A belga közönség nagy nyitottsággal és rokonszenvvel fogadta a színpadi jelenetek mellett filmbetéteket is tartalmazó, illetve bizonyos mértékig a publikumot is interaktív módon bevonó előadást. A darabban életre keltett miliő - egy Isten háta mögötti magyar falu, ahol a cigánysággal való együttélés nehézségei hatványozottan jelentkeznek -, illetve a fő törésvonal - a "liberális szellemiségű" színésznő-tanárnő és a helyi plébános konfliktusa - a reakciókból érezhetően megfogta az elvben mindettől meglehetősen távol élő brüsszeli színházlátogatókat. Mint a rendezőt bemutató brosúra írta, sikerének csúcsán, Schilling Árpád komoly elhatározásra jutott: visszavonult vidékre. A Krétakör művészeti munkái helyett a művészet értelmének keresésére vállalkozott egy új társadalmi kontextusban. Távol a hírnévtől, gyerekekkel és kamaszokkal dolgozott együtt vidéken, ahol a hagyományos előítéletek még mindig élnek. Az itt szerzett tapasztalatok eredménye a Krízis-trilógia utolsó része, A papnő.

A Kunstenfestivaldesarts szószülemény hollandul és franciául is egyszerre jelenti a művészeti fesztivált. Azt a színházi rendezvénysorozatot nevezik így, amelyet minden májusban megtartanak Belgium kétnyelvű fővárosában, és amelynek fő jellemzője az újszerű eszközökkel kísérletező színházi bemutatkozások lehetőségének megteremtése. A Kaaitheaterben ("Rakparti színház") Schilling előadását magyarul játszották, de a vetítő vásznon folyamatosan követhető volt a francia és a holland nyelvű fordítás. A közönséget magyarul megszólító gyermek szavait tolmács fordította angolra. A brüsszeli bemutató létrejöttéhez támogatást nyújtott a magyar kultúra helyi képviselete, a Balassi Intézet is.