társadalmi kérdés esetemben az, hogy átvegyem-e postán az oklevelet, vagy sem? Ha átveszem, akkor a tradícióknak megfelelően járok el, és azt mondom: ennyi belefér, a lényeg, hogy kezemben az oklevél. Ha nem veszem át, akkor sokak szemében csak fölösleges problémát kreálok, hiszen elnézést kért az ügyintéző, mi kell még.

Én azért döntök úgy, hogy nem veszem át Önöktől se postán, se sehogy azt az oklevelet, mert nincs rá szükségem. Nekem nem kell az oklevél. Se a pénz, se a papír. Miért? Mert úgy gondolom, hogy az EMMI ezt az ügyet az első perctől kezdve nem vette komolyan. Ha komolyan vették volna, akkor szerveznek egy díjátadót, amelyen mindhárom díjazott részt tud venni. Fontossá teszik az eseményt mind az ünnepeltek, mind a közvélemény számára. Maguk, a jutalom gondozásával megbízott állami intézmény azonban túllépett az ügyön olyan gyorsan, ahogyan csak lehetett.

Miután nem szerveztek díjátadót, a díjak kétharmadát gyorsan kiosztották, egyről azonban megfeledkeztek, mert az oklevelek kipostázásával megbízott alkalmazott korábban felmondott. Az eljárás szakmailag értékelhetetlen, mert már az alapállás is hibás: nem postázzuk, hanem átadjuk. A gesztus, ami nem őszinte, önmaga paródiája.

Tisztelt Minisztérium!

Legközelebb gyakoroljanak nagyobb nyomást a kuratórium szakmai tagjaira, ha nem akarnak ehhez hasonló nyílt leveleket kapni.

Köszönettel, Schilling Árpád